2008. 05. 10.
A kecskeméti Budai úton fotózta le a rendőrség azt a BMW 730D-t, amely az 50 kilométeres sebességkorlátot figyelmen kívül hagyva 134 kilométer/órával döngetett - írja a Blikk. Gazdája fizeti az első 300 ezer forintos büntetést, amit a BMW titkon átvállalt.
2008. 05. 09.
Ezen a héten 8-3-ra nyert Fodor Gábor Kóka Jánossal szemben. A számok azt jelzik, hétfőtől máig melyikük hányszor újította meg és vitte sikerre az SZDSZ-t.
Nyolc megawatt teljesítményű szélerőmű-park építését kezdték meg Jánossomorja határában. Az alapkőletétel után jó szelet kívántak egymásnak a beruházók, majd levetítették a Margaret Mitchell Pulitzer-díjas regényéből készült, Clark Gable és Vivien Leigh főszereplésével forgatott, Elfújta a szél című filmet.
2008. 05. 08.
Szerda estig semmiféle botrány nem volt az érettségivel kapcsolatban, ami a Fidesz szerint egyértelműen mutatja, hogy a kormány nincs a helyén. Mert amikor ott volt, minden évben balhék voltak.
A holokausztot tagadó két, szélsőjobbos szervezetet tiltott be a német belügyminiszter. A két szervezet azt tervezi, hogy politikai menedékjogot kér Magyarországon.
2008. 05. 07.
Gyönyörű szürkemarhák vonultak Budapest belvárosában, reklámot csinálva a Hortobágynak. Azután a szürkemarhák elvonultak, és maradt a többi.
A Gazdasági Versenyhivatal vizsgálatot indított több, tévéképernyőt gyártó világcég ellen, mert felmerült a gyanú, hogy összehangolták piaci magatartásukat. Egy másik vizsgálat is kezdődött, mégpedig a nyugdíjasok ellen, mert bizonyíték van rá, hogy összehangolták magatartásukat a csirkefarhát-piacon.
2008. 05. 06.
Döntetlenre végződött vasárnap este a Fradi öltözőjében az FTC Légió és a Népharag SE összecsapása. Lehet, hogy a találkozót megóvják, ha nem derül ki, hogy ki végezte el a kezdőrúgást.
Pénzhiány miatt áll a Nyizsnyij Novgorod-i könyvtárból Sárospatakra visszakerült ősnyomtatványok fakszimile példányainak kiadása, ezért először fakszimile pénzt nyomtatnak.
2008. 05. 05.
Csúnyán lebukott Hankiss Elemér, akinek május 4-én ünnepeltük 80. születésnapját, de kiderült, hogy meghamisította a születési anyakönyvi kivonatát, és még csak 63 éves. Tettének oka ismeretlen, a nyomozás tart, előzetes letartóztatását nem rendelték el.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/21 • X. 7. – X. 20.
Para-Kovács Imre: hogyan raboltassunk pénzszállító furgont hazánkban és külföldön?
Smuzewitz Ilona az új fideszes szolidaritásról, miszerint Belfastban kell szotyolázni, miközben elhajt a sofőr a kihallgatására induló volt miniszterünk nélkül
Farkasházy Tivadar megtudta, Orbán Tanácstalan köztársaság kikiáltására készül
Váncsa István szerint a sofőr már megszokta, hogy időnként bedobnak a hátsó ülésre egy táska pénzt, azért taposott a gázra
Havas Henrik talált egy fideszest, akit személyesen Orbán beszélt rá, hogy ne lopjon!
Dési János: Hogyan legyünk korrupciómentesek?
Juszt László: szabadlábon is lehet börtönben az ember, ha kellően ostoba!
Verebes István másfél évtizede a szekrényben gubbasztó csontvázakkal beszélgetett
A Heti Kamu megtudta, új műsort indít a Hír TV, Bevonulók kérték! címmel

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.