Csalódást okozva (Magyarország - Olaszország 0:1)

Megyesi Gusztáv
2008. 07. 24.
A meccs ugyebár úgy kezdődött, hogy „a hatalmas tűzijáték − mindenki próbált támadni − közepette csak Sastre tudott meglépni, miközben Mencsov le is szakadt, ám a Frank Schleck csoportjában sem volt elég erő, így az orosz fel tudott zárkózni. Többen is próbálkoztak, de Evanst nem tudták leszakítani, ehhez nagyobb tempó kellett volna.”

Mindezt a Nemzeti Sport honlapjáról másolom ide, ám a magyar tévénéző az olasz-magyar U19-es Eb-elődöntő elején élőben is láthatta Mencsov leszakadását, az Eurosport ugyanis ezzel a biciklicsellel verte át a közönséget: amíg a Tour de France-on véget nem ért a királyetap befutója, nem adták a meccset; mellesleg teljesen érthetően.


- És Németh Krisztián kezdőrugásával elkezdődik a mérkőzés!

Így aztán csak az elbeszélések alapján tudjuk elképzelni, hogy nem szorultunk be már az elején a kapunk elé, hogy az olaszok nem bírtak minket lerohanni, sőt Koman révén még mi szerezhettünk volna vezetést, egyszóval, hogy teljesen egyenrangú ellenfelek voltunk; s mindezt csakugyan el lehet képzelni, mert a meccs immár közvetített része sem mutatott mást.

Mindezek ellenére a fentebb írtakat, már ami az egyenrangú ellenfélséget illeti, igyekszem sürgősen elfelejteni. Sőt egyből azzal jönnék mintegy összefoglalásként, hogy harmadszorra már nem volt szerencsénk. Mert a spanyolok megverésénél jó nagy adag szerencsét kaptunk, hiszen a végén a már sírógörcsben rángatózó spanyol center három centiről se tudott Gulácsi kapujába találni, miként a németek is kihagytak ellenünk vagy négy százszázalékos ziccert, ha ezeket berúgják, összeomlás lett volna a vége.

Most viszont kaptunk egy profibbnál is profibb gólt: a hatvanötödik percben a szünetben beállt Forestieri, ahogyan azt a sporttévé szakkommentátorai szokták mondani, ütemtelenül, bokából passzolt a sarokba, a labda már a vonal mögött volt, amikor Gulácsi még csak vetődött; ilyet nem minden nap látni.


- Kapufa, öt centi, kapufa, tíz centi...

Ez a gól döntött; az olaszoknál volt egy ember, aki képes volt ilyen klasszismozdulatra, nálunk viszont nem.

Így aztán utazhatunk haza. És most juszt se fogom leírni azt, amit pedig ilyenkor nagyon is illene: hogy fölemelt fejjel jöhetünk haza, hogy már nagy bravúr volt eleve a nyolc közé jutás is, de még azt se, hogy nincs mit szégyellni a vereségen, hiszen nem játszottunk alárendelt szerepet.

Sőt, kifejezetten azt kell mondanom, hogy ez a csapat a végén igen nagy szomorúságot, sőt csalódást okozott, hogy nem bírt a döntőbe jutni.

Erre az érzésre amúgy már régóta vágytam. Hosszú, nagyon hosszú évek óta ez az első olyan magyar válogatott − igaz, ez se a felnőtt korosztály −, amelyiket nem szerencsétlenek gyülekezetének vagy pofozógépnek látok, hanem tényleg győzelemre törő és győzelemre esélyes futballisták csapatának. Ebben viszont az is benne van, hogy várok is tőlük valamit, igényeim vannak velük szemben, s midőn Németh Krisztián hatodszor huppan le a fűre, szemmel láthatóan arra utazva, hogy a bíró majd befújja a faultot, akkor én szentségelek. Amikor Koman harmadik passza megy félre, szintén. Hosszú, nagyon hosszú idő óta nem tudott magyar válogatott csalódást okozni, mert el se jutott a közelébe.


- Ehhez tizenegyen kevesen voltunk!

