Aki nem lép egyszerre

Para-Kovács Imre
2020. 02. 12. · Hócipő 2020/04
A Nemzeti Alaptanterv felfrissített / átdolgozott / teljesen új változata éjszaka jelent meg, nyilván ugyanazért, amiért a Szűz Magyarországot megrontja a nácibolsevik XX. század című nagyplasztika a térre, amit perverz humorral még mindig szabadságnak hívnak. Meg természetesen azért, mert a minisztérium munkatársai és a nemzetiesítésre felkért magyarító szakemberek az utolsó pillanatig dolgoztak rajta, még a nyomdában is bele-belejavítottak a Közlönybe, ha valamelyik történelmi esemény bemutatása csak mérsékelten tűnt alkalmasnak a hazaszeretet fokozására, például a mohácsi vész az első változatban mohácsi diadalként szerepelt, de aztán valaki fogta és kidobta az egészet, helyére pedig A keleti nyitás kezdeti eredményei és tanulságai című fejezet került, vázlatosan ismertetve azon tényt, hogy a magyar–mongol kapcsolatok eleinte Európa szabotázsa miatt nehezen alakultak, de később, Orbán Viktor vezetésével ez is megoldódott.

Kétségtelen, hogy az alaptanterv nemzeti lett, ennél már csak az lenne nemzetibb, ha Kósa Lajos Bocskaiban elmotorozna Trianonba, a TEK meg tárogatón kísérné. Demokratikusan, átláthatóan és korszerűen döntötték el például, hogy melyik magyar író kerül be a tankönyvekbe, pontrendszer alapján döntöttek, ahol a tehetség maximum 10 pontot ért, a Horthy iránti feltétlen rajongás 60-at, de aki emellett levelet írt Berlusconi Mussolininak vagy igazolhatóan nyilas volt, az jutalompontokat szerezhetett 10-től 20-ig, attól függően, hogy párosult-e ez nyílt antiszemitizmussal, vagy csak szalonspicc, igaz, a háború után fenntartott polgári rasszizmus kiegyenlíthette ezt.

Sajnos, a zsűri legnagyobb igyekezete ellenére sem kerülhetett be az irodalomtanításba Kertész Imre, mert ugyan 6 pontot szerzett a tehetség rubrikában, azonban Horthy iránti pozitív érzelmeiről semmilyen bizonyíték nem került elő, úgyhogy ő egyelőre passz, de ha bármikor sikerül bizonyítékot szerezni erre, vagy minimum két nyilas aláírásával dokumentálni a magyarságtudat megnyilvánulását, akkor a későbbiekben bármikor.

Esterházy, Parti Nagy, Ottlik, Mészöly, Kukorelly, Hajnóczy, Garaczi… nos, tetszettek volna antiszemitának lenni, már bocsánat!

A történelemkönyv első fejezete azonban már hónapokkal ezelőtt elkészült. Tudják, amikor Orbán Viktor hat nap alatt megteremtette a világot, de a hetediken sem pihent, mert akkor a felesége szőlőjében dolgozott napszámért, mivel csúnyán legatyásodott, és – mivel fiatal volt – kellett a pénz, aztán összebalhézott Haraszti Miklóssal, akit letaszított a trón mellől, mire utóbbi megalapította az SZDSZ-t, és szarvakat növesztett (lehet, nem ebben a sorrendben).

Hiába óbégattak a liberálisok, feleslegesen hazudoztak, keltették a pánikot, mert 2020 szeptemberében nem lesz változás a tekintetben, hogy a nők is járhatnak iskolába. Általánosba mindenképpen, aztán ha megszülték a kvótát, mindenféle külön engedély nélkül középiskolába is, csak az egyetemhez szükségeltetik a férj ajánlása, mert amíg hajadon valaki, nyilván nem ilyesmivel akarja elfecsérelni az értékes idejét, hiszen a párválasztás, házasság, szülés előbbre való, viszont 5 gyermek után a kijelölt szakokon tandíjmentesen okulhatnak az asszonyszemélyek.

De vissza a Nemzeti Alaptantervhez, mert különösen jól sikerült a hazaszeretetről, a keresztény erkölcsről és az önfeláldozásról szóló anyag, amit a 9.-esek ezentúl emelt óraszámban a 10. év végéig fognak elsajátítani, akkor pedig ünnepélyes tizedelés keretében kiválasztják azokat, akik önfeláldozásból gyakorlati vizsgát tehetnek.

Ezenkívül éleslövészet, büdösrománozás, darutollaslabda, vaktérképen 84 vármegye berajzolása, Rákosi-Róth névvisszafejtés és cigány munkás kazánba zárása, nulladik órában matematika. A matematika-tankönyv címe, miszerint Nem sok az a 806 millió, már a legmodernebb pedagógiai irányzatot tükrözi, a tanulók játszva sajátítják el a kivonást, valamint a kamatos kamatszámítást, és vagyonbevallás dolgozat is lesz, ahol egymás munkáját osztályozzák, majd a későbbiekben sem mutatják meg a tanárnak.

Hogyan vezette Orbán Viktor a kampós orrú kabaroktól zaklatott magyarokat a Kárpát-medencébe? Hát nagyszerűen!

A fejezetek végén pár kérdéssel tesztelhetik a tanulók, hogy megfelelően elsajátították-e a tananyagot, de ha egyedül nem megy, otthon apa és anya majd segít, mert a Nemzeti Alaptantervhez pedagógusokat egyelőre nem sikerült biztosítani, bár Putyin ígéretet tett rá, hogy az első hullámban szeptemberig 30 ezer orosztanár érkezik hazánkba, akik a későbbiekben tetszőlegesen átképezhetők magyar-, történelem- vagy földrajztanárnak, és fizetést sem kérnek, csak szélessávú internetet és kábeltévét a laktanyába. A második hullámban technika- és testneveléstanárok jönnek mintegy 60 ezren.

Az óraszámot az előzetes tervek alapján csökkentette a NAT, hetente két órával kevesebb van 9.-ben és 10.-ben, igaz viszont, hogy ezentúl az órák nem 45, hanem 75 percesek lesznek, a szünetekben pedig hang nélküli séta az iskolaudvaron.

Nem szabad elfelejteni, hogy mi nem Finnországot akarjuk utol­érni, hanem Azerbajdzsánt magunk mögött tartani, és erre minden esélyünk megvan, bár az azeriak mostanában nagyon belehúztak, a közeljövőben mégsem fenyeget minket az a veszély, hogy a dagesztáni, türkmén vagy az északoszét közoktatás elhomályosítaná a magyar pedagógia eredményeit, úgyhogy végre hátradőlhetünk, és nekiláthatunk a komoly munkának, az alaptanterv alapoktól történő felépítésének és kidolgozásának, különös tekintettel a hamarosan bevezetésre kerülő latin nyelvű közigazgatásra, irodalomra és felsőfokú oktatásra. Az evolúció hazugság, a Föld lapos, a magyarok 20 ezer éve élnek a Kárpát-medencében, Orbán Viktor sohasem volt liberális, Magyarország drogmentes, a pénz számolva, az asszony verve jó.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.