2008. 05. 15.
A Hócipő pénzügyi elemzője szerint tovább erősödött a forint a budapesti bankközi devizapiacon... Most egy kicsit gyengült... Megint erősödött... Most érdemes venni... Most eladni... Cserélni... A legjobb gyorsan elkölteni.
Önállóvá válásának 100-ik évfordulóját ünnepli Pusztamérges. Ebből az alkalomból és a Mária-napokhoz kapcsolódóan a település templomába érkezik a Szent Korona hiteles másolata. Az első variácó, amit azután elvetettek, az lett volna, hogy maga a Szent Korona érkezik, Pusztamérges hiteles másolatára.
2008. 05. 14.
Nemcsak Gráf József mezőgazdasági miniszter cáfolta, hogy ő lehetne Gyurcsány Ferenc utóda, hanem Gyurcsány is cáfolja, hogy ő lehetne Gráf utóda.
A rendőrség szerint fel kell készülni hasonló esetekre, mint ami a Somogy megyei Mesztegnyő és Nagybajom között történt, ahol nem tudott továbbmenni a kisvonat, mert ellopták a sínt. Sőt: lesz majd, amikor nemcsak a sínt lopják el, hanem a vonatot is, utasostól.
2008. 05. 13.
Lovasbohócnak nevezte Szent István királyt Ján Slota, a Robert Fico kormányához tartozó szlovák Nemzeti Párt magyargyűlölő elnöke. Pszichiáterei megnyugtatták a családot, hogy ápoltjuk nem ön-, csak közveszélyes.
Egy fel mérés szerint a magyar hírportálokon brutálisan megnőt a durva hejesírási hibák száma. Szerencsére ezt a tényt jól kompenzálja, hogy ezeket egyre keveseben veszik észre.
Szekeres Imre honvédelmi miniszter elismerte: polgárháborús helyzet van, miután kiderült, hogy eddig hat megye támogatja Fodort, négy pedig Kókát. A feszültség akkora, hogy bármikor bekövetkezhet a robbanás. Mozgosították a katonaságot, készenlétbe helyezték a rendőrséget.
2008. 05. 12.
Egy hét alatt 4047 gyorshajtási ügyben született döntés az objektív felelősségről szóló törvény május 1-i életbe lépése óta. A rendőrség eddig 155 millió forint bírságot szabott ki. Ha ez így megy tovább, helyreáll az ország pénzügyi egyensúlya.
A hosszú hétvége Toroczkai Lászlónak a leghosszabb, akinek nyolc napon túl tart.
2008. 05. 10.
Akár 4 százalék feletti gazdasági növekedést is elképzelhetőnek tart idén Magyarországon az egyik vezető londoni elemzőcég. Igaz, hozzátették: messziről jött ember azt mond, amit akar.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/25  •  XII. 3. – XII. 16.
Para moszkvai, Bartus amerikai tudósítása! Para-Kovács Imre megszerezte Orbán tolmácsának fordítását, avagy hogyan köszöntötte Putyin az Európai Unióban ideiglenesen állomásozó Orbánt Smuzewitz Ilona: Ha Magyar Péter nem is tervez olyanokat, mint amikről a fideszes propaganda beszél, akkor minek a kormányváltás? Bartus László megtudta, miért nem a McDonald’s-ban látta Trump vendégül Orbánt Farkasházy Tivadar ünnepélyesen megeszi szalmakalapját, ha Orbán a gáz és az olaj miatt ment Moszkvába Váncsa István: már a hírek értelmezéséhez is szakértő kell! Vagy kisüsti! Vagy robbanó vécé! Havas Henrik a miniszterelnök búcsú-mauzóleumának építésére kiírt pályázatról Lendvai Ildikó az unokáit a hatvanpusztai ételliftben kereső Orbánról Dési János: a lebontott szabad ellensúlyok helyébe lépett NER-es ellensúlyokról Verebes Istvánnak fogytán a humora A Heti Kamu megtudta: a Tisza brutális adót vetne ki a bölcsisek nyuszimotorjaira is Selmeczi Tibor: így főzzünk bográcsban a gázrezsón!
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.