Egészen fiataloknak mondom: ezen a meccsen valami hasonlót éreztem, mint 14 évesen, amikor 1964-ben Madridban, az akkori Eb elődöntőjében 120 ezer néző előtt hosszabbításban kaptunk ki a sokkal esélyesebb és sokkal jobb spanyoloktól. Meg később, amikor a csehek meg a szovjetek ellen estünk ki. A mai visszaemlékezők nagyokat lódítanak: annakidején senki nem örült annak, hogy az Eb-n harmadikok meg negyedikek, világbajnokságon ötödikek meg hatodikok lettünk, tehát hoztuk a világszínvonalat, mert mindenki csalódott, hiszen a két szemével látta, hogy egy-egy ügyetlen mozdulattal milyen lehetőségeket szalasztottunk el, s ha csak egy kicsivel okosabban játszunk, megvan a győzelem. Most is ez volt. Annakidején szentségtörés lett volna olyat leírni egy-nullás vereség után, hogy nem baj fiúk, egyenrangú ellenfelek voltatok, nem okozott csalódást a vereségetek. Már egy vereség hogy a fenébe ne okozna csalódást?

Ezeket a mondatokat az egész honi sportsajtóból mellőzném, mert nem más, mint gügyögés. Hülyegyerekekhez szokás így beszélni, vigasztalón, lekezelőn, jól van kisfiam, ahhoz képest, hogy vízfejed van, nem is mondtál nagy szamárságot.

Reméli is az ember, hogy az U19 válogatott tagjai sem vonják meg a vállukat, mentegetve magukat, hogy jó meg szép ez így is, ezzel a harmadik helyezéssel, pláne, hogy végül is nem okoztak csalódást. Mert az kifejezetten a szurkoló dolga, hogy napok, hetek múlva már azt mondja: ezek a fiúk Bulgária, Spanyolország, Németország és Olaszország ellen végül is ötven százalékos teljesítményt értek el, mégpedig úgy, hogy egygólosnál nem szenvedtek nagyobb vereséget.


- Portugália, Spanyolország, Németország, Olaszország,
és mind csak egy góllal dőlt el.

Ami még hagyján, de ennek az olasz-magyarnak a 60. percében volt egy jelenet, ami megintcsak egészen régmúlt időket idézett: a magyar tizenhatoson belül Szabó László egy labdát megpróbált szorongatott helyzetben is kihozni, ám az olasz csatár elvette tőle, s majdnem gólt kaptunk.

Súlyos hiba. Mégis: Szabó, aki nem a Liverpool, de nem is a Samp vagy a West Ham játékosa, hanem itthon formálódik, egy Európa bajnokság elődöntőjében olasz csapat ellen nehéz helyzetben is ki akarja hozni a labdát, megjátszani, támadást építeni belőle, nem pedig ész nélkül kirúgni, épp amerre áll, és ez sok mindent elmond.

Figyeljük meg: lesz belőle valaki.


- Búsuljon a ló! Jövőre nyerni megyünk a világbajnokságra!

(Szolgálati közlemény: kérem a magyar labdarúgó válogatott mérkőzésein a kapu mögött szurkoló ultrák s egyéb szurkolói csoportok szószólóit, hogy jelezzék: most, hogy a Magyar Labdarúgó Szövetség a Plzenbe érkező magyar szurkolók számára kifizette a meccsjegyeket, a Népstadion következő válogatott meccsén hányadik percben kell elkezdeni Kisteleki István elnök édesanyját kórusban szidni?
Vagy ezúttal legalább egy meccsre irgalmat kap?)
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2019/25  •  XII. 4. – XII. 17.
SAJNOS A HÁZELNÖK ÚRNAK IDÉN MÁR TÍZ ROHAMA VOLT Para-Kovács Imre: Doktor Kövért világítótoronyba helyezték, ahol levont a delfinek fizetéséből hárommilliárdot, majd sirályt sütött Váncsa István okoskenyeret hajkurászik a pékségben Bartus László: Putyin medvenyelvet főz Németh Szilárd pacalreceptje alapján Farkasházy Tivadar: Szerezzen a szülő iskolát, műveltséget, tudást a gyereknek, az államnak pont elég a sok stadionnal vesződni Dési János: Hányat tudott Deák Ferenc dekázni? Képes volt-e fejelni gróf Bethlen István? Pedig ők is igazságügyminiszterek voltak Smuzewitz Ilona: Tudatfoglalási vészhelyzetet hirdetett a kormány! Bakács Tibor Settenkedő: Már a havat is ellopják, az elakadt hóekék csak tudatunk tartalmának letisztítására jók Vízcipő: új tudományos rovatunk Magyar Nemzeti Hungarikumtudatot mért a Ludovikán
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
PARTNEREINK


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.