Csatorna töltelék - 2005/24

Megélhetési perverzió: este bekapcsolom a televíziókészüléket, és próbálom erőszakkal irányban tartani a fejem. Mintha egy billenős teherautó platója mögött állnék tétován, és várnám, hogy nagy kő essen a szívemre.

Esik, esik, esik, szép csöndesen esik.

Négykor már este van, a Nap-kelte díszlete az egyetlen vidámság életemben, mármint a közéletemben, és akkor még nem is beszéltem a reggelekről. Azért nem beszéltem a reggelekről, mert reggelek nincsenek, csak délelőttök vannak, igaz, azok elég rövidek.

Sport- és főzőműsorok - hasonló okokból: lustaság és bűntudat.

A Márton-napi libaholocaust lecsengett, de következnek a halak, pulykák, disznók és mindennemű szárnyasok. Dögöket eszünk, kár ezen szépíteni, halott állatokat mutatnak nekem a tévében, halott testeket, ahogy megpróbálják a hivatásosak fogyaszthatóvá kozmetikázni, kellemessé sminkelni, fűszerek segítségével eltűntetni az elmúlás jellegzetes színét és szagát.

Most meg ez a madárinfluenza is...

Már a neve is madárinfluenza, jelenlegi stádiumában általában madárról madárra terjed, és kivételes esetekben átugrik az emberre, de mégis minden híradás arról szól, hogy ha majd elkezd emberről emberre ugrálni, akkor nagyon be kell oltani minket, de a madarakra senki sem gondol. Az fel sem merül, hogy nekik mennyire kellemetlen, hogy meghalnak, hogy náthásak, tüsszögnek, majd elhullanak - gondolom, azt gondolják az illetékesek: fejlesszenek ki maguknak oltóanyagot, nekünk elég gondot okoz a saját seggünk megmentése.

Ilyenkor felelősségteljes újságíró egyetlen dolgot tehet. Ír egy vészjósló, sötét, sokat sejtető cikket a csirkék rettenetes állapotáról, majd a lap megjelenése után kirohan a piacra, és felvásárolja az akciós csirkemellet, hogy telepakolja a mélyhűtőt.

Direkt nem térek ki Stahl Judit műsorára, melyben egyetlen eredeti momentum sincsen, mert nem értek egyet a kritikusokkal, akik azt állítják, hogy Stahl és stábja ellopta Nigella műsorát, ötleteit, receptjeit, mozdulatait, szavait és gesztusait, amivel valami rettenetes bűnt követett el, jaj, Stahl Juditot többé nem engedjük be a konyhánkba, nem állunk szóba vele, és amennyiben házassági ajánlatokkal bombáz minket, összehúzott szemöldökkel rámutatunk az egyezésekre a két műsorban, majd sátáni kacajt hallatva elvonulunk.

Koreai szakácsok kínai éttermet nyitnak, Laci bácsi franciasalátát készít, a Burger King pultja mögött VII. kerületi fiúk és lányok állnak, nemzetközivé lett mára ez a világ, Stahl Judit annak a receptjeit és gesztusait adja el nekünk, akijét csak akarja, ha egyszer megnézzük és megvesszük, nem lehet reklamálni.

Nigella magyar, szlovák, román és észt megfelelője a hazai viszonyokra lefordítva árulja ugyanazt a franchise-t, majd pont a konyhában fognak valami eredetit felmutatni a magyarok, amikor a politikában, vetélkedőben, sportban, szórakozásban és lovas pólóban nem tudnak... Hülyeség.

A TV paprika, az igen... az valami igazi magyar sajátosság, hipereltévelyedés, lenyűgöző pimaszság és vad média-hátrafelényilazás, ősmagyar agyszülemény. Egész napos főzőműsort készíteni csak megfelelő mennyiségű iróniával lehet, mivel sport esetében vannak mentségek, de itt csak a piaci rés felismerése, és a humorérzék segíthetett: az emberek ugyanúgy nem akarnak sportolni, mint főzni, viszont nagyon szívesen megnézik, ha mások a konyhában ügyködnek.

Nem tudom, a pornóadókra is vonatkozik-e ez a szabály, mivel találkoztam már mindenféle fogyasztóval, és nem tudtam leszűrni különösebb törvényszerűségeket. A pornó helyettesíti, elősegíti és működteti a szexuális életét azoknak, akik benne ragadnak, de bármelyik tétel fennforgása esetén kicsit sajnálatos a végeredmény, valahogy olajos marad a lábos, félrecsúszik az élet.

A főzés viszont tiszta munka, legalábbis tévén keresztül. Főzőműsor után nem kell elmosogatni, nem kell lecserélni az abroszt, és nem kell egyesével kivégezni a morzsára gyűlő hangyákat. Nem nyafog a család, hogy nem ízlett, nem akadékoskodnak a vendégek a mártás állaga miatt, igaz: nem is lakunk jól tőle (bár mintha már erre is hallottam volna ellenpéldákat). A virtuális konyha leegyszerűsíti a háztartást, a készülék kikapcsolása megszünteti a lakás legproblémásabb helyiségét, úgyhogy a jövőben már nem is érdemes konyhákat tervezni a lakásokba, elég a tévé és egy közeli étterem.

Ahogy a vadászat visszafejlődött, és kimaradt életünkből, ahogy először elképzelhetőnek, majd teljesen természetesnek vettük, hogy nem mi ejtjük el a zsákmányt, amely asztalunkra kerül, most már az elkészítés is inkább kellemetlenség, mint napi rutin. Ez elment vadászni, ez elejtette, ez hazavitte, ez megfőzte - mi pedig mind megettük.

De meddig van még szükség arra, hogy megegyük az ételeket? A termelés sajátossága, hogy ételeinkben egyre kevesebb a tápanyag, egyre kevesebb az igazán fontos elem, mellyel az étkezés igazi funkcióját erősítenénk, viszont minden szép piros vagy szép zöld, és az alakja is tökéletes. Eközben táplálékkiegészítők formájában visszük be a valódi szükségletet, tehát az étkezés hamarosan szociális eseménnyé változik, míg a létfenntartást egy külön szertartás keretében, mellesleg, nem nyilvánosan végezzük majd. Az ételeknek megszűnik az eredeti szerepe, a hibátlan paradicsom hamarosan nem tartalmaz egyetlen hasznosítható molekulát sem, viszont cserébe - remélhetőleg - nem is mérgez meg minket.

Elkezdődik a gasztro-pornó igazi fellendülése, az ételszobrászat, a buli-evés.

Egy gonddal megint kevesebb lesz, nézhetünk helyette népszerű főzős műsorokat.