2014. 11. 12.
Orbán Viktor Ilham Aliyev azerbajdzsáni elnököt köszöntve mindössze egyszer mondott véletlenül Ramil Safarovot.
2014. 11. 11.
A hétfői hírversenyt toronymagasan Vida Ildikó nyerte.
Orbán a látszat ellenére nem hátrál. Hanem lendületet vesz.
2014. 11. 10.
Mégsem ment el Lázár János a november 7-8-ára lefoglalt, 23 millió forint értékű csehországi vadászatra. Arcát eltakarva ott volt a vasárnapi tüntetésen, hogy szokja a hangulatot.
A Nemzeti Választási Iroda közleménye szerint már csak azokon a helyeken kell megismételni az önkormányzati képviselő-, illetve polgármester-választást, ahol nem a Fidesz nyert.
2014. 11. 09.
A kormány előreláthatólag a jövő héten tárgyalja meg azt a javaslatot, amely szerint ezután vasárnap csak az arra kijelölt helyeken lehessen korrupció.
Visszavonja a kormány a törvénytervezetet, ami ellehetetlenítette volna a magániskolákat. Feltéve, ha megtalálja, hogy akkor mit lehetetlenítsen el.
2014. 11. 08.
Több forrásból is megerősítették azt az értesülésünket, hogy a Nemzeti Adó- és Vámhivatal budapesti, Széchenyi utcai központja a hét végére visszakerülhet a helyére.
L. Simon László szerint lehet, hogy Vida Ildikó levélben írta meg a kitiltását egy kormánytagnak, és a levél a postán elveszett. L. Simonhoz azóta áradnak az elektronikus levelek.
2014. 11. 07.
Orbán szerint az USA a barátunk, ezért barátilag figyelmeztetjük.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/23 • XI. 4. – XI. 17.
Para-Kovács Imre: a morális dögkúttá váló Orbán és Vucic örök és megbonthatatlan méltóságáról
Váncsa István: a Lengyelországban kitört bábeli zűrzavarról, avagy milyen lenne Magyarország kétharmad nélkül
Smuzewitz Ilona: miért nem hagyjuk, hogy Orbán egy párizsi temetőben bolyongva élje az életét?
Farkasházy Tivadar: április 12-én ezentúl ünnepeljük a költészet másnapját – amikortól már nem tudták elkölteni a pénzünket!
Havas Henrik megtudta, hogy Orbán titkos videót forgatott Párizsban, amit egy fodrásszal akart Hankónak beküldetni
Dési János: kibogozta a Matolcsy klán által örök körforgásban tartott pénz útját
Lendvai Ildikó: Viktor menni ENSZ? Jó! Hát miért pont az ENSZ-nek legyen jobb?
Verebes István nemcsak a csontvázak kidőlését várja a szekrényből, de már a pozdorja mögé is benézne nagyon
Heti Kamu megtudta: az Álarcos énekesben bújt el Matolcsy Ádám
A Gyorskocsiban az első gyorskocsis, avagy indul új sorozatunk: Matolcsy György élete és kora

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.