2018. 10. 13.
A Pedagógusok Demokratikus Szakszervezete négy pontból álló petíciót indított útjára. Elnökük szerint ha ennek nyomán a kormány nem lép, sztrájkba lépnek. A pedagógusok szerint dehogy lépnek. Se a kormány nem lép, se ők nem lépnek.
Szintet lépett a magyar nyelv használatában a blikkruzs.blikk.hu internetes portál, amely pénteken(október 12-én) délután 3 órakor a következő címet adta egy írásának: „Elképesztő teknikával készül a legfinomabb kínai édesség! Nézd meg a videót!”
2018. 10. 12.
A Magyar Tudományos Akadémia illetékesei elmondták, hogy egyáltalán nem gyávaságból nem engedélyezték a közelmúltban két előadás megtartását, most pedig egy Marx-konferencia megrendezését, hanem azért, mert be vannak szarva és be vannak csicskulva.
A 24.hu szerint a minisztériumokból és kormányzati háttérintézményekből hamarosan elbocsátottakkal növelné meg a kormány a hivatásos katonák és a tartalékosok létszámát, amihez most már csak egy klassz háború kellene. Itt van mindjárt Ukrajna.
2018. 10. 11.
Nagy Feró elmondta, hogy szervezték be ügynöknek a Kádár-korszakban Vikidált. Legközelebb azt mondja el, hogyan szervezték be őt magát ügynöknek az Orbán-korszakban.
Eldőlt: lesz éjszakai buszjárat Debrecenben, ráadásul több is. A buszokat sofőröstől a nem olyan távoli, Márki-Zay Péter által uralt Hódmezővásárhelyről vezénylik Debrecenbe.
Megdöbbentő mélységekbe süllyedt az ukrán politika – mondta Szijjártó, aki a kérdésről egyeztet a NATO főtitkárhelyettesével, és tájékoztatja az USA külügyminisztériumát. Ha nem lesz komoly következménye a szavainak, Orbán Viktor kénytelen lesz behívni az oroszokat Ukrajnába.
Vállalni kell a sikereinket is, nem csak a kudarcainkat, különben sosem lesz belőlünk nagy nemzet – mondta Orbán Pécsett, amely városnak 2014-ben a kormány kifizette az önkormányzati adósságát, ami mostanra sikeresen felkúszott 12, az önkormányzati cégek adósságával együtt 20 milliárd forintra.
2018. 10. 10.
Semjén Zsolt a Vatikánba látogatott, egyrészt, hogy ellenőrizze, mennyire kereszténydemokraták az ottani viszonyok, másrészt, hogy meghívja 2020-ra hazánkba a pápát, feltéve, ha személye akkorra megfelel majd Orbán Viktornak. Állítólag Semjén nem vadászott a Vatikán területén.
Hamarosan az Országgyűlés elé kerülhet a közigazgatási bíróságokról szóló törvényjavaslat – nyilatkozta Trócsányi miniszter, aki szerint a mostani jogalkotási folyamat több mint egyszerű igazságügyi reform, az maga a bíróságok függetlenségének totális felszámolása.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába
Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot!
Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer
Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük
Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására
Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól
Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról
Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország!
Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai
A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.