2016. 10. 27.
Végrehajtás előtt adta el otthonát a fideszes Simonka György. Talán nem kellene továbbra is becézni.
2016. 10. 26.
Szijjártó Péter bekérette Oroszország budapesti nagykövetét, és elnézést kért tőle.
Schuster Lóránt A Magyar Rockzenéért díjjal tüntette ki Varga Mihály minisztert.
2016. 10. 25.
Nem Vona Gábor ultimátumának a hatására, hanem saját jószántából szünteti meg Orbán Viktor a letelepedési kötvényt, amiről pedig minden fideszes megszólaló azt harsogta az elmúlt napokban, hogy milyen csuda jó dolog, népgazdaságilag mennyire hasznos. Orbán egyúttal ismét kihirdeti az ugyancsak saját akaratából meghozott törvényt az üzletek vasárnapi nyitva tartásáról.
Csupán 150-400 Ft-tal olcsóbb internetet jelentene az a „Digitális Jólét Alapcsomag”, amit jövő januárban terveznek bevezetni – írja az Index, miután a Deutsch által vezetett Digitális Jólét Program titkársága a Világgazdaságnak beszámolt a tervekről. Azt persze nem veszi figyelembe az Index, hogy az első száz jelentkező kap az internete mellé egy Deutsch-féle beléptető kaput.
2016. 10. 24.
Megszületett a kormánykommunikáció a Kossuth tér körbekerítésére: az nem kordon volt, hanem karám.
Jól halad a Kossuth téri fütyülők azonosítása. Súlyos büntetésre számíthatnak, mert miattuk rekedt be Orbán.
2016. 10. 23.
A Google világszerte doodle-lal ünnepli az ’56-os magyar forradalmat. A Google felirat második O-betűje a magyar zászlóból kivágott Rákosi-címer helyén tátongó lyuk. A magyar külügy máris tiltakozott, szerintük a lyukat egy Orbán-portréval kellene betömni.
Megvan a méltó válasz a Kossuth téri, pártsemleges, a nemzetet még tovább egyesítő ünnepséget, illetve az Orbán-beszédet megzavarni akaró füttyösök hazaáruló tettére: a kormány tízezer fütyülőt oszt ki Orbán hívei között acélból, hogy ők majd ellenfütyüljenek.
2016. 10. 22.
Decemberben Pécsett rendezik meg a 2016-os Formációs Standard Vb-t, miután az eredeti rendező, Minszk visszalépett. A pécsi világbajnokság emblémája egy táncoló páva.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/23 • XI. 5. – XI. 18.
Para-Kovács Imre a zebegényi haláltökök bekerüléséről a szuverenitásvédelmi aranykönyvbe
Váncsa István mindannyiunk keze belelóg a bilibe, csak kormányzó urunk húzta ki a magáét és azzal mutat a jövőbe
Smuzewitz Ilona: Orbán megmutatta, hogy Magyar Péter egyedül vonult az Andrássyn, ráadásul a járdán, amihez lezárás sem kellet
Farkasházy Tivadar a Hazugok Órájáról, avagy mi van, ha szembejönnek a vitathatatlan számok a tényeket szakmányban lazán kezelőkkel?
Verebes István: a „Nem állunk jól” számos árnyalatáról
Havas Henrik a Fővárosi Állatkert Hatvanpusztára költöztetéséről, melyhez Mészáros cége épít új iparvágányokat
Dési János: a hét Zsolti Bácsi esete a Mesterséges Intelligenciával
Lendvai Ildikó Forradalmi Hatósági Napokat ünnepel
A Heti Kamu megtudta: azonnal megindul a nyomozás a Louvre-t kirabló Magyar Péter ellen, amint megérkeznek a bizonyítékok: a Temuról rendelt francia koronázási ékszerek
Selmeczi Tibor legjobb savlekötő-receptjei!

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.