2012. 07. 02.
Az UEFA végrehajtó bizottsága az Eb-döntő előtt Kijevben tanácskozott, és egyhangúlag a technikai újítások ellen foglalt állást. Michel Platini elnök szerint nincs szükség videóbíróra. Azt viszont nem utasítja el, hogy a jelenlegi, öttagú játékvezetői csapatot kibővítsék 22-re, így téve biztonságosabbá az ítélkezést.
Varsó vette át a V4-országok vezetését Prágától. Donald Tusk elmondta, kiemelt feladat az úgynevezett „smart defence”, vagyis okos védelem területén való szorosabb együttműködés megalapozása. A lengyel kormányfő a Hócipőnek dícsérőleg szólt arról, hogy éles riasztás miatt szombaton felszállt Kecskemétről egy Gripen. A magyar kormány büszke arra, hogy utólag is megvédtük légterünket, egyben azt kéri a másik három visegrádi országtól, hogy adják össze a pénzt a felszállás költségeire.
2012. 06. 30.
Kilencedik alkalommal rendezték meg a polgármesterek világtalálkozóját, amelyen Sólyom László azt mondta: nem lehet Budapestről dirigálni a határon túliakat. A kormány felhívja Sólyom László figyelmét arra, hogy éppen ezért mentek Erdélybe prominens politikusai, hogy ne Budapestről, hanem a helyszínen dirigálják az ottani magyarokat.
Közel 500 hektárt veszített a földpályázatokon Szeremley Huba, aki a Blikknek azt mondta, már nem érdemes itt élni. A borász szerint olyanok nyertek a pályázatokon, akik érdemtelenek, és köszönő viszonyban sincsenek a földdel. Konkrétumokat nem árult el. Maga az újságíró, derítse ki ön és a nyomozó hatóság - fogalmazott a lapnak. A Hócipő kiderítette: igenis, arra érdemesek nyertek, mindannyiuknak megvannak az érdemeik, ilyenek vagy olyanok.
2012. 06. 29.
A XIII. kerület önkormányzatát „megnyugvással tölti el”, hogy a Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Prohászka Ottokár Szobráért Alapítvány visszavonta a helyi szoborállítással kapcsolatban beadott kérelmét. Az alapítvány új nevet választott: Keresztény Értelmiségiek Szövetsége Nem Prohászka Ottokár Szobráért Alapítvány.
Az egészségügyben július elsején lép életbe az új ellátási rend, de egy hónapig még tart az átmeneti időszak, amely során a megszűnő osztályokon is gondoskodnak a betegek ellátásáról, majd esetleges átszállításukról. Ez idő alatt kell eldönteniük a betegeknek, hogy ha megszűnik az őket ellátó osztály, milyen új betegséget választanak.
Egy friss felmérés szerint a német csapat olaszok elleni veresége után a német állampolgárok zöme úgy ítéli meg, hogy pukkadjon meg az Európai Unió.
2012. 06. 28.
Átvenné az Arany Alkony idősotthonokat az Egységes Magyarországi Izraelita Hitközség, az üzemeltetést és az épületek fenntartását is magára vállalná. Azt ígérik, csak annyi változás történik, hogy lesz kóser étkezés és zsidó szertartású istentisztelet - adja hírül a Népszabadság. Arról egyelőre nincs szó, hogy gondnoknak felkérnék Szegedi Csanádot.
Csütörtökön délelőtt egyeztetett Rogán Antal, Harrach Péter és Matolcsy György a kormánypártok által megfogalmazott, a munka világát érintő, a jövő évi költségvetési törvényjavaslatot módosító indítványok konkrétumairól. Délután elugrottak a brüsszeli uniós csúcstalálkozóra, ahol megoldották az Európai Unió bajait. Pénteken megteremtették a világbékét, hogy nyugodtan töltsék a hétvégét.
2012. 06. 27.
Szegedi Csanád, a Jobbik európai parlamenti képviselője, a párt pár napja megválasztott borsodi elnöke a barikad.hu-nak nyilatkozva egyebek között ezt mondta: „Számomra nemrégen derült ki, hogy vannak a felmenőim között zsidó származású emberek is.” Ezek után testvérében, Szegedi Mártonban, a Jobbik miskolci elnök-frakcióvezetőjében is felmerült a kérdés: ezek szerint rá is vonatkoznak a nürnbergi törvények?
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17 • VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket!
Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül
Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány
Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam!
Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér
Dési János: A cső a saját farkába harap
Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek
Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól
A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában!
Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.