2016. 10. 02.
Tömegével verik át a magyarokat a használtautó-kereskedők – írja az autoszektor.hu. Ugyanakkor az örömteli, hogy magyar ver át magyart.
2016. 10. 01.
Simon Peresz temetésén az elhunyt családtagjai mellett Obama mondott beszédet. Orbán rossz néven vette, hogy ő nem mondhatott beszédet a kvótanépszavazásról és a nem-ek fontosságáról.
Tarlós úgy fogalmazott, hogy amit Lázár János a 3-as metró felújításának csúszásáról elmondott, „abból gyakorlatilag semmi nem igaz”. Lázár elnézést kért, és válaszában kijelentette: ez nála napi rutin.
2016. 09. 30.
Kizárt, hogy az érvénytelennek szánt szavazatok egy részét meg tudjuk hamisítani, mert szakértőink nem találták meg a módszert arra, ha a választó mind az igen-es, mind a nem-es karikát kivágja – válaszolta egy kérdésre Lázár János.
Lázár szerint a kormánynak mérlegelnie kell, hogy Soros György magyarországi tevékenysége nemzetbiztonsági kockázatot jelent-e. A mérlegeléssel első körben Tasnádi Lászlót, a BM rendészeti államtitkárát, volt III/II-es tisztet bízták meg.
Magyarországon semmilyen pénzt nem lehet ellopni – mondta Csepregi Nándor a parlamentben, hozzátéve: reméli, édesanyja most nem hallja őt.
Farkas Flórián üzent mindazoknak, akik azt állítják, hogy eltűnt. Mint email-jében írja, tényleg eltűnt, olyannyira, hogy ő se találja magát.
2016. 09. 29.
A népszavazásnál erősebb, demokratikus intézmény, amely révén az emberek közvetlenül beleszólhatnak a politikába, nincsen – mondta Rogán Antal a TV2-ben. Ezzel arra utalt, hogy hamarosan népszavazás lesz többek között a budapesti olimpiáról, Paks II.-ről, Orbán Várba költözéséről és a Ligetről.
A Kúria szerint a Nemzeti Média és Hírközlési Hatóságnak vissza kell fizetnie a Klubrádió által befizetett 103 millió forintos médiahasználati és frekvenciahasználati díjat. A hírközlési hatóság a majdani közigazgatósági felsőbíróságon támadta meg és fordította a maga javára az ítéletet.
2016. 09. 28.
A menekültkérdéssel kapcsolatos álláspontjára hivatkozva kiszállt a Tanítanék Mozgalomból Pukli István, és beszállt az Igazgató Maradnék mozgalomba.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/23 • XI. 5. – XI. 18.
Para-Kovács Imre a zebegényi haláltökök bekerüléséről a szuverenitásvédelmi aranykönyvbe
Váncsa István mindannyiunk keze belelóg a bilibe, csak kormányzó urunk húzta ki a magáét és azzal mutat a jövőbe
Smuzewitz Ilona: Orbán megmutatta, hogy Magyar Péter egyedül vonult az Andrássyn, ráadásul a járdán, amihez lezárás sem kellet
Farkasházy Tivadar a Hazugok Órájáról, avagy mi van, ha szembejönnek a vitathatatlan számok a tényeket szakmányban lazán kezelőkkel?
Verebes István: a „Nem állunk jól” számos árnyalatáról
Havas Henrik a Fővárosi Állatkert Hatvanpusztára költöztetéséről, melyhez Mészáros cége épít új iparvágányokat
Dési János: a hét Zsolti Bácsi esete a Mesterséges Intelligenciával
Lendvai Ildikó Forradalmi Hatósági Napokat ünnepel
A Heti Kamu megtudta: azonnal megindul a nyomozás a Louvre-t kirabló Magyar Péter ellen, amint megérkeznek a bizonyítékok: a Temuról rendelt francia koronázási ékszerek
Selmeczi Tibor legjobb savlekötő-receptjei!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.