Út a világbajnoki címhez (Hollandia - Oroszország 1:3)

Megyesi Gusztáv
2008. 06. 21.
Mottó: Valamikor ezt a játékot mi is játszottuk.

Nagy győzelmekhez nagy szavak illenek: ez az orosz válogatott, amelyik a hollandok kiverése után most már minimum harmadik az Eb-n, a dél-afrikai világbajnokság egyik esélyese.

Nem nehéz ezt belátni: a legjobb futballista korban lesznek, holott már most sem éretlenek, viszont lesz egy behozhatatlan előnyük: válogatott meccsek, tornák idejére nem messzi idegenből, nyugati klubokból kell hazahívni őket. A mai orosz keretben mindössze egyetlen idegenlégiós található, a többi moszkvai, illetve az ész- és a gólrovat szentpétervári illetőségű, s minthogy az oroszok nagyon sok pénzből és nagyon komolyan építik hazájukban a futballt, nem valószínű, hogy az újdonsült sztárokat engedik szanaszét szaladni.

Szívesen írok ám ilyeneket. Egyszerűen azért, mert ez az orosz csapat nagyon szimpatikus. Közeli képeken látni, hogy a csupa, fiatal arcon ott ül a vagányság, a tekintetük is azt sugározza, hogy nem ijednek meg senkitől a világon, és ez nagyon tud tetszeni a publikumnak. Egy ilyen új klassziscsapathoz persze sztárok is illenek, hát vannak éppen sztárok is, hogy most csak Arsavint említsem; annál nagyobb öröme a szurkolónak, mint hogy valakit a mennybe emeljen, csak egy van: ugyanazt a sztárt később a mélybe taszítani.


- Van kérdés?

De nemcsak Arsavin. Már a svédek ellen kijött, hogy ez a csapat, már persze elsősorban a csatárok, egészen kis területen, mi több, a tizenhatoson belül szabályosan leiskolázzák ellenfelüket. Miként a svédekből, úgy most a hollandokból csináltak bohócot, s erre nemcsak akkor képesek, amikor az ellenfél kénytelen-kelletlen kitámad, lásd az első orosz gólt, mégpedig iskolagólt, mintha nem is lett volna holland védelem.


- Ez még egy zenites figuránk!

Először azt akartam írni, hogy a hollandok úgy a hatvanadik percig csak vártak. Mintha a saját szurkolóik között ültek volna a lelátón, úgy gondolván, majd csak egyszer beindul az a gépezet, akár önmagától, és akkor nincs megállás. Aztán kiderült, hogy a túloldalon, illetve dehogyis a túloldalon, de pár centivel mögöttük, előttük és az oldalukban, mondhatni a nyakukban érezhették, hogy ellenük egy másik holland csapat futballozik, s csöppet sem rosszabbul. Csak egy egészen picivel lendületesebben, gyorsabban és szemtelenebbül. Jó, egy picit igazságtalan vagyok, mert nem arról van szó, hogy itt vannak az oroszok, rúgtak hármat az Eb-cím legfőbb várományosának, s ettől a hollandok ideje lejárt, mert a hollandok ideje egyáltalán nem járt le, sőt, még sok gyönyörűséget hoznak ki magukból; ha így veszem, az oroszok várhattak volna kicsikét ezzel a győzelemmel, vagy inkább a lehengerléssel a végén.


- Van Nistelrooy, van gól!

Mert így utólag már az a van Nistelrooy-fejes is inkább csak ajándék volt az égiek részéről, azon a címen, hogy az a csapat, amelyik a csoportküzdelmeket három meccsen lőtt kilenc góllal, ráadásul esztétikai szempontok betartásával abszolválta valami egészen magas fokon, nehogy már nyeretlen kétéves módjára essen ki a nyolc között. Elvégre az Eb első huszonnégy meccsének értelmét és tartalmát ők adták.

Újságíró ugyebár ír. Az olasz-francia után azt találtam írni ebben a rovatban, hogy az olaszok számára a csoportmeccsekkel véget ért az Eb, s vasárnap, a spanyolok elleni negyeddöntővel kezdődik az új, amelyben ők már egészen más arcukat fogják mutatni. Korrigálok: ez az összes csapatra igaz. Lásd az eddigi negyeddöntőket, a portugál pofára esést, a horvát búcsút, a holland rácsodálkozást, hogy jé, minket is kivertek. A csoportmeccsektől minden megváltozott, ez a közeg az olaszok közege, de még inkább a németeké. Bármibe le merném fogadni, hogy a németek az eddigi Eb-negyeddöntők legnagyobb különbségű győzelmével söprik le a pályáról a törököket, mert az a csapat, amelynek ekkora malaca van, s amelyik az EB-n eddig lejátszott négy meccsén írd és mondd, mindössze hét percen át vezetett, a futball törvényei szerint záros határidőn belül nagyon rá fog faragni; nehogy már még döntőt is játsszanak.


