Terepasztal a Föld bolygón

MINIVERSUM A Krausz-palota földszintjén, a Budapest VI. kerület, Andrássy út 12. szám alatt

Para-Kovács Imre
2014. 05. 14. · Hócipő 2014/10
Itt, Keleten, valahogy speciális viszonyt ápolunk a vonatokkal, másképp nézünk rájuk, mint az Egyesült Államokban, de nem is úgy, mint a japánok, a mi vonataink egyszerre jelentenek szabadságot és halált, Krakkó és Dachau, ugyanakkor Pierre, amikor elbúcsúzik az országtól, ahol a szar is le van szarva.

Kocsink nem volt, a repülő drága, hajó meg nem indul innen sehová, maradt a vonat.

Különösen érintett vagyok, a lillafüredi erdei vasút mellett nőttem fel, mármint nem az erdei végállomása mellett, hanem a lakótelepi, de azért ott volt, lehetett menni vele, meg jönni is. Nagypapám — a XX. század zavaros éveiben — a saját egykori éttermében lehetett főpincér, és ez étterem a Tiszai pályaudvar restije volt.


Mindezek ellenére sohasem akartam mozdonyvezető lenni, ez valahogy kimaradt. Nem tűnt vidám szakmának, pedig bőven a gőzmozdonyok korában kezdtem eszmélni, nagy füst, dugattyúk, kevés vidámság.

Nem voltam tipikus kisfiú, a kocsik sem érdekeltek.

Most sem érdekelnek, pedig az emberek már repülővel és autóval utaznak, a vonat valami… valami szegényes dolog lett, kicsit szégyellni való, mint valami büdös rokon. Mennek az emberek Madagaszkárra és Balira, de Gdanskba már nem, pedig ott van mellette Sopot, egy nagyon jó lemezbolttal, főleg dzsessz. Kétségtelen, hogy a lengyel tenger hideg. Minek mennénk hideg tengerbe, ha majdnem ugyanannyiért melegbe is lehet? — kérdezi tőlem fiatal ismerősöm —, meg egyáltalán, mi a pityke olyan érdekes Lengyelországban, ahol semmi sincs, csak lengyelek? (Ennél a résznél kapcsolódik be feleségem az írásba, és kéri, töröljem a büdös rokont, mert a vasút a meséről, a kézművességről és az álmokról szól. Igaza van, de az ő vasútja és az én vasutam más, más egy kicsit, ezért fenntartva, ám némileg átgondolva, bent hagyom az eredeti hasonlatot.)


Nincsenek igazán jó válaszaim, mert a múlt évszázadról kellene beszélnem, meg a szocializmusról, ami részben unalmas, részben meg utálok róla beszélni. Inkább írok.

A szocializmus a vonatokról szólt. A vonatok voltak a szocializmus űrhajói, álomautói és jachtjai. Egyben.

Budapest és Miskolc között a gőzmozdonyt dízelmozdonyra cserélték. Vicces volt, ültünk fél órát a semmi közepén, miközben körülöttünk tolattak, meg fújtattak. Ez persze csak személyvonatok esetében volt, de néha személyvonattal mentünk. Vagy jöttünk. Anyukám elvitt az Állatkertbe és a Vidám Parkba. A Kisvidámparkban volt kis dodzsem, direkt a kisdozsemeseknek. Tökre bírtam. Két forint volt a zseton mindenhova, aztán Állatkert. Aztán a hosszú vonatút mozdonycserével hazafelé. Néha vettünk banánt. A banán volt a legmenőbb dolog a hatvanas évek végén, a hetvenes elején. Menőbb, mint az atombomba vagy a Skoda Felicia.


A terepasztal a banánnál is menőbb volt.

Kezdetleges terepasztalom volt, nem voltunk gazdagok, de volt egy körpályám, alagutam és szerelvényem (TT), trafóm, műanyag tehenek a sín mellett. Most éppen próbálom fejben rekonstruálni, és lehet, hogy a műanyag teheneket csak beleképzelem. Az ultrás zacskóban voltak műanyag állatok, szerintem azokra emlékszem. Az Ultra egy mosogatópor volt.

