2018. 10. 22.
Ungár Péter, az LMP frontembere határozottan cáfolja, hogy ő mostanában lett a Fidesz ügynöke.
A hónap legnépszerűbb hazai állatai: a budapesti patkányok, a vidéki pockok és az országos poloskák.
2018. 10. 21.
A Dr. Ésik Sándor ügyvéd által közreadott, a hajléktalantörvény ellen tiltakozó petíciót rövid időn belül már 380-nál több ügyvéd írta alá. Az ügyészek és a bírák még most fogalmazzák saját petícióikat.
Kósa Lajos kezdeményezi Demeter Márta nemzetbiztonsági felülvizsgálatát, mert megtudta, hogy a képviselő asszony egy megmagyarázhatatlan pénzügyi buliba keveredett egy álörökösnővel.
2018. 10. 20.
Egy rendes, becsületes, tisztességes, bicebóca Orbán-hívő NER-rajongó így kommentálta a Hócipőnek a hírt, amely szerint Magyarországon hat évig kell várni egy bokaprotézis-műtétre: „Azt a kis időt már fél lábon is kibírom!”
A szavazatok kétharmadát megszerezve az egyetlen jelöltként induló Demeter Márta lett az LMP társelnöke. Nem tudni, hogy igaz-e, de ha igen, akkor még ennél is jobb jobb eséllyel indul legközelebb az LMP szépe cím elnyeréséért.
2018. 10. 19.
Lyukas a plafon, állandóak a beázások a Budai Gyermekkórházban. A dolgozók szerint állandóak a csőtörések, évek óta felújításra szorul az épület. A nővérek és orvosok azt elismerik, hogy a gyerekek szívesen pancsolnak a vízben, kacagva játszanak kis papírcsónakjaikkal, lövöldöznek vízipisztolyokkal.
II. Erzsébet, az ismert királynő, egyben az anglikán egyház feje személyes futárjával küldött Szijjártó Péternek köszönetet és egy szép kitüntetést, amikor értesült róla, hogy a kiváló magyar külügyminiszter szerint mindent meg kell tenni annak érdekében, hogy a Brexit-tárgyalások megállapodással záruljanak.
Az ügyészség joggal utasította el a feljelentést, amely azt firtatta, hogy az ötmilliárd forintért vásárolt „központi termelésmegjelenítő” rendszer nincs-e túlárazva. A vádhatóság szerint a kormányhoz, a NER-hez, illetve Orbánhoz kötődő körök túlárazásai a napi gyakorlat részét képezik.
A magyar ballibsik nem tagadhatják többé a nemzetközi keresztényellenes összeesküvés létét és abban Brüsszel szerepét. Maga Bill Gates, a „filantróp” „üzletember” jelentette be (Brüsszelben(!), hogy 100 millió eurós kezdőtőkével a zöld technológiák(!) európai(!) elterjedését(!) segítő(!) startupot hozott létre.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9  •  IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot! Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország! Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.