- Ezt a Koplárovics Bélától tanultam!

Egyszer már azt is jeleztem, hogy az újságíró ír, de minek. Most is, már a meccs előtt, hogy jaj, Hiddink, az oroszok kapitánya holland, ergo holland edző vezet oroszokat hollandok ellen, nem forog-e fenn ebből kifolyólag hazaárulás ténye, ha speciel nem a hollandok jutnak tovább. Ezt a hazaárulózást az MTV stúdiójában firtatta Deák Horváth Péter is a meccs előtt, hozzátéve, hogy ez a kérdés benne van a levegőben.


- Még jó, hogy tudom mit játszotok! Holland vagyok, nálam lettél válogatott, ráadásul minden szavadat értem!

Jelentem, nem volt benne, legalábbis a stúdión kívüli légtérben. Valamikor ez valóban kérdés volt, vagy inkább lehetett volna, mondjuk a nyolcvanas években, de most már ez a ki milyen náció tagja, ki fia borja, mit érez külföldi kispadon ülve, s hogyan fogadja a győzelmet, vereséget anyakönyvi szempontból, avitt kérdés, épeszű, futballnéző föl se teszi. Ez olyan, mintha most mindenki Deák Horváth szakmai böcsületét venné, mert a nyolcvanas évek rádiósaként volt képe 2008-ban a televízióban műsort vezetni.


- Valaki emlékszik még rá, mikor kaptam utoljára három gólt?

Amúgy pedig egy súlyos tanulság. Az Európa bajnokságot ugyan a televízió által élvezheti a széles nagyközönség, ebből azonban nem következik, hogy csakis az a valóság, ami a tévében látszik. A holland-orosz utolsó perceiben a játékvezető sárga lapot mutatott fel az orosz Kologyinnak, a képernyőn ez tisztán látszott, ám a kamera (vagy a rendező) már lemaradt arról, hogy a sárga után piros következett. A stúdióban ennek megfelelően kizárólag a sárga került terítékre, nem értve az egészet, hogy ha viszont sárga, akkor miért nincs kiállítás, hiszen volt már egy hasonló színű lap; még jó, hogy a játékvezető az összes döntését visszavonta, mert előzőleg már játéktéren kívülre került a labda.


- Azért kérdezze már meg a lengető emberét is!

Ami egyébként szintén zavart okozott stúdiókörökben; nem vagyunk mi hozzászokva ahhoz, hogy valaki még a kellő pillanatban korrigálja a tévedését.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2019/25  •  XII. 4. – XII. 17.
SAJNOS A HÁZELNÖK ÚRNAK IDÉN MÁR TÍZ ROHAMA VOLT Para-Kovács Imre: Doktor Kövért világítótoronyba helyezték, ahol levont a delfinek fizetéséből hárommilliárdot, majd sirályt sütött Váncsa István okoskenyeret hajkurászik a pékségben Bartus László: Putyin medvenyelvet főz Németh Szilárd pacalreceptje alapján Farkasházy Tivadar: Szerezzen a szülő iskolát, műveltséget, tudást a gyereknek, az államnak pont elég a sok stadionnal vesződni Dési János: Hányat tudott Deák Ferenc dekázni? Képes volt-e fejelni gróf Bethlen István? Pedig ők is igazságügyminiszterek voltak Smuzewitz Ilona: Tudatfoglalási vészhelyzetet hirdetett a kormány! Bakács Tibor Settenkedő: Már a havat is ellopják, az elakadt hóekék csak tudatunk tartalmának letisztítására jók Vízcipő: új tudományos rovatunk Magyar Nemzeti Hungarikumtudatot mért a Ludovikán
HANGOS HÓCIPŐ



Műsoraink 2019 szeptemberének végén, az angyalföldi Radnóti Miklós Művelődési Központban hangzottak el élőben.

Közreműködnek: Hernádi Judit, Gálvölgyi János, Kern András, Hajós András, Havas Henrik, Kéri László, Nádas György, Varga Ferenc József, Para-Kovács Imre, Selmeczi Tibor és Farkasházy Tivadar.
PARTNEREINK


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.