A vonatok vitték a postát, emlékszem, sürgős esetben fel lehetett kéredzkedni egy postavonatra, nyilván jeggyel, és döcögősen, mintegy hat óra alatt Pestre ért. De sohasem értettem a postás, rendőr, vasutas poént. Tényleg nem. Szerethető, emberi vasutasokkal találkoztam egész életemben. Badár Sándort leszámítva, de ő álvasutas volt, és hülye, mint egy kakukkos óra. Éppen ezért szerethető. Akkor inkább visszavonom. De nem, szeretem bosszantani, jól reagál.


A terepasztal mese, személyes napló. Az ember, aki terepasztalt épít, utazik, lelke van, tovább meséli azt a mesét, amit a hintók, az Orient-expressz és a pionírok kezdtek írni évszázadokkal ezelőtt. Ott előtte, általa épül egy világ, az ő személyes világa, egy sosemvolt Németország, Ausztria és oh, Magyarország. Háromszáz négyzetméter természetesen nem egyszemélyes projekt, sokan dolgoznak rajta, és napról napra nő a fű, lombosodnak a fák, épülnek a házak, indulnak a vonatok. Döbbenetes volt látni, hogy a semmiből valami lesz, egy tökéletes, emberek nélküli világ.

Egy olyan komplex rendszert láttunk a Révay utcában (és az Andrássy úton, mert egy ekkora terepasztalhoz két utca kell), amihez foghatóval még nem találkoztam, tátottam a számat, és próbáltam felfogni, mennyi szervezés, munka, logisztika kellett a megvalósításához, aztán inkább letettem róla, és csak bámultam.

Önök is bámulni fognak.


„Mielőtt a MINIVERSUM terepasztalok építésének nekiláttunk volna, 2013. júliusban készítettünk egy 2x1 méteres próbadarabot: ezen egységesítettük a munkafolyamatokat és a felhasznált anyagokat. Ez a terepasztal azóta a „bemutatóasztal” címet érdemelte ki, például részt vettünk vele 2013. őszén a gödöllői vasútmodell-kiállításon. A játszóházban jelenleg is az egyik fő attrakció.

A MINIVERSUM építése a német és az osztrák témájú asztalokkal kezdődött. Egészen 2013. november végéig ennek a két asztalnak a területe minden tekintetben előrébb járt a magyarországi résszel szemben: itt építettük fel elsőként az asztalok vázait, itt kezdtük el a sínek fektetését, az elektromos eszközök bekábelezését, majd pedig itt jutottunk el a „durva terep” állapotig elsőként” — írja a Miniversum oldala, én pedig annyival egészíteném ki, hogy két kilométer sínen fut nyolcvan szerelvény egy időben, négyezer figura színesíti az összképet háromezer fa árnyékában.


Szigorúan egy kiló banánt vettünk, amit megettem a hazaúton. MÁV-szag volt. Mint később egy szakértő elmesélte, ez a fékezéskor keletkező, és az ablakokra kicsapódó fém és olaj szaga. Azóta is érzem a banánon. Anyukám, gyermekkorom furcsa szaga.

Fotó: Szebeni András
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2019/25  •  XII. 4. – XII. 17.
SAJNOS A HÁZELNÖK ÚRNAK IDÉN MÁR TÍZ ROHAMA VOLT Para-Kovács Imre: Doktor Kövért világítótoronyba helyezték, ahol levont a delfinek fizetéséből hárommilliárdot, majd sirályt sütött Váncsa István okoskenyeret hajkurászik a pékségben Bartus László: Putyin medvenyelvet főz Németh Szilárd pacalreceptje alapján Farkasházy Tivadar: Szerezzen a szülő iskolát, műveltséget, tudást a gyereknek, az államnak pont elég a sok stadionnal vesződni Dési János: Hányat tudott Deák Ferenc dekázni? Képes volt-e fejelni gróf Bethlen István? Pedig ők is igazságügyminiszterek voltak Smuzewitz Ilona: Tudatfoglalási vészhelyzetet hirdetett a kormány! Bakács Tibor Settenkedő: Már a havat is ellopják, az elakadt hóekék csak tudatunk tartalmának letisztítására jók Vízcipő: új tudományos rovatunk Magyar Nemzeti Hungarikumtudatot mért a Ludovikán
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
PARTNEREINK


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.