2019. 08. 25.
Bruttó 12 milliárd helyett 17 milliárd lesz a Sió-csatorna rekonstrukciója. A Balaton vízszintjét 110-ről 120 centiméterre kell megemelni. Az emelést a Balaton két tulajdonosa, Mészáros és Tiborcz rendelte el.
A Népligetbe tervezett, 10-15 milliárd forintos költségűnek beharangozott kézilabdacsarnok 101 milliárdba fog kerülni, legalábbis jelen állás szerint, de 2022-ig még közbejöhet pár 10 milliárd plusz, azaz mínusz.
2019. 08. 24.
Orvoshiány miatt megszűnt az ortopédia a Kútvölgyiben. Az történt, hogy az orvoscsapat egyik tagja felmondott, a másik nyugdíjba ment. Több pedig nem volt.
A piaci folyamatokból kiindulva akár 30-40 százalékkal is csökkenhetne a hazai lakossági gázár, ha erről tudna Németh Szilárd, de sajnos neki elfelejtettek szólni.
Az első hírek arról szóltak, hogy egy szocialista függetlenként indul Botka ellen. Ezt aztán pontosították. Nem függetlenként, hanem Berki Krisztián és Puzsér Róbert támogatásával.
Orbán Viktor megtalálta Anda Vajna filmügyi utódját Káel Csaba személyében. Azt még nem tudni, hogy Káel igényt tart-e Vajna Tímeára, illetve, hogy Timi eldobja-e érte az özvegyi fátyolt.
2019. 08. 23.
Kiderült, hogy megalapozatlanul gyanúsította meg mindenféle gazemberséggel az ügyészség Simonka Györgyöt, aki teljesen ártatlan. Ezt a legilletékesebb hozta nyilvánosságra: maga Simonka.
Miután Palkovics megkapta Orbántól a felsőoktatást, az egyszerűség kedvéért minden egyetemnek ő lesz a rektora, hogy azután Orbán megmondja neki, melyik néhány intézmény maradhat meg.
Rengeteg falu fellázadt, amiért náluk nem történt olyan, mint augusztus 20-án Hegyfaluban, ahol a 86-os és 84-es út találkozásánál, a körforgalomban avatott zászlót, zászlótartót és márványtáblát Ágh Péter fideszes országgyűlési képviselő, Gagyi Levente, Ágh volt titkára és Bartók Tibor, a település vezetője. A lázadó falvak lakosságát azzal próbálta csitítani a Miniszterelnökség, hogy majd október 23-án, karácsonykor és húsvétkor ők is sorra kerülnek.
A Nemzeti Kulturális Alap Összművészeti Kollégiuma a Börzsönyi Egyesült Álmok Egyesületet 1,2 millió forinttal támogatta abban, hogy megrendezze a Szkíta Konferencia, Szkíta Találkozó és Világnyílzápor című rendezvénysorozatot. Megjegyzendő, hogy a Szkíta Konferenciát és Szkíta Napokat már évek óta megrendezik, ám a mostani volt az első alkalom, amikor valódi szkíta harcosok is részt vettek rajta, és néhány nem szkítát le is nyilaztak.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9 • IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába
Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot!
Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer
Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük
Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására
Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól
Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról
Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország!
Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai
A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.