Csatorna töltelék - 2004/19

Para-Kovács Imre
2004. 09. 15. · Hócipő 2004/19
Óvatosan evezgetek a csatornák között, és hirtelen a hetvenes években találom magam. Nem véletlen, a Duna tévén éppen az Üzemi baleset című dokumentumfilm megy, a létező szocializmus tájékoztatáspolitikájáról, ami - Kedves Azóta Születettek! - csak mostanában tűnik tréfásnak, benne tunyulva sokkal inkább tragikusnak látszott.

A képernyőn felbukkan Lakatos Ernő, és arról beszél, hogy bizony, szeretett hazánkban nem volt cenzúra, bezzeg Bulgáriában, Romániában, a Szovjetunióban és az NDK-ban volt (az NDK egy tipikus XX. századi képződmény, ott laktak a demokratikus németek, és többek között ott fejlesztették ki a német demokratikus juhászkutyát), ott nagyon is cenzúráztak, Magyarországon pedig nem, olyan szabadok voltak újságíróink, hogy reggelente fütyörészve ugrabugráltak a körúton, ha találkoztak egy másik újságíróval, vigyorogva veregették a hátát, és azt kiáltozták: mennyire szabadok vagyunk.

Mondja ezt Lakatos Ernő, kinek sajtóban betöltött szerepét nehezen tudom meghatározni azok számára, akik nem szembesültek tevékenységével, de talán emberközelbe kerül egyénisége, ha megpróbálják elképzelni Pándy András hatását, az általa névleg képviselt református egyházra. Irtóztató kor volt, de nini, a sajtószabadság, az ellenállás és a demokratikus ellenzék kicsiny szigetei virágoztak mindenütt, különösképpen az Esti Hírlap, az Élet és irodalom, a Nők Lapja, valamint a Magyar Televízió és Rádió szerkesztőségeiben, ahol kifejezetten bátor, szókimondó emberek dolgoztak, akik életüket és vérüket kockáztatták, hogy elmondhassák az igazságot.

Sajnálom, hogy mi ebből olyan keveset hallottunk, de minden bizonnyal bennünk van a hiba, ők mindent megtettek, csak a mi fülünk volt alkalmatlan a vételre. Tulajdonképpen csak azon múlt a rendszerváltás elhúzódása, hogy a sajtó erőteljes és határozott felszabadítási kísérletei süket fülekre találtak, az emberek kényelmesek és lusták voltak, a szabadság meg (mely részben, természetesen itt virágzott, részben viszont áhított messzeségben kellette magát) hiába dörömbölt a kapun, nem nyitottunk neki ajtót, nem akartunk annál is szabadabbak lenni.

Rohadt nép, rohadt lakosság, direkt elszabotálták a Nők Lapja és Lakatos Ernő felszabadítási kísérleteit, direkt akadályoztuk munkájukat, mert nekünk az volt a jó, ha rossz.

Az amerikaiak meg csak nem jöttek, pedig megígérték. Biztos elfelejtették, amikor értesültek róla, hogy nálunk szabadság van.

Gyönyörű szembesülni a ténnyel: az előző világ prominensei hogyan emlékezik magukat - először passzív ellenállóvá, majd aktívvá, míg végül elhiszik: hősök voltak ők, névtelen vagy neves ellenállók, megmentőink mind.

Medgyessy Pétertől kezdve Lakatos Ernőig mind azon munkálkodtak, hogy a szadoszenilis Szovjetunió törekvéseit elszabotálják, és minden adandó alkalommal megrángassák a szörnyeteg bajszát, kikacsintva ránk, a népre, biztosítva minket arról: elsősorban magyarok, másodsorban demokraták, és csak a kényszer viselteti velük a diktatúra uniformisát, csak határozott parancsra veszik föl a kiemelt fizetéseket, fogadják el a juttatásokat, és direkt, direkt nem a vesénket rugdalják, hanem valamivel alatta, vagy felette, hogy ne okozzanak maradandó sérülést.

Nem hazudnak, csak másképp emlékeznek a valóságra, az emberi szervezet csodálatos védekezőképessége megakadályozza őket abban, hogy lássák: milyen mocskos szerepük volt a létező borzalom fenntartásában, mennyire semmit, de semmit sem tettek annak érdekében, hogy élhető legyen ez az ország, és vizet is csak azért cseréltek az itatótálkánkban, hogy ne haljunk szomjan, mert akkor ki fog dolgozni hétfő reggeltől.

Most, amikor előállnak, és a kamerába hazudnak, simán megtehetik, az emlékezők kevesen vannak, és nekik is általában már mások mondják meg, hogy mire emlékezzenek. Hiába létezik a világnak egy írásbeliség által tárolt változata, annak ismeretéhez olvasni kellene. Ráadásul nem lenne elég csak olvasni - szelektálni, rendezni is kellene az olvasottakat, ami nyilvánvaló okokból meghaladja a népesség kilencven százalékának képességeit.

Az hihették egyesek, a nyomtatás feltalálása biztosította a történelem állandóságát, pedig éppen a nyomtatás és a média segíti elő a minden eddiginél tökéletesebb sumákolásokat.

A nulla információ és a töméntelen mennyiségű ugyanoda vezet: értetlen ácsorgáshoz, buta bámuláshoz. Marad a semmi sem volt igaz kivonulása, vagy a végleges elhülyülés, és kétségtelenül, az élet mulandóságának messzemenő figyelembevételével, mindkettő megfontolandó álláspont.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/12  •  VI. 3. – VI. 16.
Para-Kovács Imre: a történelmet hidraulikus emelővel és kokárdával tanító Czinyiné kinevezése a Védvonal élére jól jelzi, mennyire gondolják komolyan Smuzewitz Ilona: Sulyok nem mond le, hiszen ő együttműködésben verhetetlen, ezért tették oda, nem ő tehet róla, hogy közben változott a kormányfő Farkasházy Tivadar Hont András ezer forintjáról, amit az 500 millió mellé kapott adományként Havas Henrik végigveszi Orbánnal, mihez kezdjenek a légiósok nélkül kiüresedő felcsúti stadionnal Váncsa István a szurkolók kétlaki életéről, és a győzelmet követően Párizsban kitört forradalomról Dési János szerint ha a leköszönő kormány tagjai tegeződve kérnek számon egy új minisztert, akkor azt miért nem egy lakatlan szigetről tehetik csak? Juszt László furcsállja, hogy pont a diktatúra megszűnése döntötte be az egyetlen ellenzéki napilapot A Heti Kamu megtudta, hogy Balog püspök azért lobbizott ea kegyelem megadásáért, mert rollerezve őt is leterítette egy vérnyúl és napokig azt se tudta, mit csinál! Selmeczi Tibor alig várja, hogy Tóth Gabi együtt lépjen fel Sulyok Tamással egy búcsúban.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.