Tőzsér megúszta

Megyesi Gusztáv
2009. 02. 17.
A belga futballszövetség engedélyezte, hogy Tőzsér Dániel, a Gent magyar játékosa ezután is 88-as számú mezben játsszék. Nemrég egy flamand író nehezményezte a 88-as számot, mondván, hogy a két nyolcas a német ábécé nyolcadik betűjére, azaz két H-ra utal, az pedig nem más, mint a Heil Hitler köszöntés rövidítése, amit nagy előszeretettel használnak neonáci csoportok. Az író legfőbb magyar híveinek vezetőjével beszélgettünk.

Hócipő: Önök tényleg komolyan gondolják, hogy a 88-as szám elfogadhatatlan egy ember hátán?

Vezető:
A legkomolyabban.

Hócipő: De hát akkor ilyen alapon a 18-as mezt is be kellene tiltani, mert Adolf Hitler monogramját reklámozza.

Vezető: A 18-as lesz a következő.

Hócipő: A 88-nak amúgy a Feng shui-ban kitüntetett szerepe van, mert szerencsét hoz.

Vezető: Nem Kínában élünk, hanem Európában.

Hócipő:
A Wikipédiában is benne van, hogy 88 csillagkép létezik, és ezeket a Nemzetközi Csillagászati Unió 1930-ban határozta meg, tehát akkor, amikor a későbbi náci bűnök még elképzelhetetlenek voltak.

Vezető: Mi a földön élünk, nem égiekben gondolkodunk.

Hócipő: A rádióamatőrök már a kezdet kezdetétől a 88-as számot használják az „ölelés és csók” elköszönés helyett.

Vezető: Ez a megjegyzése arra utal, hogy önnek romlott és beteges fantáziája van.

Hócipő: Megjegyzem, a Cegléd Rádió 88 is bemondta Tőzsér mezszámát.

Vezető: Nekünk nem a ceglédiekkel van bajunk.

Hócipő: Gondolom, a 88-as buszt is betiltanák Törökbálint és a Kamaraerdő között.

Vezető: Be is fogjuk.

Hócipő: Atléták is futnak hátukra tűzött 88-as számmal. Triatlonisták, maratoni futók…

Vezető: Majd kikapjuk őket a mezőnyből.

Hócipő:
A 88-at ráadásul az egyik mesterszámként tartják nyilván. A jelentése: isteni tudás.

Vezető: Tőzsérre gondol?

Hócipő: Mondok egy összeállítást: Axmann, Bormann, Canaris, Dönitz, Ernst, Funk, Göbbels, Himmler, Jodl, Keitel, Luth, a kispadon pedig: Mengele, Neurath, Paulus, Quisling, Ribentropp, Seyss-Inquart.

Vezető: Tehát ábécé-sorrendben. A szövetségi kapitány pedig maga a Führer. Zseniális. Ön tehát azt állítja, hogy az összes mezszámot be kellene tiltani, mert mind valamilyen náci bűnös nevének kezdőbetűjére utal.

Hócipő: Pontosan.

Vezető: Most, hogy mondja, csoda, hogy ez nem jutott előbb az eszünkbe. Majd továbbítom illetékes helyre.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.