Itthon voltunk Prágában (Magyarország - Spanyolország 1:0)

Farkasházy Tivadar
2008. 07. 18.
Pontosabban Prága mellett, Pribramban. Jó, azt megszoktuk, hogy évente több tízezer honfitársunk vándorol Brnóba Talmát nézni, de ennyi magyar Csehszlovákiában utoljára 1968 augusztusában volt, s nem jószántából. Viszont ifiként itt volt már Mátyás király és Deutsch Tamás jövendő sportminiszter is, bár mindkettőt kiállították. Az 1200 néző többsége magyar, vagyis annyian vannak kinn, mint egy NB I-es rangadón, bár ott nem lehet látni ezeket a fiúkat, mert helyettük szedett-vedett külföldi turistákat játszatnak a magyar tulajok. Csak Koman fér be a Sampdoriába és Németh hamarosan a Liverpoolba, de ahogy elnézem, lassan Gulácsi is.


- Jöhet az EB-döntő két résztvevője!

Az öregfiúk csarnokába bandukolva éveken át figyeltem Krisztiánt az MTK kétkapus edzésein, egyetlen trükkje van, berúgja. De szinte mindig. Ahogy a portugálok és a bolgárok ellen is. Az előbbi gól juttatott minket a nyolcas döntőbe, az utóbbi pedig megadta az esélyt, hogy akár még az elődöntőbe is bekerülhetünk. 24 éve nem akadt ehhez fogható lehetőség, akkor a fiúk a döntőt is megnyerték, ami után az volt a jutalmuk, hogy Bicskei Bertalan engedélyével bevethették magukat a moszkvai éjszaka csillogó forgatagába. Ezt a másnapi Népsportban olvastam, arról a lapzárta miatt sajnos már nem tudósíthattak, hogyan találtak haza a sötétben.


- Mi csak a Sampdoriába és a Liverpoolba férünk be.

A bolgárok elleni hétfői győzelmet még nem láthattuk, mert az Eurosporton helyette egy női mérkőzést kellett végigszenvednünk, az nézze, aki először labdát dobott közéjük. Németh Krisztián szokásos gólja után a bolgárok utána végigtámadták a mérkőzést, de Gulácsi kivédte a szemüket.


- Reszkess Torres!

A nézőtéren mintha Fülöp Ferencet látnám, Dzsudzsákot is ő adta el, s különösen a kapusokhoz ért, Marcival pár hete Bükfürdőn sakkozott a fiam nyakig a vízben, a válogatott kapus meg is verte, mert nem számítottunk arra, hogy többször is átjön a félpályán. Fülöp azelőtt az MTK elnöke volt, ahonnan csak 11-en vannak a keretben. Vagyis ha úgy vesszük, akkor itt lényegében Agárd válogatottja játszik 50 millió spanyol ellen.


- Ezek ellen Sztojcskov kellett volna!

A bolgárok elleni győzelem azért is fantasztikus, mert ha csak nem történik valami szerencsétlen körbeverés, akkor máris kinn vagyunk a jövő évi ifi világbajnokságon, és akkor még Hegyi Iván is kénytelen lesz dicsérni őket. A nagyok az elmúlt két évben megverték a felnőtt világbajnokot és az Európa-bajnokot, de egy emberként kiáltott fel a sajtó, ezek csak barátságos mérkőzések, amelyeknek csak akkor lenne értéke, ha Hajós András javaslatára végre barátságos világbajnokságot is rendeznének. Ezek a fiúk viszont megtanultak győzni, igaz, általában csak 1:0-ra, szóval bevakarnak egy gólt, mint a Chelsea, vagy a hatvanas évek Intere, aztán ráülnek az eredményre. Bár már látnám!


- Még szerencse, hogy csak egész Európában látták!

De ez a spanyolok ellen lehetetlen, 22 meccs után kaptak ki a németektől, nem fognak utána rögtön még egyszer! Két éve egyetlen korosztályos válogatottjuk se kapott ki tétmeccsen. Az eddigi hat U-19-es Európa-bajnokságból négyet nyertek, a mostani nagyok közül Torrestől Xaviig itt kezdett számos friss Európa-bajnok. Ráadásul váratlanul kikaptak a németektől, tehát ha nem vernek meg minket, akkor máris kiestek.


- A könnyeidet tartogasd a végére!

