A statisztikakozmetika hatása

Ürmös Zsolt és Varga Ferenc József
2014. 02. 04. · Hócipő 2014/03
Kovács Dezsőné, a Magyar Csapat tagja, a rezsiháború élharcosa egy unalmas kedd este leül híradót nézni. A nagy képernyőn megjelennek a színes torták, oszlopgrafikonok, meg a görbések. Alattuk olyan szintű tudományos szöveg hallható, mint amikor a reklámokban pingponglabdákkal szemléltetik a fogkrém „orvosok” (=reklámszínészek) által is glorifikált gyógyhatását. Vagy mint amikor a mosópor-reklámban az enzim az egyetlen akadémiai szó, a többi mind kovácsnénis. Dezsőné már sok híradót megnézett, innen tudja, hogy a „stagnál” ige rosszat jelent, a „gyors növekedés” kifejezést pedig egy gyerek is érti. Az nem baj, hogy a grafikonon levő görbék meg a sok színes oszlop bábeli kuszasága áttekinthetetlenné teszi a „papírt”, és az se, hogy annyi ideig nem is mutatják, hogy értő szemek rendesen kisilabizálhassák. Ha egyszer a piros oszlop a legmagasabb, és a vastag vonal felfelé kanyarodik, akkor biztosan nőtt ez is meg az is, tehát igenis jobban teljesítünk. És ha Dezsőnének azt mondanánk, hogy ezek „kozmetikázott statisztikai adatok”, akkor úgy nézne ránk, mint Széles Gábor a gravitációra. De ettől nem kell tartanunk, Pláne, hogy a híradó után férje, Kovács Dezső az aznapi újságot is előliffenti, és abban is ott állnak a „valós” tények.

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/5  •  II. 25. – III. 10.
Peti megháborúdott – kilépünk a NATO-ból, Magyarországot ezentúl a Kispest Honvéd kapusa védi! Lengyel László: Eltorzult magyar alkat, avagy lehet-e új világ az orbáni rendszerben kiformált új embertípussal? Para-Kovács Imre: a „láttam a neten” az új „megírta az újság, mutatták a tévében”, mi meg reneszánsz ember helyett Fekete Pákóvá változunk Váncsa István a Samsung Fülöp-szigeteki munkásai által felfalt vízilovakról Smuzewitz Ilona: Nagy Márton, egy osztrák 18+-os szálló parkolójában elvesztett repülőrajtjáról Farkasházy Tivadar már a hetvenes évek Úttörő Áruházában látta Trump Béketanácsának logóját Havas Henrik megszerezte a Karmelita kolostor népmeseíró pályázatának győztes alkotását Nagy Bandó András Marika néni új könyvéről Dési János az egykori Magyar Nemzet szerkesztőségének legrejtélyesebb szobájáról Verebes István a Puskás Colosseum építésének nehézségeiről A Heti Kamu megtudta: Szijjártó beköltözött a gödi Samsung üzemcsarnokába, mert annak fémpor-lepte tetején szereti zöld pikkelyeit süttetni a napon
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.