2016. 11. 10.
Orbán Viktor nem csupán szavakban gratulált Donald Trumpnak a libsidemokrata Clinton felett aratott fényes győzelméhez, hanem felajánlott neki kerítésépítési technológiát, valamint 150 magyar határvadászt is.
2016. 11. 09.
Két bukott szavazás után harmadszorra sikerült győznie Orbánnak azzal, hogy Trump lesz az elnök.
Útban Theresa May-hez Orbán kis kitérőt tett New Yorkba, hogy személyesen gratuláljon Trumpnak.
2016. 11. 08.
A legutolsó felmérések szerint szinte biztosra vehető Hillary Clinton győzelme. De azért Orbán Viktor Miniszterelnök Úr és mögötte az Új Egység még reménykedik.
A Budapestre külön megállapított adósbesorolást is felminősítette a Moody’s. Mire Tarlós ismét elment a kormányhoz 3-as metró-ügyben, kérni a járandóságot.
2016. 11. 07.
Egymilliárd forintba került a népszavazást követő kormányzati utókampány, de nem kell attól tartanunk, hogy minimum ugyanennyi ne lenne majd az alkotmánymódosítás sikerére/sikertelenségére.
Kiszivárgott, hogy mit visz magával Orbán Theresa May-nek, akivel 9-én találkozik. Biztató szavakat, hogy felejtse el a parlamentet, és csinálja meg a Brexitet, továbbá három-négy alapos kézcsókot.
2016. 11. 06.
November 7-e alkalmából Orbán Viktor ma dísztáviratot küldött Moszkvába, a Kremlbe. A távirat szövegét rábízta Vlagyimir Putyin elnökre.
Schmidt Mária személyesen szeretne elnézést kérni Pruck Erikától, amiért köztörvényes bűnözőnek nevezte és fogja nevezni az apját.
2016. 11. 05.
Schmitt Pál bátran kiállt közeli névrokona, Schmidt Mária mellett, egyben elárult egy titkot, amit eddig magában őrzött: ő maga is ’56-os hős.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/18  •  VIII. 27. – IX. 9.
Orbán repülőről is megtekintette, elkészült-e már a hatvanpusztai félkész mezőgazdasági üzem! Para-Kovács Imre: A lán ugrani készül, avagy az oroszok akkor fosztogatnak és erőszakolnak Ukrajnában, ha azt Szijjártó már megbeszélte Lavrovval Váncsa István a falvak kedvenc időtöltéséről: a kocsmák előtti mocskosfideszezésről Smuzewitz Ilona megtudta: úgy pótolják az orvosokat, hogy minden vajúdó kismama kezét egy vízvezeték-szerelő fogja majd Farkasházy Tivadar nem érti, a kormány miért tudta azonnal, kik gyújtották fel a kárpátaljai templomot, és most miért nem tudta Sulyok, kik bombázták Munkácsot? Havas Henrik egy Semjén Zsolt kezében tartott Bibliára esküdött, hogy hallgat Dési János Kőszeg Ferenccel beszélgetett az ügynökök elöli futásról és a Pride-sétáról Selmeczi Tibor Mészáros Lőrinc nyomdokain: gázszerelésbe kezdett egy vécépumpával Verebes István galériája, avagy a sértődött ellenzéktől a Fidesz utolsó órájáig A Heti Kamu kioknyomozta, hogy a NER-elit tihanyi, luxusnyaralónak tűnő gyümölcsfeldolgozói mellett nem úszómedencék épültek, hanem feszített víztükrű cefrekádak
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.