2016. 10. 14.
Lázár János Miniszterelnökséget vezető miniszter a Kormányinfói kapcsán kijelentette: a látszat ellenére ő nem nézi hülyének a médiamunkásokat, hanem csak hülyét csinál belőlük.
2016. 10. 13.
A Nemzeti Média- és Hírközlési Hatóság Médiatanácsának döntése értelmében a Duna Médiaszolgáltató Nonprofit Zrt. (a közmédia gazdája), amelynek szolgáltatásai meghaladták a törvényi mértéket, nem indíthat új médiaszolgáltatást. Ezen a héten.
Magyarország elnyerte az Exportfejlesztési Világfórum rendezési jogát. A fő szponzor az exportőrök támogatására létrehozott Eximbank, amely eddig többek között a TV2 megvásárlását, a Kopaszi-gát megépítését és a Párisi-udvar megvételét támogatta hitellel.
Már majdnem 500 filmes vállalta írásban, hogy többet nem hajlandó együtt dolgozni Kálomista Gábor producerrel. A Kubatov-lista után megszületett a Kálomista-lista.
Balog miniszter egy interjúban azzal védte meg Bayert és kitüntetését, illetve a pápára használt kifejezéseit, hogy Bayer evangélikus. Mire néhány evangélikus kiállt a vallásából.
2016. 10. 12.
A Fidesz és a KDNP mellett a komplett MSZP-frakció is megszavazta a kormány rapid törvénymódosítását, amely titkosítja az adókedvezmények nyilvánosságát. A szocialista párt utóbb elnézést kért, és arra hivatkozott a tévedésükért, hogy ennyi eszük van.
Tarlós olyan olyan javaslatot készít az M3-as metró felújítására, amelyben elmarad az állomások átalakítása, akadálymentesítése és felszíni rendbe tétele, így az eredeti, közel 140 milliárdos költség felével számol. És persze az utasokat is megfelezik, hosszában.
2016. 10. 11.
Rogán a parlamentben elismerte, hogy hibázott. Mentségére hozta fel, hogy nem először és nem utoljára hazudott orbitálisat.
Szigorú ellenőrzés mellett, átláthatóan működnek az MNB által alapított alapítványok – közölte Vajda Zita és anyja.
Mindhárom nagy mobilszolgáltatót megkeresték a titkosszolgálat munkatársai. Örömmel jelentették be, hogy viszonylag hamar meg is találták.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/23  •  XI. 5. – XI. 18.
Para-Kovács Imre a zebegényi haláltökök bekerüléséről a szuverenitásvédelmi aranykönyvbe Váncsa István mindannyiunk keze belelóg a bilibe, csak kormányzó urunk húzta ki a magáét és azzal mutat a jövőbe Smuzewitz Ilona: Orbán megmutatta, hogy Magyar Péter egyedül vonult az Andrássyn, ráadásul a járdán, amihez lezárás sem kellet Farkasházy Tivadar a Hazugok Órájáról, avagy mi van, ha szembejönnek a vitathatatlan számok a tényeket szakmányban lazán kezelőkkel? Verebes István: a „Nem állunk jól” számos árnyalatáról Havas Henrik a Fővárosi Állatkert Hatvanpusztára költöztetéséről, melyhez Mészáros cége épít új iparvágányokat Dési János: a hét Zsolti Bácsi esete a Mesterséges Intelligenciával Lendvai Ildikó Forradalmi Hatósági Napokat ünnepel A Heti Kamu megtudta: azonnal megindul a nyomozás a Louvre-t kirabló Magyar Péter ellen, amint megérkeznek a bizonyítékok: a Temuról rendelt francia koronázási ékszerek Selmeczi Tibor legjobb savlekötő-receptjei!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.