Keleti csukás

Farkasházy Tivadar
2015. 09. 18. · Hócipő 2015/19
Kína hiába költött 200 milliárd dollárt tőzsdéi erősítésére, a részvények három hónap alatt mégis 37%-ot zuhantak. Már abbahagyták a pénzszórást, és a felelősöket keresik, hogy lecsukják őket, lehet, hogy Teng Hsziao-pingnél kötnek ki, a kínai Micsurinnál, aki elsőként keresztezte a kommunizmust a kapitalizmussal? Kiderült, hogy a növekedési adatokat is régóta kozmetikázták, illiberális példaképünkről van szó, ezért Orbánnak nem árt tudni, hogy Hszi Csin-ping államelnök és főtitkár már százezer korrupt személyt vágott sittre. Elődje, Hu Csin-tao egész környezete veszélybe került, beleértve a családját is, kabinetfőnöke, Ling Csi-hua nagy összegben fogadott el kenőpénzt, lopott államtitkokat, adott hatalmat szexért cserébe a szeretőinek, azóta másztak rá, amikor fia két hiányosan öltözött nővel karambolozott egy Ferrariban. Milliárdos öccse Amerikába szökött, s egy 725 négyzetméteres villában húzza meg magát Kaliforniában, hátha nem adják ki.A váltásról azt mondták, előre megtervezték, amibe egy kicsit belezavart a New York Times, miszerint Hu miniszterelnöke, Ven Csia-pao nem a saját, hanem családja zsebét tömködte tele 2,7 milliárd euróval. Még 90 éves anyjának is 93 millió eurós részvénycsomagja volt, bár Ven szerint egyszerű tanárként kereste a napi betevőt, apját pedig Mao rezsimje malactartásra kényszerítette.
A Bloomberg Hszi Csin-ping ügyeit vette górcső alá, az új főtitkár próbál puritánnak mutatkozni, 2007-ben Sanghaj párttitkáraként nem volt hajlandó az előkelő francia negyedbe költözni, s különvonat helyett csupán szerény autóval utazgatott a tartományban. Ám húgának és sógorának több száz millió euró a rendelkezik. Amiről persze egy szót se szól a kínai sajtó.
Giró-Szász viszont sehol sincs a szállodájával és az egymilliárdjával, mert Putyin szóvivőjének csak a karórája 500 ezer dollár, 140 millió forint. S még az időt is mutatja! Peszkov Szardínia mellett töltötte mézesheteit Tatjána Navka olimpiai bajnok jégtáncossal. A Máltai Sólyom jacht egy hétre 120 millió, mialatt Cameron fapadoson, paprikás csipszet majszolva repült a portugál partokhoz.
Nálunk Orbán barátja, Garancsi István nemcsak a Dagályt építi át 40 milliárdért a vizes vébére, de az ő cége pofozza át szállodává azt a belvárosi házat is, ami részben Orbán szóvivője, Giró-Szász András tulajdona. Még 2010-ben adta el Rogán önkormányzata, 776 millióról 582 millióra leértékelve.
Az illiberális demokráciákban az utód általában lecsukatja elődjét, a családját, ha épp nem végeztet ki közülük párat, míg nálunk, ha egyszer visszatér a demokrácia, az új vezetők lesznek olyan barmok, és futni hagyják ezt a bagázst. Persze olykor ott is előfordul békés átmenet, Putyin is így került hatalomra, amikor a KGB-től szabadnapot kapva becsöngetett Jelcinhez, és felajánlotta neki, ha kinevezi az utódának, egész családját futni hagyja, ő meg élete végéig annyit ihat, amennyit csak akar.
Putyin viszont ellopta Orbán ötletét, Rosztov térségében szögesdrótkerítés felhúzásába kezdtek a hivatalos orosz–ukrán határon, a dél-oroszországi régió és a szakadár ukrajnai köztársaság között. Vagyis a tényleges orosz–orosz határon. Nálunk is lesz ilyen?
Buta, elbizakodott Orbán címmel ír a német Spiegel a magyar kormányfőről, az osztrák Die Presse így fogalmaz: Szükség van a menedékkérők igazságos elosztására, egységes uniós menekültjogra, közösen finanszírozott befogadóállomások felállítására. De ha ezt Orbán elutasítja, és az egészet német problémának tartja, akkor azt lehet neki javasolni – hasonlóan ahhoz, ami nemrég Görögország esetében történt – , hogy Vlagyimir Putyin eurázsiai uniójában talán amúgy is kényelmesebb.
Lassan le kéne esnie a tantusznak a Fidesz alkalmi választóinál, meg a százfelé húzó ellenzéknél, hogy nem Orbánt fogják kirakni, hanem minket.
Farkasházy Tivadar
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Farkasházy Tivadar
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/20 • IX. 23. – X. 6.
Para-Kovács Imre csodálja, hogy Orbán nem váltott röfögésre kötcsei beszéde alatt, miközben arról beszélt, hogy jobban kellett volna hazudni
Smuzewitz Ilona szerint úgy lehetünk sikeres sportdiplomaták, ha ekezet es vesszotakarekosan irunk kulugyminiszter Tesokanak!
Farkasházy Tivadar szerint, ha Ligetiből alkotmánybírót csináltak, akkor Bokros Lajost meg a Biodóm élére kellett volna kinevezni
Váncsa István szerint az elkövetkező nyarak slágere a lajtos kocsi lesz
Havas Henrik megtudta, hogyan nem ebédelt Orbán batidai nyúlpörköltet
Dési János feleleveníti, hogyan akarták beszervezni a szolgálatok, miközben Kövér titokminiszter billiárdozott a szomszéd helyiségben
Lendvai Ildikó: Godot megérkezett, akire várván hívei nem tudtak semmi értelmeset csinálni
A Heti Kamu megtudta, hogy tükörlabirintusban tartják a következő Békemenetet
Selmeczi Tibor hat egymás melletti buszsáv és az egysávos nagykörút után azt keresi, hol tud a házától 70 perces gyalogútnál közelebb parkolni a kocsijával

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.

Parainesis