2019. 09. 01.
Töretlen, sőt, egyre nagyobb az érdeklődés Orbán Viktor babaváró kölcsöne iránt az Orbán-médiában.
Csak kevés görögdinnyét tudtunk értékesíteni külföldön Budai Gyula más irányú elfoglaltsága miatt.
2019. 08. 31.
Egyszerre két államtitkárnak is mennie kell a Palkovics László vezette Innovációs és Technológiai Minisztériumból. Az ok: a két renitens nem nyújtotta be idejében az igazolást arról, hogy hetente jár templomba.
Kormányválság van Romániában, mert szétesett a koalíció. Itthon aligha következik be mostanában hasonló, mivel Semjén Zsolt, bármilyen bivalyerős is a KDNP, egyelőre kitart Orbán Viktor mellett.
2019. 08. 30.
Testkamerával szereli fel a MÁV a kalauzokat. Azt várják ettől, hogy csökken a bántalmazások száma. Remélhetőleg így lesz, bár sokkal egyszerűbb és olcsóbb megoldás lenne, ha az utasokat nem engednék fel a vonatokra.
A minap egy ideig nem járt a kisföldalatti, ez alatt az idő alatt pótlóbuszok vitték az utasokat. Az alkalmat kihasználva Tarlós sajtótájékoztatón közölte, hogy ha ő marad a főpolgármester, akkor jelentősen megnöveli a pótlóbusz-flottát.
Halász János kimondta az igazságot: nem tehetik meg, hogy ne kampányoljanak, mert mindenkinek joga van tudni, hogy „Gyurcsányék lebontanák a kerítést, és beengednék a migránsokat.” Természetesen az úgynevezett közszolgálati tévékben és rádiókban, és az összes fideszes újságban Gyurcsánynak lehetősége lesz kifejteni, hogy erről ők mit gondolnak.
Kubatov szép szavakkal tájékoztatta az országot arról, hogy a Fradi eljutott az Európa-liga főtáblájára. Ez persze nem csoda, a csoda Kubatov megszólalása. Parlamenti némasága miatt azt hittük róla, hogy szegény nem rendelkezik a beszéd képességével. Talán így is volt, ám a mélykeresztény Kásler olyan eredményesen imádkozott, hogy a jó Isten visszaadta Kubatovnak a szavát.
2019. 08. 29.
A királynő teljesíti Boris Johnson kérését, és felfüggeszti a parlamentet. Elemzők szerint könnyen lehet, hogy II. Erzsébet ebbe belebukik.
Bizonyossá vált, amit többen akkor is pedzegettek. 500 millió dollárba került Orbán villámlátogatása Trumpnál: ennyiért vesz tőle rakétákat.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/9  •  IV. 22. – V. 5.
Para-Kovács Imre: Ha tartják magukat a pártközpontból kapott utasításokhoz, a valóság nem fog berobbanni a még mindig behunyt szeműek kis világába Farkasházy Tivadar: Hann Endre kérjen bocsánatot! Smuzewitz Ilona: Lehet, hogy most kevesebb magyar és nő szavazott rájuk, de az a demokrácia, amikor a Fidesz nyer Váncsa István: Nagy Márton számai örökké itt maradnak velünk, pedig feladta az életét értük Havas Henrik megalapította a Narancs Segélyt a karmelitában a bukott fideszes politikusok támogatására Juszt László: A felcsúti G. I. Joe elkövette a szerencsejátékosok legnagyobb hibáját: nem tudott nyerés közben felállni az asztaltól Dési János: Az állami média belső ellenállóinak rejtett társalgójáról Verebes István: Azért ez még mindig Magyarország! Propgandzsát szívtak – avagy a kognitív disszonancia és a választás estéjének legjobb mondatai A Heti Kamu megtudta: a külügyben nem darálnak, hanem környezetet védenek, a felesleges papírokat így értékesítik hörcsögalomként
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.