2008. 05. 05.
Anyák napja alkalmából országos és helyi politikusok sms-ekben üdvözölték a más pártbelieket, mindössze egy rövid, szép szócskával: „Anyád!”
2008. 05. 03.
Elképesztő rekordot állított fel David Blaine amerikai illuzionista. Több mint 17 percig tartotta vissza lélegzetét, miközben egy vízzel teli tartályban lebegett. A hír hallatán bejelentkezett a 73 éves Kovácshegyi Géza, azzal, hogy ő az igazi rekorder. Két és fél évig tartotta vissza a lélegzetét, összeadva azt az időt, amit alkoholfogyasztással töltött.
Magyar turistákat fosztott ki egy betörő szerdán este a Magas-Tátrában - közölte a szlovák rendőrség. Az ismeretlen tettes egy óra alatt két, egymással szomszédos üdülőházat tört fel. Állítólag Ján Slotának tuti alibije van.
2008. 05. 02.
Egy fegyvernek látszó tárgyat fogott egy miniszterelnöknek látszó személyre egy majálisnak látszó rendezvényen egy kikockázott arcú illető, akit civilruhásnak látszó biztonságiak azonnal lefogtak, és a kínai gyártmányú játékpisztoly számláját követelték tőle.
A városligeti majálison Lendvai Ildikó az egészségügyi törvényről kijelentette: mivel a Fidesz megfúrta a törvényt, és nem sikerül az egészségügyi szolgáltatókat, kórházakat, szakrendelőket, háziorvosokat versenyeztetni, marad a betegek versenye.
2008. 05. 01.
Lelepleződött a kormány. Kiderült, hogy május 1-jén nincs és nem is lesz a helyén. Ugyanakkor ünnepelni se látták sehol, igaz, nincs is rá oka.
Elemzők szerint az MSZP és az SZDSZ a látványos szakítás ellenére időnként azért össze fog járni dugni.
2008. 04. 30.
Kések is előkerültek a nyírhadobai Aranyapám nevű italboltban, amikor a vendégek előbb vitába, majd verekedésbe keveredtek, nem tudván megegyezni abban, hogy május elsején a munkát ünnepeljük, vagy az uniós csatlakozást.
Kóka János hangsúlyozta: hat-nyolc hónapon belül mindenképpen olyan állapotban kell lennie a pártnak, hogy legyen reális esélye a parlamentbe jutásra. Ha másként nem, látogatói parlamenti belépővel.
2008. 04. 29.
Cicciolina felháborodottan utasítja vissza a vádat, hogy valaha is lóval dugott volna. Bizonyítékként bemutatta a lovat, amelyikkel nem dugott.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/5  •  II. 25. – III. 10.
Peti megháborúdott – kilépünk a NATO-ból, Magyarországot ezentúl a Kispest Honvéd kapusa védi! Lengyel László: Eltorzult magyar alkat, avagy lehet-e új világ az orbáni rendszerben kiformált új embertípussal? Para-Kovács Imre: a „láttam a neten” az új „megírta az újság, mutatták a tévében”, mi meg reneszánsz ember helyett Fekete Pákóvá változunk Váncsa István a Samsung Fülöp-szigeteki munkásai által felfalt vízilovakról Smuzewitz Ilona: Nagy Márton, egy osztrák 18+-os szálló parkolójában elvesztett repülőrajtjáról Farkasházy Tivadar már a hetvenes évek Úttörő Áruházában látta Trump Béketanácsának logóját Havas Henrik megszerezte a Karmelita kolostor népmeseíró pályázatának győztes alkotását Nagy Bandó András Marika néni új könyvéről Dési János az egykori Magyar Nemzet szerkesztőségének legrejtélyesebb szobájáról Verebes István a Puskás Colosseum építésének nehézségeiről A Heti Kamu megtudta: Szijjártó beköltözött a gödi Samsung üzemcsarnokába, mert annak fémpor-lepte tetején szereti zöld pikkelyeit süttetni a napon
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.