2014. 10. 29.
2068 önkormányzat kap szociális tűzifa-, illetve kőszéntámogatást. Pintér Sándor 3 milliárd forintot osztott fel a települések között. Jutna több is, ha rendesen, az eredeti tervek szerint vezetnék be az internetadót.
2014. 10. 28.
Már megint civileket vegzál a kormány. Most azt adták utasításba , hogy ne rendezzék meg a Bencsik által beharangozott, Amerika- és Nyugatellenes Békemenetet. A független CÖF kénytelen meghajolni a felsőbb akarat előtt.
Kocsis Máté volt a szerencsés, aki a Fidesz-székház előtt tartott sajtótájékoztatón elmondhatta: a kár mértéke elérheti a 10 millió forintos nagyságrendet. Kocsis alighanem tévedett egy nullát. 100 lesz az a 10.
2014. 10. 27.
A Párt közleménye szerint az erőszak semmire nem lehet megoldás, nem vandalizmusra, hanem békés pártbeszédre van szükség.
A Bencsik András által a Facebookon belengetett új Békemenet tervezett útvonala: New-York, Tel-Aviv, Norvégia, Brüsszel, Felcsút.
Elhibázott volt az internetadó elleni, vasárnapi tüntetés, mivel szó nincs internetadóról. Ezt támasztja alá a Fidesz két, vasárnap esti közleménye, amelyekben a „távközlési adó internetes adatforgalomra vonatkozó részéről”, a „távközlési adókról szóló törvényjavaslatról” és az „adatforgalomra kiterjesztett adóról” beszélnek. A demonstrálók a félreértésért a Fidesz és a kormány elnézését kérik.
Bencsik a Facebookon közölte: szükség van egy új Békemenetre. Megállapítja: „Amerika nem a barátunk, és még csak nem is a szövetségesünk”. Birodalmi érdekei szerint cselekszik, „Az erre irányuló kísérletek jellegzetes példája az USA által kirobbantott úgynevezett korrupciós botrány”. Megnyugtat mindenkit, hogy „Ami Magyarországot illeti: az Orbán-kormányt... sem most, sem később nem lehet leváltani”.
2014. 10. 26.
Orbán az Európai Tanács csúcstalálkozóján készült egyik csoportképen – az EU állam- és kormányfői közül egyedüliként – nem látszik. Ezt a képet rakta ki otthon a falra.
Boross Péter és Kövér László avatta fel az 1956. október 25-i Kossuth téri sortűz áldozatainak emlékhelyét. Majd elsiettek, mert aznap még volt két Horthy-szobor-avatásuk.
2014. 10. 25.
A magyar Országgyűlés labdarúgócsapata 8-1-re nyert a brit parlament együttese ellen a felcsúti arénában. Beérett a gyümölcse annak, hogy Orbán Viktor teleszórta az országot stadionokkal.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/26  •  XII. 17. – XII. 29.
Olvasóink 283 évet osztottak ki a 22 fős börtönválogatottnak Hatvanpuszta köszönti Sztálint! Para-Kovács Imre: elhozza a békét, leaszfaltozza a Lázár kastélyához vezető utat, közben a rendőrség átveszi az egészségügyi intézményeket is Váncsa István nem szeretne újra gyerek lenni, de ha már elkerülhetetlen, inkább lajhárként vagy kerecsensólyomként, mint emberként Smuzewitz Ilona: Táncórák bazmegoló államtitkároknak és haladóknak Farkasházy Tivadar Nekem már nyolcvan! Havas Henrik megszerezte Ákos székfoglaló beszédét az irodalmi Nobel-díj átvétele alkalmából Dési János felpakolta a NER-t a Titanicra és útnak indította őket Verebes István a Magyar Nemzeti Olümposz Minisztériumban jósoltatott magának A Heti Kamu megtudta: Orbán Sulyok Tamás iránymutatásai alapján, zsebszerződéssel vinné ki hazánkat az EU-ból Selmeczi Tibor karácsonyi menüket mutat a lecsúszó magyar középosztálynak, hogy legalább a látvány meglegyen
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.