Harc a tehénnel

Váncsa István
2013. 12. 11. · Hócipő 2013/25
Európának a demokrácia és a barbarizmus között kell választania, amikor a magyar kormány elleni fellépést mérlegeli, írta a New Statesman április elején, némiképp pontatlanul, minthogy a demokrácia poláris ellentéte nem feltétlenül a barbárság.

A barbároknak volt eszük, ezért ha azt látták, hogy a barbár törzsfő egyenest a mocsár közepe felé vezeti a népet, odamentek hozzá, és azt mondták, ne bomolj, Jenő. Aztán ha Jenő mégis bomlott, akkor fejbe somták egy doronggal, és annyi. A barbárok főnöke nem állt a hagyományok, a szokások, az emberi és az isteni törvények fölött, nem volt mindentudó és mindenható, sőt általában bolond se volt, vagy ha mégis, akkor lecserélték.

A demokrácia igazi ellentéte a nemzeti együttműködés orosz, türkmén, ukrán stb. rendszere, de mindenekelőtt a magyar, amelyhez hasonló képződmény a nagy folyami kultúrák alapítása óta még egyszer sem fordult elő. Mi úgy fejjük a tehenünket, hogy közben potenciális gyarmatosítónak látjuk és szabadságharcot vívunk ellene, viszont ez a mi szabadságharcunk a Békemenet néven ismert és részben bérgyalogosok által abszolvált felvonulásban tetőződik.

A magyar ember tudni sem akar tehenéről, amelynek alattomos szándékokat tulajdonít, közben viszont ügyel arra, hogy a tehénből származó haszon a nemes család kasszájában landoljon, máshova csak akkor jusson belőle, ha jobb megoldás végképp nem mutatkozik.

A keresztapa ezt úgy szokta interpretálni, hogy a magyar válságkezelés sikeres, az európai viszont nem az, egyidejűleg a szemére veti a tehénnek, hogy nem adja meg a magyaroknak a kellő tiszteletet. Persze a „magyarok” szó ebben az összefüggésben a keresztapa személyét jelenti, a tisztelet hiánya pedig abban áll, hogy az európai politika (nem is szólva az európai és a galaktikus sajtóról) Ővele szemben még mindig nem alkalmazza azt az áhítatosan remegő és elfúló hangot, amelynek használatát Obersovszy Péter fejlesztette tökélyig és állította példaként a világ elé. Sőt a tehén odáig süllyedt morálisan, hogy a hónap vége felé az Európa Tanács (ET) monitoring bizottsága megszavazta a Magyarország elleni megfigyelési eljárás megindítására vonatkozó javaslatot.

Ennyit tehetett. Az Európa Tanács működését ugyanis, ellentétben a Nemzeti Együttműködés Rendszerével, törvények szabályozzák, és a törvények szabta kereteken belül erre volt lehetőség. Megfigyelni, hogy csakugyan annyira borzalmas-e a keresztapa birodalma, amilyennek kívülről látszik. Megfigyelték, és kiderült, hogy igen.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/02  •  I. 14. – I. 27.
Para-Kovács Imre: Trump káeurópai makettje úgy pörgeti a hazudozást, hogy reggelente a Magyar Nemzetből kell kimazsoláznia, mit hablatyolt előző nap Váncsa István megtudta: énekelni és tangóharmonikázni tudó belgyógyászokat keresnek a kórházak, akik kis kalappal rendelnének az épület bejárata előtt Smuzewitz Ilona: Segítene Trump védőpajzsa a vasúti mosdókban nyíló kisboltok felújításában? Farkasházy Tivadar a 38. évfolyamról és az összmagyar Tarrfogyatkozásról Havas Henrik jelenti a Karmelitából: hogyan keverték össze Orbán előre megírt válaszait a nemzetközi sajtótájékozhatóján várható kérdésekre Dési János nem érti, miért 300 milliós peront épített a vasútminiszter-gróf, ahelyett, hogy NER-es létrakölcsönzőt nyitnának Verebes István: a hatalomgyakorlásnak felelőssége van, vagy következménye? A Heti Kamu megtudta: vonatpótló sífutó-csoportokat szervez a MÁV Selmeczi Tibor egy Blikk-címlapról, amely 50 évet késett Megünnepeljük az orosz újévet, és, hogy újra oroszol tanulhatunk, ha Viktor nyer 2025 Hócipő-Díjasai – II. rész 2025 Hócipő Hírei – II. rész
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.