Aláírni, aláírni, aláírni

Váncsa István
2024. 02. 28. · Hócipő 2024/05
Ismertem egy embert, valahol az áldott magyar Alföldön lakott, egyszer jártam is nála, amikor még azt hittem, hogy normális, azaz többé-kevésbé beszámítható, természetes közegében viszont kiderült, hogy csöppet se az. Volt neki öt légpuskája, kérdő pillantásomra magától értetődő természetességgel közölte, hogy a macskák ellen. Először is a macskák őt szemmel tartják és ellenőrzik, ami még csak hagyján, az igazi gond velük az, hogy alávaló terveket szövögetnek, ezeknek a megvalósítása elé akadályokat gördíteni pedig az ő feladata. Csúzlik, légpuskák, az arzenál egyelőre csupán ilyesmikre korlátozódik, de hogy a jövő mit hoz, az nem tudható. Létszámát tekintve az ellenség nyomasztó fölényben van, lelkülete sátáni, szándéka pedig az emberi nem rabigába kényszerítésére irányul, ezt meghiúsítani pedig egyes-egyedül ő hivatott.

Neked is színt kell vallanod, közölte elcsukló hangon, dicső fajunk sírásója akarsz-e lenni, vagy szabadságharcos, feje félrebillent, demizsonját felborította, saját főzésű, rettentő büdös pálinkája a nadrágom szárára ömlött, utastársaim a vonaton hazafelé leírhatatlan pillantásokkal méregettek. Soha többé nem jártam arrafelé, és hál´ Istennek nagyobb arányú alföldi macskamészárlásról szóló hírekkel se találkoztam, viszont magamra maradtam a problémával, amely utána még jó darabig foglalkoztatott.

Ki vagyok én? Dicső fajunk sírásója vagyok, avagy szabadságharcos?

Vagy ez, vagy az, tertium non datur. Később aztán beláttam, hogy ez a dilemma úgy hülyeség, ahogy van, már csak azért is, mert az élet nem nullák és egyek, azaz igenek és nemek sorozata, hanem ennél azért valamelyest komp­lexebb szövetű. Hogy mást ne mondjak, még Kierkegaard Vagy-vagy című munkájában is három életlehetőség különül el, az esztétikai, az etikai és a vallási.

„Vagy-vagy” a gyakorlatban szinte nem is létezik, az elmében viszont igen, mármint bizonyos típusú elmékben. Olyanokban, amelyek úgy vannak berendezve, ahogy a lőszerraktár, áttekinthető, sőt szinte kőbe vésett struktúra, rend, fegyelem, alakiság. Bemegy oda az arra felhatalmazott honvéd- egyén, villanyt se kell gyújtania, sötétben vagy csukott szemmel is bármikor bármit megtalál. A normális emberi észjárás viszont ettől valamelyest különböző, az a valóság változékony, árnyalatokban gazdag, hajlékony, sőt néha cseppfolyós voltát iparkodik leképezni, azaz hasonul a való világhoz, óvodás korunk óta tapasztaljuk ugyanis, hogy így praktikusabb. A pechesebb nebulók viszont maradnak a kikeményített, élére vasalt, a szekrényben aggályos pontossággal elhelyezett ismeretanyagnál, amely a rend képzetét kelti ugyan, de a realitáshoz való viszonya legalábbis kérdéses, a tárgyban érintettek világképét pedig nem áttekinthetőbbé, hanem épp ellenkezőleg, problematikusabbá teszi.

Már amennyiben az érintettek néhanapján gondolkodni is szoktak. Ha nem, akkor minden oké, mi azonban most nem a könnyebb utat fogjuk választani, hanem a nehezebbiket, amennyiben elmélkedni fogunk, de nyugalom: a megvilágítandó probléma egyszerű lesz, a megoldás pedig könnyen áttekinthető.

Tehát: Mária országának leendő köztársasági elnöke szerint „A demokrácia szükségképpen csak keresztény lehet, mert amennyiben keresztényellenes, akkor anarchiába vagy zsarnokságba torkollik”. Vagyis a leendő köztársasági elnök világképe szerint, aki nem keresztény, az per definitionem keresztényellenes, vagy ez, vagy az, harmadik út nincs.

