2014. 11. 18.
Kövér számára vörös prosztó az EU-zászló.
2014. 11. 17.
A Jobbik vonulásos demonstráción emlékezett meg Horthy 95 évvel ezelőtti, budapesti bevonulásáról. A Fidesz–KDNP erőteljes hangú közleményben tiltakozott, amiért a Jobbik megpróbálja lenyúlni tőlük kedves kormányzójukat.
Kiszivárgott, hogy titkos kormányzati laboratóriumokban már jó ideje zajlik, és mostanra egészen előrehaladott állapotban van Horthy klónozása. Egy másik irányú kísérlet is folyik: hónapok óta Horthy-injekciókat kap Kövér László.
2014. 11. 16.
Németh Szilárd rezsiharcos kapta a szép és hálás feladatot, hogy André Goodfriendet, egyben Barack Obamát legyurcsányozza. A többiek irigykedve vették ezt tudomásul, és hasonló volumenű feladatokért jelentkeztek a Főnöknél.
Felavatták a győri Audi Arénát. Az eseményen beszédet mondott Orbán Viktor, akinek a szervezők nem akarták elrontani az örömét azzal, hogy elárulják neki: ez nem futballstadion, a névadó Audi pedig egy gyarmatosító német cég.
2014. 11. 15.
Orbán és Lévai Anikó között éles szóváltás volt a minap, mert miután a feleség felírta a férjének, hogy mit vásároljon a piacon, Orbán nem volt hajlandó átvenni a cédulát, mondván, hogy az csak egy fecni.
A Hír 24 nyilvánosságra hozta azt a szeptember 23-i videót, amelyen az egyik ellenőr önmagából kikelve ordítozik egy utassal. A BKK vizsgálata azóta kiderítette, hogy az ellenőr belpolitikailag sokallt be.
2014. 11. 14.
A pénteki verseny délelőtti eredményei: erősen kezdett Orbán a rádióban (Kidobott idő minden perc az USA korrupciós vádjaival foglalkozni), de azután Lázár beelőzte („Ahogy azt bárki láthatja, a reklámadó bevezetése óta az RTL maga mondott le a minimálisan elvárható szakmai szabályok betartásáról...”)
Nem vonja vissza a vasárnapi zárva tartásról szóló javaslatát a KDNP – ezt mondta Rétvári Bence államtitkár. Azt, hogy igenis, ki kell tartaniuk a javaslatuk mellett, széles körű konzultáció előzte meg. Megkérdezték pártjuk összes tagját és támogatóját, bár a tizediket, a 87 éves Géza bácsit nem érték el.
2014. 11. 12.
Vida Ildikó beismerte, hogy kiválóan beszél angolul, de a kitiltása miatt nem hajlandó megszólalni ezen a nyelven.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/23  •  XI. 4. – XI. 17.
Para-Kovács Imre: a morális dögkúttá váló Orbán és Vucic örök és megbonthatatlan méltóságáról Váncsa István: a Lengyelországban kitört bábeli zűrzavarról, avagy milyen lenne Magyarország kétharmad nélkül Smuzewitz Ilona: miért nem hagyjuk, hogy Orbán egy párizsi temetőben bolyongva élje az életét? Farkasházy Tivadar: április 12-én ezentúl ünnepeljük a költészet másnapját – amikortól már nem tudták elkölteni a pénzünket! Havas Henrik megtudta, hogy Orbán titkos videót forgatott Párizsban, amit egy fodrásszal akart Hankónak beküldetni Dési János: kibogozta a Matolcsy klán által örök körforgásban tartott pénz útját Lendvai Ildikó: Viktor menni ENSZ? Jó! Hát miért pont az ENSZ-nek legyen jobb? Verebes István nemcsak a csontvázak kidőlését várja a szekrényből, de már a pozdorja mögé is benézne nagyon Heti Kamu megtudta: az Álarcos énekesben bújt el Matolcsy Ádám A Gyorskocsiban az első gyorskocsis, avagy indul új sorozatunk: Matolcsy György élete és kora
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.