2018. 12. 18.
A köztévé derekasan tartotta magát, de az Echo TV és a Hír TV elesett. Mindkettőben beolvasta egy-egy ellenzéki politikus a gyilkos 5 pontot.
Többek szerint az MTVA biztonsági őreit a Belügyminisztériumból irányítják, de nem kell ezen csodálkozni, mégse irányíthatják a Külügyminisztériumból.
2018. 12. 17.
Az ellenzéki képviselők előrehozták nekünk a fehér karácsonyt azzal, hogy fehér sapkában és sállal vonultak a 16-i tüntetésen.
Az MTVA zavartalanul folytatta és folytatja adását, tényfeltáró műsorait, nem engedve megzavarni nézőit az ellenzéki akciók által.
Bayer Zsolt, aki nagyon szeretne egy nagyon békés ellentüntetést szervezni gazdája mellett, egy kis türelmet kért a hívektől, amíg Orbán Viktor visszajelez neki, hogy csinálhatja-e vagy sem.
A Hócipő Orbánhoz közeli forrásokból megtudta, hogy a miniszterelnök egy halottlátót vett igénybe megtudni, hogy nagy tanítója, Arthur J. Finkelstein mit tanácsol neki ebben a helyzetben.
2018. 12. 16.
Miközben megvan a 2018-as X-Faktor győztese, az, hogy az utcán tüntető X és Y generáció tagjai győznek-e a hatalommal szemben, még nem dőlt el.
Az Eurostat összesítése szerint az Európai Unióban a második legszegényebb nép a magyar. Ám jó esély van rá, hogy leszünk mi még az elsők is.
Durván nekiment a Magyar Embereknek, törvénytelen módon beleszólt Édes Hazánk belügyeibe az Aldi, amely kezdő pénztárosai és logisztikai dolgozói bérét 300 ezer forintra emelte fel.
A munka törvénykönyvének módosítása ellen tiltakozó levelet adott át a Magyar Szakszervezeti Szövetség elnöke Áder hivatalában az egyik takarítónőnek, aki azt véletlenül beleejtette a WC-be.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába
Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot!
Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer
Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük
Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására
Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól
Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról
Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország!
Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai
A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.