Ez a sarc lesz a végső

Farkasházy Tivadar
2009. 04. 08.
Leesett állal dúdolgatta Bajnai Gordon és Lendvai Ildikó az MSZP vasárnapi kongresszusán az Internacionálét, ennek okáról kérdezgettük a párt vezető egészségpolitikusát.



Hócipő:
Kinek az ötlete volt, hogy a kongresszus az Internacionáléval fejeződjék be?

Havas Szófia: Az enyém.

Hócipő: Miért tette?

Havas Szófia: Egy kis meglepetést szereztem volna szerezni.

Hócipő: Sikerült. Bajnai Gordon alig kapott levegőt, s szegény Lendvai Ildikó is úgy énekelte, mintha tele lenne a szája pogácsával. Gyurcsány, Bajnai, Veres, Kapolyi, Kóka mint proletár…

Havas Szófia: Nem tudom, mi a különös ebben, Nyugat-Németországban ez természetes dolog.

Hócipő: Már nem nyugatnémet csak német. De az ottani szociáldemokrata párt helyzete merőben más, a magyar az új kormánnyal most szeretne egy kicsit középre húzni.

Havas Szófia: Csak ne húzzon sehová. Éppen ezt szerettem volna megakadályozni. Nem elég, hogy már Krausz Tamás is kilépett?

Hócipő: Tudott róla valaki?
Havas Szófia: Miért, Gyurcsány lemondásáról tudott?

Hócipő: Melyik lemondásáról?

Havas Szófia: Hát az elsőről.

Hócipő: A másodikat visszavonhatta volna, ha nem telefonálja meg gyorsan valaki a sajtónak.

Havas Szófia: Az majd a cellainformációkból kiderül.

Hócipő: Én ezt a szót a maguk helyében nem emlegetném. Szóval ez az éneklés egy magánakció volt?

Havas Szófia: Nem, egyeztettem.

Hócipő: Kivel?

Havas Szófia: Az orvosi titok.

Hócipő: Ön már két éve komoly vitát kavart, amikor egy HVG-interjúban elmondta, hogy nem hajlandó 1956-ot forradalomnak nevezni, mert géppisztolyos nyilas suhancok garázdálkodtak az utcán, zsidókra vadászva. Nem téveszti össze az időpontot? Lévén, hogy egy éves volt akkor.

Havas Szófia: Olyanok mesélték, akiknek hiszek.

Hócipő: Persze érthető, hiszen édesapját felkelők ölték meg, de akkor nem kéne a témával foglalkoznia, elvégre mégiscsak rendszerváltás volt.

Havas Szófia: Nekem nem.

Hócipő: Nincs ezzel semmi baj, de akkor miért nem valamelyik Munkáspárt tagja?

Havas Szófia: Mert akkor nem lehettem volna ebben az új világban kórházigazgató.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/15  •  VII. 15. – VII. 28.
Sulyok tízéves bujkálásra készül? Para-Kovács Imre Trump háborúiról, avagy nehéz úgy nyerni, ha nem ismerjük a szabályokat, nem tudjuk, kivel játszunk, és nem világos, mi a tét! Váncsa István mindig tart magánál sebészfonalat és laringoszkópot, hogyha kórházba kerülne, meg tudják műteni. Smuzewitz Ilona: a Fidesz azért tiltakozik az önkény ellen, mert elveszítették, és vissza akarják szerezni a saját önkényüket! Farkasházy Tivadar nem érti, Magyar Péterék miért sorolnak mindenkit az óellenzékhez, akik karrierjüket veszélyeztetve náluk korábban fordultak szembe Orbánékkal. Illetve már kezdi érteni… Havas Henrik megtudta, Orbán azért nem mutatkozik sehol, mert lázasan írja cselekvési programját, sőt, meg is szerezte azt! Dési János: Lehet-e rádióval gyilkolni? Avagy miért hiszünk el mindent? Lendvai Ildikó szerint olyan eredményesen állítottuk meg Brüsszelt, hogy azóta moccanni sem mer a térképen! A Heti Kamu megtudta, Orbán azért nem ment el a tüntetésre, mert Rákay Philip megszámolta, hogy kétmillióan vannak, és visszafordult, mert a tömegtől oda se jutott volna. Selmeczi Tibor a közmédiából kitiltottak apropóján felidézi saját kitiltásait.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.