2019. 08. 29.
Bécs elutasította a labdarúgó szövetség azon kérését, hogy építsenek egy új nemzeti stadiont. Inkább a tömegsportra és a gyerekekre fordítják a pénzt. De mindenekelőtt számos no-go-zónára.
Miután Lánczi Tamás és csapatának egy híján az összes tagja otthagyta Schmidt Máriát a XXI. Század Intézetnél, Dózsa László (1942-) felajánlotta Máriának, hogy az összes áruló férget összeveri.
2019. 08. 28.
Az Akadémia megcsonkítása miatt panaszt nyújtott be az úgynevezett Alkotmánybírósághoz Lovász László, az MTA elnöke. Az Alkotmánybíróság előzetes véleményként azt üzente Lovásznak, hogy panaszkodás helyett már réges rég le kellett volna mondania.
Kásler, akitől egyre több feladatot vesz el Orbán, úgy próbálja meg helyreállítani a bizalmat, hogy ilyenek mond: Az ősi hagyományokból eredeztethető, hogy a magyar állam keretei között minden üldözött nemzet otthonra talál. Ez így volt már odafent, a Szíriuszon is.
Nyelvtanulásra is igényelhető lesz a diákhitel. Nemcsak idegen nyelv tanulására, hanem a magyaréra is.
Jövő márciusban állnak forgalomba az új BKV-buszok. Avatásukra Karácsony meghívja elődjét, Tarlóst is.
2019. 08. 27.
Kósa Lajos anyja először némileg meglepődött fia állításán, hogy az Amazonas medencéjében nem az őserdő, hanem a bozótos ég, azután elfogadta, hogy ez tényleg így van, elvégre egy olyan magas kvalitású, és olyan sok vezetői posztot betöltött fontos illető, mint az ő Lalája, egészen biztos, hogy jól tudja. Mint minden mást.
Szakszervezeti becslések szerint országos átlagban 70-en látják el 100 pedagógus munkáját. Hatalmas a tanárhiány, legalább 1700 pedagógus hiányzik. Idegesek (kétségbeesettek) emiatt a pedagógusok, az intézményvezetők és a szülők, ellenben élvezik a helyzetet a diákok, és nyugodtak a minisztériumban. Vagy fordítva.
2019. 08. 26.
A Világgazdaság írta meg, hogy tízmilliárdos bevételkiesést okoz a dohány-feketepiac. Remélhetőleg rendet csinál ezen a területen is Orbán, és felállít egy dohány-feketepiaci államtitkárságot, és így az övék lesz a haszon.
Az illetékes szakszervezet felmérése szerint a tűzoltók háromnegyede fontolgatja a pálya elhagyását. Ami kizárt, hogy igaz, mert ez a háromnegyed elképzelhetetlen. Elképzelhetetlenül kevés. Négynegyed lesz az.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/01  •  XII. 30. – I. 13.
TEGYE EL AZ ÉVET! 2025 ÖSSZEFOGLALÓJA 48 OLDALON! Para-Kovács Imre: nemzeti ünnepeink új értelme, hogy a miniszterelnök ilyenkor számol be frusztrációiról és pszichés zavarairól Váncsa István: jobban érdekel minket a lakhatási szegénységnél a lakhatási gazdagság Smuzewitz Ilona: a magyar jólétet jövőbenézéssel megteremtő Nagy Mártonról Bartus László: Szijjártó az űrbe költözik, hiszen az is az országhatáron túl van Farkasházy Tivadar a vonatról, ami ingyen viszi a korosztályát, de hogyan, és hova? Havas Henrik a karmelitában sebtében összedobott luxitlanítási koncepcióról Dési János a digitális polgári harcosok körklubjának parlamenti imacsoportjáról Lendvai Ildikó Orbán fogyó erejéről, amin még a Jedik sem segíthetnek Verebes István: Szépérzékem rövid története A Heti Kamu megtudta: Zelenszkij és Magyar Péter akadályozzák a gyermekvédelmet! Selmeczi Tibor a maradékmentés művészetéről Az év hírei Hócipő-Díj első köre!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.