Sem sonka, sem leány

Váncsa István

2006. 04. 12. · Hócipő 2006/08

„Bősz háború dühös taréja berzeng / S a béke lágy szemébe kurrogat”, de nem csak úgy általában, hanem konkrétan itt, e lángoktól öleltben, sonkafronton, manapság. Az idézett mondat természetesen Shakespeare-től való, egyszer már elsütöttem, de hát mitévő legyek, ha kicsiny honunkban hol ezért, hol azért berzeng a bősz háború dühös taréja, s mire ez a szöveg megjelenik, gyaníthatóan újra berzengni fog. Most, amikor írom, még csak gyülekeznek a baljós árnyak, ám az érző lelket már ez is kellőképp megviseli.

Sonkaháború fenyeget, olvasom a napisajtóban, ez a háború tudvalévőleg abból áll, hogy szlovák lapocka jelenik meg a boltokban, a háziasszonyok pedig megveszik, mert olcsó. Nagyböjt idején vadul füstöl a tót, húsüzemeinek felszálló füstje komor, fekete felleggé tornyosulva sötétíti el Csonka-Magyarország egének boltozatját, hamueső hullong, „hazánkra, ím, az ég is agyarog”, ahogy Richárd mondja a János király negyedik felvonásának legvégén.

Aztán egyszer csak megindulnak a füstölt lapockával roskadásig pakolt kamionok hadosztályai, átgázolnak határainkon, és a békés magyar róna szívében oldják ki gyilkos terhüket, Drezda bombázása volt ilyen, eltekintve most attól a körülménytől, hogy azt a háborút mégiscsak Németország kezdte, mi pedig ártatlanok vagyunk, mint a ma született bárány.

Bárányháború egyébként csak azért nincs, mert a bárányhús elég drága, és mint ilyen, a magyar fogyasztó érdeklődésén kívül esik. Nem is szólva most arról, hogy a magyar fogyasztó utálja a birkát, kivételt képeznek e tekintetben a tisztavérű alföldi parasztlegények, akik közé tartozni e sorok írójának szerencséje van. Amúgy elég sokfajta élelmiszer-kereskedelmi háborút ismerünk, ha ugyanis olyan ehető (vagy annak minősített) anyag jelenik meg a piacon, ami az itthon termeltnél olcsóbb, akkor a háború törvényi tényállása máris megvalósult. A magyar mezőgazdaság és a feldolgozóipar összes szereplője (továbbá az ő házastársaik, gyermekeik és egyéb pereputtyuk) szerint akkor beszélhetnénk békéről, ha a boltokban csupa magyar árut lehetne kapni, éppúgy, mint negyven éve, volna Fradi kolbász, Glóbus mustár, háromszögletű sajt, esetleg trappista, igényesebbek számára a felülmúlhatatlan Különleges Vagdalthús. Emellett Kinizsi sör, néha Kőbányai, továbbá Szemelt Rizling, és literes Zöldszilváni - mindezt persze a magyar mezőgazdaság és a feldolgozóipar mai szereplői állítanák elő, és eközben megfontoltan tollasodnának valamennyien. A legérdekesebb az, hogy a lelke mélyén a fogyasztók nagy része is ezt szeretné, szarni a választékra, de ami van, az legyen olcsó. A fogyasztó még nem mérte föl, hogy a kilónként húsz forintba kerülő kolbász, amit kétforintos kolbásznak is hívtak a hatvanas évek elején, az akkori bérszínvonallal szembeállítva rohadtul drága volt, ahogy a kenyér is az volt, a literenként tizenegy forintos asztali borról már nem is beszélve.

A fogyasztó nem egy fejszámolóművész, és akkor még udvariasan fogalmaztunk.

De térjünk vissza a sonkaháborúhoz, aminek az egyik aspektusát - háború - meg is tárgyaltuk a föntebbiekben, most lássuk a másikat.

Sonka.

E sorok írójának gyerekkorában egyfajta sonka volt, ami a spájzban (nádfödeles házak esetében a padláson) lógott, azaz mangalicából kimetszett comb, egy-két hétig sózva, három-négy hétig pácolva (bors, szegfűbors, koriandermag, majoránna, fenyőmag, hagyma, babérlevél, esetleg még fokhagyma és borókabogyó is, ahogy az anyám épp gondolta, de semmi fakszni), végül tíz-tizennégy napig füstölve. Húsa rózsaszínű, szaftos, és mai ésszel elgondolhatatlanul finom. Másfajta sonkáról nem tudtunk, gépsonka, szendvicssonka, uzsonnasonka, csülöksonka, pulykasonka, csirkesonka, lazacsonka és a többi hasonló baromság nem létezett, hírük se volt.

