Egy hiteles ember

Para-Kovács Imre
2009. 01. 02.
Széles Gábor hosszas unszolásra kötélnek állt, és nyilatkozott saját tévéjének, ilyeténképpen aztán saját újságjának szerkesztői felkeresték dolgozószobájában, és keményen megszorongatták. Három téma is felkeltette figyelmünket, úgyhogy ezekről részletesebben is megkérdeztük.

Hócipő: Ön azt mondta, hogy a rendszerváltás egyik nagy hibája volt, midőn nem tisztította meg a közéletet az előző rezsim vezetőitől. Ha emlékezetünk nem csal, Ön is vezető posztot töltött be azokban az időkben.

Széles Gábor: Ez tévedés, én az előző rendszerben, a kommunista diktatúrában mindvégig illegalitásban voltam, a feleségem hozott néha élelmet a kunyhónk mögött ásott gödörbe, ahol kihúztam a hetvenes és nyolcvanas éveket. Egyszer jöttem csak elő, hogy megmondjam Kádár Jánosnak: ez így nem mehet tovább, hordja el magát, de aztán elkerültük egymást, és visszabújtam.

Hócipő: Ezek szerint szegénységben és ellenzékben töltötte a nyolcvanas éveket.

Széles Gábor: Igen. A rendszerváltást követően kezdett kamatozni a nemzeti érzésem, és azóta is csak a kamatokból élek.

Hócipő: Azt is említette az Echo Tv-nek adott interjújában, hogy az embereknek rá kellene jönniük, hogy kis pártokra nincs szükség, és az ezekre leadott szavazatok feleslegesek, valamint, hogy esetleg vállalna miniszteri szerepet egy Orbán Viktor által vezetett kormányban.

Széles Gábor: A mindenkori kis pártokra nincs szükség, valamint a liberális és baloldali pártokra sincsen. A rendszerváltáskor elég lett volna az MDF, most pedig tökéletesen elegendő lenne a Fidesz, semmi szükség erre a zűrzavarra, csak eltántorítja a magyar embereket a helyes útról. Orbán Viktor kormányában szívesen lennék miniszter, bár miniszterelnök is szívesen lennék, de tudom a helyemet, és csak Dózsa György MGTSZ vagyok, míg Orbán Elnök úr a Kossuth Lajos utca. Esetleg lehetnék művelődési vagy oktatásügyi miniszter...

Hócipő: Mondotta volt, hogy a Fidesz kormány nagy hibája az volt, hogy nem teremtette meg a jobboldali médiabirodalmat, és ezért nincs még jelenleg sem kiegyensúlyozott sajtó az országban.

Széles Gábor: Igen, ez a helyzet fennáll, mert hiába jut például a közismerten baloldali ATV-re két jobboldali televízió, ha az ATV-t így is nyolcszor annyian nézik, mint ezen kettőt együttvéve. A megoldás az lenne, ha a lakosság felének kötelezően jobboldali újságot kellene vennie, míg másik felének egyáltalán nem lenne szabad olvasnia. Az különben is felesleges, emlékszem a Gőgös Gúnár Gedeonra, hát, nem forgatta fel az életemet...
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.