2012. 08. 16.
A vegyipari dolgozók szakszervezete nem kér az újabb Orbán-levélből. Felszólítják a kormányfőt, hogy ne költsön egy fillért se többé erre az álságos akcióra. A miniszterelnökség azt javasolja, hogy a VDSZ elnöke, Székely Tamás írja meg kifogásait, és küldje el nekik, 8 millió példányban, a pénz nem számít.
2012. 08. 15.
Igaz, hogy a kormány várakozásai ellenére csökkent a GDP, de jó esély van rá - nyilatkozta Matolcsy -, hogy az év végéig egyenesbe jöjjön a hazai GPS.
A rendőrség arra utaló jeleket talált, hogy 1848. október 7-én, amikor Karl Roth vezérőrnagy 9000 főnyi horvát hadosztálya Görgey Artúr és Perczel Mór seregtestei, valamint Csapó Vilmos nemzetőr őrnagy népfelkelő és nemzetőr-csapatai előtt Ozoránál letette a fegyvert, a résztvevők tudatmódosító szert fogyasztottak.
2012. 08. 14.
Ezrek köszöntötték a Syma csarnokban Semjén Zsoltot és Schmitt Pált, akiket az ünneplésre elkísért több magyar olimpikon is. Egy szurkoló így fogalmazott: Büszke lehet az a nemzet, amelyiknek ilyen Semjénje és Schmittje van.
Orbán Viktor a policity.hu-nak azt mondta Szabó Mátéról, aki egyetemi oktatója volt, hogy „már akkor is olyan volt, mint most. Obskúrus témákkal foglalkozott obskúrus megközelítésekből.\" Orbán példát is bemutatott az obskúrus (zavaros, homályos, nem világos, kétes) megközelítésre, amikor a tandíj nélküli, mindenki számára fizetős felsőoktatásról beszélt.
2012. 08. 13.
Simicskó István honvédelmi államtitkár is ott volt Londonban. A Blikknek elmondta: rekedtre üvöltötte magát, de nem volt hiába, a női kajaknégyes ugyanis aranyérmet szerzett. A hölgyek köszönik Simicsóknak a győzelmet.
A magyar gazdaságnak hosszabb távon a saját belső megtakarításaiból és beruházásaiból kellene növekednie, mert eddig nem látszik intenzív érdeklődés a keleti működő tőke irányából - mondta Pogátsa Zoltán közgazdász, a Nyugat-magyarországi Egyetem docense a Magyar Hírlapnak. Pogátsát a kormány azonnal áthelyezte a Kelet-magyarországi Egyetemre.
2012. 08. 11.
Igazmondásra kéri volt főnökét Ángyán József, és hivatalos adatokkal cáfolja a 168 Órának Fazekas Sándor vidékfejlesztési miniszter földbérletekkel kapcsolatos állításait. Fazekas Sándor titkársága azt üzeni, hogy a miniszter úr nem olvas bulvárkacsákat, tehát nem érzi magára nézve kötelezőnek az igazmondást.
Közleményben hozta nyilvánosságra a három hónapja külön élő Szinetár Dóra és Bereczki Zoltán, hogy immár ők is megtudták: válnak.
2012. 08. 10.
A Belügyminisztérium megszüntette a Nemzeti Nyomozó Iroda és a Budapesti Rendőr-főkapitányság szervezett bűnözés elleni egységeit, illetve az NNI gazdaságvédelmi főosztályát. Az átszervezés hírére közleményben tudatta az Országos Szervezett Bűnözési Központ, hogy akkor ők is.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17  •  VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket! Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam! Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér Dési János: A cső a saját farkába harap Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában! Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.