Robotzsaru

Megyesi Gusztáv
2010. 02. 16.
Hétfő este jelentették, hogy a kriminalisztika történetében először sikerült robotrendőrrel elfogni egy bűnözőt. Az angliai merseyde-i rendőrség 40 ezer fontba kerülő szerkezete egy menekülő autótolvajt talált meg, aki a sűrű ködben egy bokor mögött akart elrejtőzni. A robotzsaru parancsnokával beszélgettünk.

Hócipő: Magyar újságírók vagyunk, szeretnénk, ha válaszolna a kérdéseinkre.

Rendőrparancsnok: Nagyon szívesen. Annál is inkább, mert a robotrendőr, mint megannyi más nagyszerű technikai vívmány, magyar találmány.

Hócipő: Meg vagyunk lepve, először hallunk erről.

Rendőrparancsnok: Sőt, az önök országában is próbálták ki először. Csak ezt a rendőrségük sokáig hétpecsétes titokként kezelte.

Hócipő: Ezek szerint a robotrendőr már Magyarországon is szolgálatba állt?

Rendőrparancsnok: Igen. Először a közlekedésben vetették be, ahol hiba nélkül produkált, ám aztán, nagyjából két hét után jelentette a technikus, hogy nem érti, mi történhetett, mert a robotrendőr kezdte átvenni humántársai szokásait.

Hócipő: Ezt hogyan kell érteni?

Rendőrparancsnok: Előbb csak beszédbe elegyedett az igazoltatott sofőrökkel, gúnyos megjegyzéseket tett rájuk, majd később már pénzt is elfogadott a gyorshajtóktól, ittas vezetőktől. Sőt, ő maga követelte, hogy fizessék le.

Hócipő: Korrumpálódott?

Rendőrparancsnok: Nem én mondtam. Áthelyezték a korrupciós osztályra, ahol amúgy is körmére égett mindenkinek a munka, mert a közlekedési vállalat vezetőit kellett három műszakban letartóztatni.

Hócipő: A robotrendőr fáradhatatlan.

Rendőrparancsnok: Nem is ez volt a baj. Hanem, hogy bizonyos státusztól fölfelé egyszerűen nem volt hajlandó letartóztatni a delikvenst, bármi volt is a számláján. Így kerülte el a letartóztatást például a kormánypárti frakció néhány vezetője, de maga a főpolgármester és a helyettesei is. Azonnali hatállyal ki kellett rúgni a robotrendőrt.

Hócipő: Aztán?

Rendőrparancsnok: A teljes züllés útjára lépett. Esténként autóba ült, és parkoló autókat tört össze, aztán letagadta. Azzal védekezett, hogy az ellenségei így akarják lejáratni, s hogy igazi, élő rendőrök öltöztek be hasonmás rendőrrobotnak. Miután a magyar rendőrség lemondott róla, gondoltuk, mi majd kijavítjuk a hibáit. Ez sikerült is, és látja, már tolvajt is fogott... Ámbár valami zűr tényleg lehet a vezérlésével, mert minden éjjel megáll a rendőrségi épületünk előtt, és körbevizeli.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.