2025. 08. 25.
A Harcosok Klubja a TikTokon tájékoztatta híveit, hogy Orbán ma reggel sikeresen küzdött meg kávéjával, legyűrt egy brióst, összecsapott a rátámadó fogkrémmel, lebírta fürdőköpenyét, majd győzelemre vezette nadrágját is.
2025. 08. 23.
Kapu Tibor következő útja a Hold lesz, jelentette be Ferencz Orsolya űrkutatásért felelős miniszteri biztosunk, hogy ellenőrizze, tényleg látszanak-e onnan a Fidesz politikájának kiemelkedő teljesítményei.
2025. 08. 22.
Szenzáció! A Matolcsy család tegnap reggel 8 és negyed 9 között nem lopott.
2025. 08. 21.
A debreceni Nagyerdőben tartott találkozót a polgármester és a többi fideszes potentát felszólalásait meghallgatva Magyar Péter Campusról Krampusz fesztiválnak keresztelte át.
2025. 08. 19.
Majka poénjának hatására miniszterelnökünk Kövér László bajusszal jelentkezett be oldalán, bár a képen Sztálinra hasonlított, aki Majakovszkijt öngyilkossága után felhívta, hogy az elhunytnak jobbulást kívánjon.
Szakértők véleménye szerint Rogán elmondhatja, hogy a frankhamisítás óta nem volt ennyire sikeres akciónk, mint a kárpátaljai templom felgyújtása, még ha a tettesek tévedésből nem is a megfelelő templomot gyújtották fel.
2025. 08. 18.
Egy Munkáspárton belüli népszerűségi felmérés után Thürmer Gyulát meggyanúsították, szeretője lehet, miután begyűjtött két szavazatot.
2025. 08. 17.
Vasúti szakemberek szerint a bezárások ütemezve vannak, idén nyáron a Keletit csukják be, jövőre pedig Lázárt.
2025. 08. 16.
Egy ukrán lap szerint békésen zajlott le a Zelenszkij elleni kijevi, több száz fős demonstráció, a spontán tüntetőket azóta a Szijjártóék által rendelt buszokkal haza is utaztatták.
2025. 08. 15.
Sulyok Tamás állítja, hogy valójában még nem döntött a jövő évi választások időpontjáról, ezért kissé váratlanul érte Orbán tusványosi pólójának felirata, pedig azt ő vasalta ki.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/5 • II. 25. – III. 10.
Peti megháborúdott – kilépünk a NATO-ból, Magyarországot ezentúl a Kispest Honvéd kapusa védi!
Lengyel László: Eltorzult magyar alkat, avagy lehet-e új világ az orbáni rendszerben kiformált új embertípussal?
Para-Kovács Imre: a „láttam a neten” az új „megírta az újság, mutatták a tévében”, mi meg reneszánsz ember helyett Fekete Pákóvá változunk
Váncsa István a Samsung Fülöp-szigeteki munkásai által felfalt vízilovakról
Smuzewitz Ilona: Nagy Márton, egy osztrák 18+-os szálló parkolójában elvesztett repülőrajtjáról
Farkasházy Tivadar már a hetvenes évek Úttörő Áruházában látta Trump Béketanácsának logóját
Havas Henrik megszerezte a Karmelita kolostor népmeseíró pályázatának győztes alkotását
Nagy Bandó András Marika néni új könyvéről
Dési János az egykori Magyar Nemzet szerkesztőségének legrejtélyesebb szobájáról
Verebes István a Puskás Colosseum építésének nehézségeiről
A Heti Kamu megtudta: Szijjártó beköltözött a gödi Samsung üzemcsarnokába, mert annak fémpor-lepte tetején szereti zöld pikkelyeit süttetni a napon

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.