2018. 12. 21.
A törvény szentesítése után elsőként nagy elődje, dr. Schmitt Pál gratulált Áder Jánosnak, amiért hozzá hasonlóan nem gátja a kormány törvényalkotási lendületének, hanem motorja.
Három napot kaptak a kórházak, hogy átalakítsák a sürgősségi osztályaikat, amikkel állítólag aprócska problémák vannak, miközben az egészségügy más területei tökéletesen működnek.
Miután a 444.hu közölt egy hangfelvételt, amin egy tüntetőt veréssel fenyeget egy rendőr, az ügyészség nyomozást indított. A 444, illetve a hangfelvétel készítője ellen.
A szíriai kivonulás elleni tiltakozásul lemondott Trump védelmi minisztere, ám helyette nyert egy nagy támogatót az elnök, akinek döntését örömmel üdvözölte Putyin.
2018. 12. 20.
Úgy tűnik, lassan-lassan elengedi Farkas Flórián kezét Orbán. Ennek egyik jele, hogy a cigány Fidesz-szavazók megnyugtatására közös közleményt adtak ki, amely szerint Farkas Flórián sohase volt cigány.
Biztos, ami biztos, az MTVA biztonsági őrségét ellátó cég – felsőbb utasításra –tapasztalt munkatársai közül néhány tucatot átirányított egy, az MTVA-hoz hasonlóan veszélyeztetett intézménybe: az MTA-ba.
Durva hamis hír terjed az interneten – fedezte fel és cáfolta mindannyiunk közmédiája. Az álhír szerint Áder János lelkiismereti válságba került.
Több vidéki városban is tüntettek Miniszterelnök Úr ellen. Olyan fizetett ügynökökről van szó, akiket Brüsszelből szállítottak ide az Air Soros gépei.
2018. 12. 19.
December 18-ára virradó éjszaka szarral kenték össze a Nemzeti Kereszténydemokrata Néppárt Budapest XII. kerületi irodáját. A laboratóriumi vizsgálatok alapján megállapítható, hogy a fekália nem keresztény embertől származik.
Édes Hazánk Drága Miniszterelnöke lejáratásának szándékával a sorosista ügynök Ökumenikus Segélyszervezet ötezer adag meleg ételt oszt ki ezekben a napokban a fővárosban a nem létező szegényeknek, illetve a törvénytelen hajléktalanoknak.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába
Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot!
Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer
Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük
Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására
Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól
Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról
Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország!
Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai
A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.