2012. 07. 24.
Dinnyeügyben semmilyen versenyjogi eljárás nem folyik jelenleg Magyarországon - jelentette ki Budai Gyula. Állítását megerősíti a Gazdasági Versenyhivatal, amely közölte: a szokásszerű módon tájékozódik az ügyben... Ennek alapján fog dönteni, hogy indít-e eljárást.
A kormány a debreceni Nagyerdei Stadion rekonstrukcióját nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházássá nyilvánította. „Felgyorsulhat tehát az építési tervek engedélyeztetése és a kivitelezés” - jelezte Czene Attila államtitkár. A debreceni focisták megígérték, hogy nemzetgazdasági szempontból ők is felgyorsulnak.
2012. 07. 23.
Az eddig szerzett információk alapján az IMF/EU-delegáció várhatóan összeállítja a magyar kormány számára felteendő konkrét kérdéseket az eheti plenáris ülésre. A kérdéseket előtte Orbán Viktor fogja láttamozni.
Lemondta a Bayreuthi Ünnepi Játékokon való fellépését Jevgenyij Nyikityin orosz bariton, miután nyilvánosságra került, hogy a testére náci szimbólumok vannak tetoválva, ifjú korából, amikor egy rockbanda dobosa volt. Nyikityin azóta sorra kapja a meghívásokat Magyarországról.
2012. 07. 21.
Polt tartozik egy lemondással. Utána meg egy bocsánatkéréssel. Hamisan gyanúsított meg egy súlyos bűncselekménnyel, amelyet végül maga sem hisz. Alkalmatlan és tisztességtelen. Alávaló ember - írja blogjában Gyurcsány, aki ellen „bizonyítottság hiányában” megszüntették a nyomozást a Sukoró-ügyben. Az még nem biztos, hogy Budai Gyula most Polt Péterre fog rászállni, vagy fordítva.
Üzenetem egyszerű: minden esetben azonnal és szigorúan ítéljék el az antiszemita jelenségeket - ezt mondta Hannah Rosenthal, az amerikai külügyminisztérium különleges megbízottja a magyar kormány tisztviselőinek, akik a kérésnek megfelelően most, azonnal elítélnek minden antiszemita jelenséget, hogy azután már ne kelljen megszólalni.
2012. 07. 20.
Varga Mihály szerint az IMF-fel folytatott keddi első tárgyalási forduló nyugodt, tárgyilagos megbeszélés volt. Arról nem beszélt, mit vár azoktól a fordulóktól, amikor majd tolmácsok is jelen lesznek.
- Örülnünk kellene, mert dől a pénz az országba, ehelyett jó magyar szokáshoz híven arról beszélünk, hogy mennyire nehéz nekünk - mondta Orbán a Nemzeti Fejlesztési Ügynökség rendezvényén. Kijelentését sokan úgy értelmezik, hogy már beszélni se szabad róla.
2012. 07. 19.
Járai Zsigmond levélben tájékoztatta Irina Ivascsenkót, hogy az itt tartózkodó IMF-delegációval tárgyalni szándékozó ellenzéki MNB-s fb-tagok nem a testület álláspontját képviselik. Azóta megoldódott a probléma, mert Katona Tamás és Róna Péter saját kérésére pár hónapra vizsgálati fogságba vonult.
Jelenleg Szlovákia legproblematikusabb szomszédja nem Magyarország, hanem Ukrajna - jelentette ki Miroslav Lajcák külügyminiszter. Orbán Viktor utasította Kövér Lászlót, hogy haladéktalanul állítsa vissza a becsületünket.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/6  •  III. 11. – III. 24.
Para-Kovács Imre: megszerezte az ukrán aranymaffia elfogásának hiteles történetét, avagy a nyírkérecsi kényszerzubbonyos levélkihordó esete a katonai helikopterekkel Váncsa István: Megint bejöttek az oroszok, feltéve, ha az utolsó orosz kiskatona a megfelelő időben csakugyan kiment Smuzewitz Ilona: a béke egyenlő Orbán és a szovjethatalom Farkasházy Tivadar: nem fognak maguktól megbukni, a kutatók csak elbizakodást hoznak, szóval, tessék kampányolni! Havas Henrik a Karmelitában megbújva látta, mit szólt Orbán ahhoz, hogy a Magyar Nemzetben megjelent, hogy a mai kormány bűnbanda Lendvai Ildikó lebukott, mert kiderült, hogy ő az MSZP Kocsis Mátéja Dési János: a fény és a sötétség küzdelme Verebes István kampányvideó-javaslatai A Heti Kamu megtudta, álnéven indulnak a fideszesek a választáson, listavezetőik: Orbán Tisza Viktor, Semjén Tavaszi Szellő Zsolt és Kövér Árada László Selmeczi Tibor nem érti, miért nem kell újraélesztés előtt is reklámokat nézni
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.