2018. 10. 18.
Meggyanúsítása után Simonka György alig várja, hogy ártatlansága épp úgy bebizonyosodjék, mint Farkas Flóriáné, Mengyi Voldemorté, meg azoké a százaké, akiket meg se gyanúsított az ügyészség.
Jövő évtől újra innovációs járulékot fizethetnek a cégek. A járulék a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztérium ötlete nyomán az Innovációs és Technológiai Minisztériumba folyik be.
Azért intézte el 24 óra alatt a lakáspénztárakat a kormány, hogy minél kevesebben tudjanak szerződést kötni az utolsó pillanatban. Ugyanezen okból kellett szegény, álmából felriasztott Áder Jánosnak azonnal aláírnia a törvényt.
Irodákat nyit Brüsszelben a Fidesz alapítványa – a Polgári Magyarországért Alapítvány –, hogy első kézből adjon hírt a Nyugat összeomlásáról, továbbá, hogy segítse az EU-ból menekülő őshonos keresztények magyarországi letelepedését.
2018. 10. 17.
Állami vezetők képzésére indít szakokat a közszolgálati egyetem. A főbb tantárgyak: Szervilizmus, Orbán Viktor életrajza, Az orosz-magyar barátság története, Harcunk Brüsszel ellen.
Már lehet jelentkezni a keresztféléves képzésekre a felsőoktatásban. Parányi különbség az eddigiekhez képest, hogy a keresztfélév elnevezés mostantól az Orbán-féle kereszténységet jelenti.
Közös migrációs cselekvési tervet készítenek a V4-ek. A migrációs cselekvési terv elnevezése: Antimigrációs Cselekvési Terv.
Havas Henrik visszatér. A jó hírben a legeslegjobb, hogy csak egy új könyvvel tér vissza, nem pedig a televízió képernyőjére.
2018. 10. 16.
A 444.hu azt találta, hogy a Mészáros-birodalom három súlyponti cége 2015 óta 96 milliárd forintos felárral vállalta el a közbeszerzésen elnyert munkákat, amin az ellenzék elcsodálkozott: „Ilyen sok?”, és Mészáros is hitetlenkedett: „Csak?”
A NAV legfrissebb topadósok listáját a Rolling Visual System Kft. vezeti 3,234 milliárd forinttal, amiből 1,4 milliárd az adóhiány, 1,834 milliárd a bírság. A cég üzleti titok kifecsegése miatt 3,234 milliárd forintra perli a magyar államot.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába
Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot!
Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer
Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük
Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására
Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól
Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról
Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország!
Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai
A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.