Mindannyian slágerszerzők vagyunk

Megyesi Gusztáv
2009. 05. 20. · Hócipő 2009/10
A bulvárhírek szerint plágiumpert indított a Magyar Turizmus Zrt. ellen az egyik legismertebb magyar slágerszerző, Szenes Iván. Már mindjárt az elején jelzem, hogy a 85 éves dalszövegíró nem pénzt akar megítéltetni magának, hanem csak azt szeretné, ha a bíróság kimondaná, hogy az idegenforgalmi vállalat mostanság használt, éjjel-nappal hangoztatott szlogenje, miszerint „Itthon vagyok otthon”, az ő találmánya, nem pedig a cégé.

Miután a sajtó imádja az ilyen ügyeket, szinte már minden részletet tudunk az ügyről. Például, hogy Szenes Iván még 1978-ban, tehát nem sokkal a vízözön elapadta után Blum József zenéjére írt egy szöveget, amit azonban Korda György nem volt hajlandó elénekelni, mert félt, hogy külföldi karrierjének vége, s esetleges amerikai útja is kútba esik, ha ilyeneket énekel, mint hogy „Nekem idehaza többet ér / ha összecsattan két tenyér, / mint kint a vastaps / Ez miért van így, / nem nagy titok, / mert itthon otthon vagyok”.

Azt most ne firtassuk, hogy ettől a szövegtől ugyan már miért gorombult volna be Amerika, s tagadta volna meg a fényes pályafutást Korda Györgytől, ámbár valami alapja mégiscsak lehetett a táncdalénekes gyanújának, mert lám, a dalt később eléneklő Zana Józsefből és Koós Jánosból sem lett világsztár, nyilván az említett dal kiverte a biztosítékot az CIA-nél. Amely dalról viszont a turisztikai cég most azt mondja, hogy a benne szereplő otthonos-itthonos szlogent nem Szenes Iván írta, hanem a vállalat jogelődjének az egyik munkatársa, még a nyolcvanas évek elején, azaz ez a már idézett, nagy jelentőségű sor a Magyar Turisztikai Zrt. szellemi kincse.

Nyilván az olvasó is erős kísértést érez arra, hogy életszerűnek lássa a történetet: adva van egy cég, amelynél a nyolcvanas években dolgozott egy ember, a honi idegenforgalom P. mestere (s csakugyan: én ismertem egy Pauliner nevű ibuszost), akinek egyszer csak kipattant a fejéből, hogy ő itthon otthon van, e megállapítását aztán írásba is foglalta, majd az íróasztal fiókjába süllyesztette, amire aztán a kétezres évek feltörekvő, ifjú marketingszakemberei véletlenül ráleltek, szépen leporolták, s azóta egy egész ország van itthonában is otthon.

Nem tudom, az olvasó észrevette-e, de megpróbáltam a lehető legtárgyilagosabban felvázolni a helyzetet, egyik fél javára sem részrehajlani, annál is inkább, mert magam már régóta az igazság birtokában vagyok, amivel persze nem szívesen dicsekszem, mert a bíróság be fog rángatni koronatanúnak.

Ezt az „itthon otthon vagyok” formulát ugyanis én már kilencéves fejjel, 1959-ben hallottam az akkori Majakovszkij, ma Király utca Csörgics nevű vendéglőjében, s nem egyszer, nem kétszer, hanem szinte minden munkanapon, mégpedig egy Weistock nevű embertől, aki nekem értelemszerűen bácsi volt. Weistock bácsi mint leszázalékolt ember mindennap lent volt a kocsmában, nagyjából délelőtt tíztől, egészen késő délutánig, amikor is Weistock néni megérkezett a kefegyár délelőtti műszakjából, s odaállván Weistock bácsi elé, azt kérdezte: - Hát te nem vagy még otthon?

Mire Weistock bácsi: - Itthon vagyok én otthon. Nagyjából ekkor érkeztem meg én is a vendéglőbe, hogy nagyanyám instrukcióinak megfelelően hazakísérjem nagyapámat, vagy legalábbis kísérletet tegyek ennek végrehajtására. Az úton hazafelé nagyapám váltig Weistock bácsi szavait ismételgette, maga elé mormogva, meg-megállva, mutatóujjával hangsúlyt adva a kijelentésnek, vagy éppen harsogva, kissé módosítva az eredeti kijelentésen, s mire hazaértünk, nagyanyám és a ház lakói már az „Itthon otthon vagyok” változatot kapták, s ez is terjedt el a környéken. Ha akkoriban a ház férfilakói közül csak egy is otthon, nem perdig a Csörgicsnél tölti minden idejét, akkor akár ő is megírhatta volna a zenét Blum József dallamára, s akkor Szenes Iván ma sehol sincsen.

Vagy hogy mást ne mondjak, a kocogómozgalom atyjának tekintett Peterdi Pál szállóigévé vált mondása, miszerint „A kéz mindig lábnál van”, szintén nem volt ismeretlen, amikor először bemondta a rádióban a saját találmányaként. Egy Skvarek Rudolf nevű ember (a testvére egyszeres válogatott labdarúgónk volt, utána lehet nézni), akinek gyerekkorában még a háború előtt levágta mindkét lábát a HÉV, gyakorta fürdött velünk a Római-strandról a Nánási úti BM-strandra vezető patakban. Ilyenkor lecsatolta műlábait, és gondtalanul fejelt velünk a vízben két kapura, ám amikor szokás szerint csalni akartunk, s előrébbről fejeltük neki a labdát, mint ahol elkaptuk, a partra nyúlva meg-meglengette a műlábakat, hogy vigyázat, gazfickók, a láb mindig kéznél van, és a ti fejeteken fog koppanni.

Ezen aztán hosszú percekig nevettünk.

Amivel egyáltalán nem azt akarom mondani, hogy Peterdi Pál vagy Szenes Iván koppintottak, ma amúgy a legnagyobb lopásokat is szemérmesen utánérzésnek szokták nevezni a vétkesek, csak annyit jegyeznék meg, hogy vigyázzunk ezekkel az elsőségekkel, mert amiről azt hisszük, hogy mi találtuk ki, írtuk le vagy mondtuk ki először, valahol már majdnem, vagy tán egészen megvolt.

Egyébiránt szeretném, ha Szenes Iván megnyerné a pert. Mégpedig azért, mert miféle idők azok, ahol régmúlt idők szellemi termékeit kell elővenni, ahol nincsenek fiatal, tökös gyerekek, akik ha kell, naponta szállítják a jobbnál jobb, és minden tekintetben eredeti ötleteket.

Persze jó vicc, hogy ezt éppen egy turisztikai cégen kérem számon. Tudnak ma egyetlen ütős szövegírót mondani?
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.