Ez a társadalomkép a tizenhatodik század elejétől a tizennyolcadiknak a végéig zökkenőmentesen működött, lásd inkvizíció, boszorkányperek stb., de némi fazonigazítás eredményeképp a náci Németországban és az ötvenes évek Magyarországán is elég jól bevált. Itt és most mintha kissé divatjamúlt volna, de könnyen lehetséges, hogy ez látszat csupán.

A publikum mindig és mindenütt az egyszerű és könnyen felfogható kijelentéseket preferálja, például a „ha nem P, akkor Q” alakúakat, az ilyenek által meggyőzetvén a frontra is kimegy akár, az ennél árnyaltabbakkal viszont semmit se tud, de nem is akar kezdeni. Én protestáns (filatelista, sporthorgász vagy szobafestő) vagyok, tehát aki nem protestáns (filatelista, sporthorgász vagy szobafestő), az a romlásomra tör, ergo likvidálandó, minél előbb, annál jobb, ellenkező esetben ugyanis ő fog likvidálni engem, akarom én ezt? Nem akarom. Akkor viszont uccu.

Harmadik út kizárva, olyan, hogy nem keresztény, de nem is keresztényellenes, olyan nem létezik, sőt el se gondolható, vagy, ha – feltéve, de meg nem engedve – el is tudnánk gondolni, avval csak magunknak ártanánk, kristálypalotához hasonlatos világképünk összeomlana, egyetlen lehetőségünk maradna csupán, megbánni mindent, törve, gyónva borulni rá egy koporsóra, testamentumot, szörnyűt, írni és sírni, sírni, sírni, sírni, ahogy ezt valaki egyszer már olyan jól megírta.

Azt viszont be kell látnunk, hogy egy megállíthatatlanul zokogó köztársasági elnök, pláne, ha férfi, kissé hülyén venné ki magát, ez az út tehát nem tűnik járhatónak, úgyhogy még mindig helyesebb, ha a kikövezett úton halad tovább. Az aláírandó papírt maga elé helyezi az íróasztalon, puszta kötelességtudatból esetleg el is olvassa, kiszűrendő az esetleges gépelési és helyesírási hibákat, majd az utolsó oldalon a neve fölé aláírást kanyarít. Az ennek fejében kapott jövedelem és egyéb javadalmazások összege, lássuk be, elég derekas, és ráadásul élethossziglan kitart, jobb munkakört tehát elgondolni se lehetne. Aki ezt el nem vállalja, az bolond.

Magyarország következő államfője ártani bizonyára senkinek nem fog, igaz, használni se. Botrányokat nem kavar, kényes ügyekkel kapcsolatban a nevét emlegetni nem fogják, ő ennél magasabb rendű problémákkal foglalkozik.

Olyanokkal, hogy vajon a huszonegyedik század a spiritualitás évszázada lesz-e, vagy az ateizmusé, amilyen volt a huszadik.

Válasz nincs, az viszont megfontolandó, hogy Orbánt az ateista XX. század rakta a nyakunkba. A spiritualitás, bármilyen is legyen az, ennél csak jobb lehet.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/11  •  V. 22. – VI. 4.
Para-Kovács Imre: mi járhatott a fékezhetetlen agyvelejű külügyér, Szijjártó fejében, amikor kiderült, hogy az oroszok már nem csak a spájzban vannak? Smuzewitz Ilona: azért sújtotta egyedül a magyar embereket a háborús infláció, mert a magyar kormány békepárti Váncsa István a magyarok fehérneműjében kutakodó Putyinról Farkasházy Tivadar: nade mit keresett egyszerre Budapesten Ahmedinezsád és Hszi Cin-ping, akinek annyira zárt volt a programja, hogy még összerakni sem lehetett? Havas Henrik fültanúja volt, milyen mestertervvel akarja Orbán Viktor magunk mögött tartani Bulgáriát Lendvai Ildikó Orbán titkoskampányáról, amit Orbán üres utcákon tart Dési János: Vajon elhiszi-e Mészáros Lőrinc, hogy a nála parkoló ezermilliárd az övé? Verebes István újabb Örkényiádái Selmeczi Tibor a mosoly országáról (Kína) és a kész röhejről (Magyarország) A Heti Kamu megtudta, pirossapkás kínai önkéntesek segítik majd a margitszigeti Békemenetet is.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.