A jövő embere

Para-Kovács Imre
2009. 10. 09.
A TV2 Tények című műsorában bemutatott műsorrészlet szerint Molnár Oszkár a helyi tévének adott interjújában a többi között azt mondta: "szeretem Magyarországot, szeretem a magyar embereket, és én előtérbe helyezem a magyar érdekeket a globális pénztőke, ha úgy tetszik a zsidó nagytőkével szemben, ami be akarja kebelezni az egész világot és főleg Magyarországot". Edelény polgármesteréről van szó, aki nemrégiben a gumikalapácsról és a cigány nőkről nyilatkozott.Hócipő: Megható és egyben figyelemre méltó, ahogy védelmezi a magyarságot a reá törő veszedelmektől, azonban felmerült bennünk a kérdés, hogy a zsidó nagytőke milyen formában, és főleg, milyen tervekkel jelentkezett Edelényben.
Molnár Oszkár: Elég csak bemenni bármelyik üzletbe, és ott csak kínai árút látunk. Márpedig a kínaikról köztudott, hogy kis, sárga zsidók, nem úgy mint például a japánok, akik magyarok. Kicsik ugyan és sárgák, de magyarok, ez nyilvánvaló például a sanyó szóból, vagy a Mari keresztnévből.
Edelény egyébként mindig is a zsidó nagytőke célkeresztjében állott, gyönyörű tájai, dús legelői és kiemelkedő humánerőforrása miatt.
Hócipő: Amikor Önt polgármesterré választották...
Molnár Oszkár: ...az úgy volt, hogy én voltam a városban a legokosabb ember, és egyértelműen rám esett a választás.
Hócipő: ...akkoriban még nem zsidózott és cigányozott...
Molnár Oszkár: Később megvilágosodtam. Egyszer hajnalban megreccsent a szekrény, és akkor Isten lediktálta nekem a magyarság negyvenezer éves történelmét, egészen onnan, hogy elindultunk a Szíriuszról, egészen addig, míg engem megválasztanak Edelény polgármesterének.
Hócipő: De ez a gumikalapácsos történet azért elég erős volt...
Molnár Oszkár: A tanúimat megfélemlítették, ezért visszavonták vallomásukat, pedig köztudott, hogy ez történik mindenhol. A jegyzőm a saját szemével látta, hogy egy terhes cigány asszony egy egész almáskertet ejtett a hasára, de mire hazarohant a fényképezőgépért, addigra abbahagyta. Másik alkalommal már majdnem belekeverték szegény keresztény gyermek vérét a készülő pászkába, de szerencsére ideért a Gárda, és akkor gyorsan úgy tettek, mintha csak sétálnának. De mi nem adjuk Edelényt, mert az a mienk, már alig várjuk, hogy megválasszák Torgyán Józsefet miniszterelnöknek, és akkor vége lesz a Fidesz nyolc éves rémuralmának.
Para-Kovács Imre
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Para-Kovács Imre
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/24 • XI. 19. – XII. 2.
Para-Kovács Imre keresi a kizárólag propaganda-filmekben és műtrágya-ismertetőkben felbukkanó atyafiakat, anyámasszony katonákat és fehérnépeket
Váncsa István az ismét népszerű „fosztogass úgy, mintha osztogatnál” receptről
Smuzewitz Ilona: Magyar ország és Egyesült Államok ország elnökeiről, akik a tenyerükbe köptek, mielőtt kezet fogtak egymással
Farkasházy Tivadar a sapkabolttá változott ovális irodáról, a saját szemével halló Szijjártóról és az ATV tervezett, autópálya-építési sikerekről beszámoló Führer-interjújáról
Havas Henrik beavat a Mészáros Lőrinc-mélyinterjú előkészítésének rejtelmeibe
Dési János: Hogyan szerezzünk miniszterként szponzort a másodosztályba csúszott focicsapatunknak?
Verebes István röviden arról, hogy ne legyen hosszú
A Heti Kamu a MOMA, a Guggenheim Muzeum és a New York-i galériák Orbán rajzáért folytatott versenyéről
Selmeczi Tibor: Hogyan készítsük el szankciómentes orosz olajjal Orbánék fehér házi menüjét?

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.