Bokros Lajos gondolkozik

Para-Kovács Imre
2009. 02. 27.
Az MDF vezetősége azzal az örvendetes hírrel állt elő, hogy Bokros Lajos gondolkozik. Mármint azon, hogy vállalja-e a európai képviselőséget. Egy ország rágja a körmét, de mi eközben megkértük a Neves Politológust, hogy meséljen nekünk az Európai Parlamentről és a magyar pártok taktikájáról.Hócipő: Ön, aki meglehetős hírnévre tett szert, már nyolc éve is eltalálta az országgyűlési választások időpontját, majd négy évre rá megismételte ezt a teljesítményt, mit gondol a kialakult helyzetről?
Neves Politológus: Lajos -, ki régi ismerősöm, ezért nevezem így - már régebben is gondolkodott. Elhamarkodott következtetés tehát, hogy csak most kezdett gondolkodni, hiszen az Élet és Irodalomba is írt egy hosszú tanulmányt, az pedig gondolkodás nélkül nem megy.
Ibolya -, aki régi ismerősöm, ezért nevezem így - arra gondolt, hogy a felkérésen gondolkodik. Mármint Lajos.
Hócipő: Az MDF egy volt szocialista minisztert állítana az EU-lista élére. Mire következtet ebből?
Neves Politológus: Az Európai Parlament a legalkalmasabb hely arra, hogy eltávolítsuk a hazai közéletből azokat, akik kellemetlenek számunkra. Eddig a pártok saját koloncaikat tolták be oda, például Kovács Lászlót, vagy most Deutsch Tamást. Azonban rájöttek, hogy más pártokból is eltávolíthatják a kellemetlenkedőket, Ilyeténképpen a Fidesz listájának élén Gyurcsány Ferenc és Fodor Gábor áll, az MSZP Orbán Viktort és Navracsics Tibort jelöli, az SZDSZ Semjén Zsoltot, Semjén Zsolt pedig... Semjén Zsolt jelöltjét még sajnos nem ismerjük, mert kézzel írta fel a nevet.
Hócipő: Sajnos csak 22 képviselőnk lehet...
Neves Politológus: Folynak a tárgyalások, hogy Magyarország jelölhessen ugyanennyi képviselőt az Ázsai Parlamentbe, az Afrikai Parlamentbe, az Amerikai Parlamentbe és az antarktisziba is, így aztán majd csak elfogynak egyszer...
Hócipő: Mit csinálnak majd a képviselők ezekben a parlamentekben?
Neves Politológus: Elsősorban az internetet böngészik, és figyelik: észreveszi-e valaki, hogy nem csinálnak semmit. Aztán olyan képeket és videókat keresnek, amelyeken a főhős ránehezedik a főhősnőre, illetve fordítva... Vesznek népművészeti tárgyakat, és isszák az ingyen kávét, esetleg hazalopják a ceruzákat és tollakat a gyereknek.
Hócipő: Nekünk ez miért jó?
Neves Politológus: Elsősorban azért, mert nincsenek itt. Másodsorban azért, mert a fizetésüket az Uniótól kapják, ilyeténképpen a magyar állam végcélja, hogy legalább négymillió embert kijuttasson különböző parlamentekbe, és ezzel megoldja a gazdasági problémákat.
Hócipő: Ráadásul hamarosan emberek mennek a Marsra...
Neves Politológus: Igen, ez egy újabb lehetőség.
Para-Kovács Imre
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Para-Kovács Imre
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15 • VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül?
Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét!
Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni.
Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket!
Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni…
Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt!
Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent?
Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen!
A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna.
Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.