Specksonka, hogy mást ne mondjak, mostanság ilyen is van, legalábbis némely boltokban, ki van írva, hogy tiroli specksonka, vagy valami efféle. Speck németül tudvalévőleg annyi, mint szalonna, lásd spékelés, a specksonka szó tehát valójában szalonnasonkát jelent, vagyis hülyeség. Persze az osztrák speck igen húsos szalonna, de attól még nem sonka, mondaná az anyám, hiszen a sonka az, ami. Mindenki tudja, mi az a sonka, hogy mást ne mondjunk, annak a közepén csont is van, régi német szóval schonk. Tény, hogy a mai, úgynevezett parasztsonkában szintén van schonk, de ha ezt az úgynevezett sonkát keresztben elvágjuk, a schonk mellett olykor friss vér szivárog belőle, néha nem is szivárog, hanem folyik.

Köpni kell, phű, hogy a Bizottság halhatatlan szavait idézzük e helyt.

Hogy ezt a dolgot mért vásárolja a magyar háziasszony húsvét előtt, azon komoly néprajztudósok törik a fejüket, magyarázat egyelőre nincs. Régen még volt némi értelme, böjt után húsvétkor húst vett magához a dolgozó, konkrétan sonkát. Először húshagyó kedd, aztán böjt, majd erre a húsvét, ennek így van logikája. De ha nincs húshagyó, és ennek megfelelően nincs böjt, vagyis gyakorlatilag minden nap húsvét, akkor mire ez a felhajtás egyáltalán? Ha viszont csak arról van szó, hogy a nép szereti a sonkát, akkor mért a legsilányabbat veszi egy olyan kínálatból, aminek a legjava is eléggé gyalázatos?

Magyarországon tehát olyképpen dúl a sonkaháború, hogy eközben sonka nincs egyáltalán. Amit az üzletekben sonka gyanánt eladnak, az sonkának semmiféle szempontból nem tekinthető. Továbbmegyek: Magyarországon akkor sincs sonka, ha valaki serranót, netán ibericót vagy pármait importál. Láttam már ilyet, ott volt a pulton, előre szeletelve, fölötte a felirat, pármai. Senki olasz ember ilyet még nem látott. Ha Olaszországban pármait veszek, akkor a hentes fog egy sonkát, és szépen leszeli belőle a húsz dekámat. Mindig csak akkor, rendelésre szeleteli, előre soha, semmikor, semmiképp. A szeleteket zsírpapíron egymás mellé fekteti, nem egymásra, ugyanis ezek cigarettapapír vékonyságúak, utólag nem lehetne őket egymástól elválasztani. Ha a papír betelt, másikat fektet rá, arra újabb sonkaréteg jön, és úgy tovább. A szeletek pedig azért cigarettapapír vékonyságúak, mert a pármait másképp nem lehet megenni, ahogy a spanyol serranót vagy ibericót és a portugál presuntót se. Vagyis nem elég behozni a sonkát, sőt az se elég, ha a precíziós sonkaszeletelőt is megvesszük mellé, minthogy a sonkával együtt a hozzá tartozó kereskedelmi kultúrát - egyáltalán: a kultúrát - is importálni kellene. Olyat pedig nem hozunk be, mert nem tudjuk, mi az.

„Ah, szép idők! ti elmulátok / És mindörökre tán, / Már nem terem számomra többé / Sem sonka, sem leány” - írta Petőfi Pesten, 1844 júliusában, huszonegy évesen. Mit mondjak akkor én?

Váncsa István
legolvasottabb cikkei

Váncsa István
legfrissebb cikkei

Váncsa István összes cikke

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/24 • XI. 20. – XII. 3.

Nézze meg képeinket Magyar Péter bepoloskázásáról! Para-Kovács Imre nem tartja valószínűnek, hogy Magyar Péter szaglóhártyájának regenerálódása után Buddhává változik Farkasházy Tivadar: Orbán Ráhel milliókért öltözött orosz zászlónak október 23-án Váncsa István: mi köze a magyar-argentin űripari együttműködésnek a honvédelem rendszerét feltörő, nem biztos, hogy orosz hekkerekhez? Smuzewitz Ilona: Az amerikai választás visszaadta Semjén hitét. Amerika normális, tehát Semjén is normális, őrület, hogy mennyire! Havas Henrik megtudta a karmelitában, hogy milyen nagy és gazdag lesz Magyarország, amely még nem elég nagy és gazdag, de az lesz! Dési János: nem érti, hogy háborús vészhelyzet és háborús infláció idején miért is töltenék a honvédek a S.E.R.E.G. című sorozat kritizálásával az idejüket? Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta, hogy hatalmasra nőttek Rogán Antal fülei, és mindent hall, ami Budapesten történik

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.