Nem beszélve arról, hogy a macedón bíró Németh Krisztián első tíz megmozdulását lefújja, és nagyon szemez a zsebével. Ez nem a magyar fiú napja, akit az angol Sun az Európa-bajnokság ötödik legértékesebb játékosának nyilvánított, annál inkább villog a kimondhatatlan nevű copfos N’sue, csoda, hogy nem vezet máris Spanyolország. De a többiek sem akárkik, Aspilicueta idén 29-szer játszott az Osasuna első csapatában, a pamplonai baszkok pedig tavaly a legjobbakat is megszorongatták. De itt van az a fiú is, aki a Santandert pár hete az UEFA-kupába juttatta. Nálunk pedig van, aki a magyar harmadosztályból került ide. Na jó, Debrecenit is bedobta már a Honvéd a kazah Zsetiszu ellen.


- Kik ezek?

Pár hete alkalmam volt látni a spanyol válogatottat az egykori Práterben, sokat lehet futni ellenük, de többnyire labda nélkül, mert azt nem nagyon adják oda. Sisa Tibor fiai viszont keményen odatesznek, tudják, ha a hispánok átveszik, akkor nincs sok esélyünk. A második félidőben már lényegében csak a magyar köröm fogy, s nézzük az órát, bár a döntetlennel nem sokra megyünk, mert ha a németek minket is legyőznek, a spanyolok a bolgárok ellen simán betermelnek hármat, és akkor gólaránnyal szépen mehetünk haza. Egyetlen dologban lehet bízni, a két kapus közti egyre jobban látható különbségben, a spanyol a 68. percben kiejti a labdát, Korcsmár majdnem bepofozza, kár hogy nem megy be, akkor talán Újpesten is felfigyelnének rá, akik az idén 250 millióért vettek nála sokkal rosszabbakat. Aztán két percre rá Iker Casillas méltatlan utóda ismétel, nehogy azt higgyük, véletlen volt. Ennél már csak az angol kapus volt ügyetlenebb a csehek ellen, meg a német lányoké, aki egy hazaadást passzolt oda egyből a norvég centerhez. Nagy Olivér beleszúr, a labda vészesen közeledik a spanyol gólvonalhoz, csak Németh Krisztián bele ne érjen, mert akkor lest ítélhetnek ellenünk. Beleér, de egy jó arasszal a vonalon túl. Hát akkor megint 1:0!


- Még sárga lapot kapunk tilos parkolásért!

Aztán bekövetkezik a magyar átok, a nyolcvanadik percben elfogy a levegő, három abszolút spanyol ziccert kell Gulácsinak megfognia, kettő a copfosé, aki az utolsó három percet emiatt végig is sírja. Hát, aki egy méterről se talál be, annak joga van hozzá. A közönség kórusban kiáltja, hogy itthon vagyunk, itthon vagyunk, végre a macedón lefújja.


- Elsüllyedt a spanyol armada!

Két órára rá a német tank, Horst Hrubesch fiai lemossák a bolgárokat, az elődöntőben vagyunk! Koplárovics Béla óta nem történt ilyen nyári csoda velünk! Most már tétmérkőzésen is legyőztünk egy Európa-bajnokot! Lehet, hogy Koman Vladimir mégsem ukrán válogatott lesz?

(a magyar-spanyol meccset az Eurosport pénteken reggel 9.45-től
megismétli. Következő mérkőzésünket a németek ellen, vasárnap
20 órától szintén az Eurosport közvetíti, ezúttal már élőben.)

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/7  •  III. 27. – IV. 9.
Zsidólakást, zsidóbútort másnapra a filoszemitának: kilenc oldalon foglalkozunk több, mint kéttucat dokumentumot bemutatva azzal, hogyan igényelt zsidólakást és zsidóbútorokat Sulyok Tamás államelnök, általa filoszemitának nevezett apja, a Magyar Nemzeti Szocialista Párt akkori megyevezetője. Para-Kovács Imre gondolkodóba esett, megnyomja-e az Enter-gombot a 100 Millió dolláros jacht, Megrendelem felirat alatt Váncsa István a Brüsszel elfoglalását követő diadalmenet terveiről Smuzewitz Ilona: a Petőfit megölő Ukránokról és a magyar szuterenitást veszélyeztető kiskereskedelemről Farkasházy Tivadar: szerint inkább a köztársaság tartozik ma már a családi legendáriumba Havas Henrik megtudta, hogyan nevezték a budoárt Felcsúton a miniszterelnök úr gyermekkorában Dési János: kétféle diktatúra létezik: az egyikben Jancsó csinál filmeket, meg Makk Károly, meg Sándor Pál, a másikban meg Philip Verebes István újabb Örkényiádái Nagy Bandó András: Diktakrácia a demokratúrában A Heti Kamu megtudta: a Temuról rendelte a kormány azt az ázsiai huszárlegényt, aki a Nemzeti Múzeum lépcsőjén énekelt
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.