Pofon

Éppen huszonöt évvel ezelőtt nyert utoljára magyar futballcsapat nemzetközi trófeát, ez a csapat pedig a Bicskey Bertalan vezényelte ifjúsági válogatott volt, amelyik Moszkvában éppen a Szovjetunió válogatottját verte meg a döntőben hosszabbítás utáni tizenegyesrúgásokkal. Minthogy jubileumról van szó, érthető, hogy nincs lap, amelyik föl ne elevenítené az eseményeket, s meg ne szólaltatná a főszereplőket.

Ennek jegyében nyilatkozta Petry Zsolt, a csapat kapusa, jelenleg a válogatott kapusedzője a Magyar Hírlapnak a következőket: „Azzal, hogy a döntőben a Szovjetunió csapatát győztük le 1984-ben, úgy gondolom, mi is adtunk egy nagy pofont az akkori kommunista rezsimnek.”

Jól gondolja a volt kapus. Noha Murányi András kollega remek kis glosszát írt erről az irtózatos pofonról a Népszabadságban, nem hagyhatjuk elvarratlanul a szálakat, s szót kell ejtenünk eme súlyos, rendszert megingató pofon következményeiről is.

Annyit azonban mintegy bevezetőként a futballanalfabétáknak is tudniuk kell, hogy nem sokon múlt a Szovjetunió szédelgése. A tizenegyesrúgásokat ugyanis a magyarok rosszul kezdték, két büntetőt is kihagytak a 73 ezer hazai néző nagy ovációja közepette, ám utána Petry kapus három lövést is megfogott, s az utolsó játékosunkon, Kovács Ervinen múlt, hogyan alakul nemcsak a földgolyó egyik vezető hatalmának, a szocialista tábor vezetőjének, de a világnak is a sorsa. A beszámolók szerint Kovács Ervin kissé megigazította a haját, nekifutott a labdának, lőtt, és…

Ma már tudjuk, hogy a Szovjetunió Kommunista Pártja Központi Bizottsága főtitkárának, a Szovjetunió Legfelsőbb Tanácsa elnöksége elnökének a szíve Kovács Ervin lövése után alig több mint kilenc hónappal fölmondta a szolgálatot, s utódjának, bizonyos Mihail Gorbacsovnak már nyílegyenes út vezetett a Szovjetunió felbomlásához. Túlzás nélkül állítható azonban, hogy Kovács lövése az egész világot alapjaiban rengette meg.

Nem véletlen, hogy már a lövést követő napon a hét legfejlettebb ipari ország kormányfője a londoni csúcsértekezlet végén közös nyilatkozatot adott ki a kelet- nyugati kapcsolatokról és a fegyverkorlátozásokról. Pár nappal később a Nyugat-európai Unió hét országának külügyminisztere Párizsban elhatározza a WEU újjáélesztését, hogy aztán a tizenegy eladósodott latin-amerikai ország Petry Zsolt védéseire hivatkozva Cartagenában felszólítsa a nyugati országokat a kamatlábak csökkentésére. És már nem volt megállás. Az új-zélandi választásokat ugyan még a Munkáspárt nyeri, ám Roland Fabius francia miniszterelnök kabinetjéből háromévi kormányzás után kiválnak a kommunisták. Noha a Szovjetunió még július végén is szédeleg a magyar fiatalok szédületes pofonjától, a Szaljut-7 kozmonautája, Szvetlana Szavitszkaja rövid űrsétájával beírja magát a történelembe mint az első nő, aki kilépett a világűrbe. Kihasználva a Kovács Ervin jól helyezett lövése utáni politikai helyzetet, az afrikai Felső-Volta állam haladéktalanul megváltoztatja a nevét Burkina Fasóra, Ronald Reagan pedig felbuzdulva az ellenlábasát ért sokkon, egy mikrofonpróbán bejelenti a Szovjetunió bombázását. Felső-Volta a neve után a zászlaját és a himnuszát is megváltoztatja, egy virginiai asszony pedig ötös ikreknek ad életet, később azonban visszavonja azt a nyilatkozatát, hogy mindezt Petry Zsolt káprázatos védéseinek hatására tette.

Nem folytatom, mert ebben az évben hátravolt még a Los Angeles-i olimpia, amelyen nagy szerencséjére nem vett részt a Szovjetunió, így kerülvén el sportolóinak teljes kudarcát.

Mármost ami a belpolitikai helyzetet illeti, a magyar hősöket, a tulajdonképpeni rendszerváltás előhírnökeit igen nagy ovációval fogadták itthon, és csupán az volt a kérdés, hogy vajon zökkenőmentesen be tudnak-e minél hamarabb illeszkedni a felnőtt futballba. Be tudtak. Ez volt az az esztendő, amikor a Honvéd bajnokcsapata a magyar futballtörténet legnagyobb bundájaként utolsó meccsén 6-6-os döntetlent játszott a Volánnal, ez volt az az időszak, amikor a játékosok adták-vették a mérkőzéseket, s hétvégenként nemcsak a pályák teltek meg a honi futballistákkal, de a rendőrségi fogdák is.

Azt nem értem én, hogy ezen a huszonötödik évfordulón legalább a köztársasági elnök miért nem adott át a hősöknek valamilyen kitüntetést, kis- vagy nagykeresztet, de legalább valami ötvenhatos érdemérmet, hiszen nem vitás, hogy ez a Szovjetuniónak adott pofon az ötvenhatos eseményekre is hatással volt visszamenőleg. Az is tisztázatlan továbbá, hogy a kapus miért nem tesz említést arról az egyáltalán nem elhanyagolható tényről, hogy a döntő előtt egészen magas helyről közölték velük, ezt a meccset nem nyerhetik meg, s aki megpróbálja mégis, egy életre megnézheti magát Szibériában. Ez azért is hatott volna a reveláció erejével, mert mint azóta kiderült, minden híresztelés ellenére magyar csapatnak, így se Albertéknak, se Puskáséknak soha nem kellett lefeküdniük az oroszoknak, Petryék lehettek volna az elsők, ha a kapus hajlandó még kicsit finomítani a nyilatkozatán.

Egy kérdés azonban még nyitva áll. Hogy kik lehettek a többiek, akik szintén méretes pofont adtak a hatalmas kommunista rezsimnek, hiszen Petry a „mi is” formulát használja. Erre a nyilatkozatban még utalás sincsen, ezért magam néztem utána, mily további erők ásták alá a Szovjetunió világhegemóniáját.

Nos, 1984 nyarán a Nánási úti BM-strand röplabdapályáján egy női kézilabdásokból verbuválódott társaság szoros, ötjátszmás küzdelemben legyőzte a közeli szovjet laktanya legénységét, ami akár nyílt katonai akciónak is felfogható.

Vajon élnek-e még?