2012. 06. 09.
Miroslav Lajcák szerint sokkal jobbak a szlovák-magyar kapcsolatok annál, mint ahogy azt a legtöbb médium sugallja. A szlovák külügyminiszter és miniszterelnök-helyettes a Népszabadságnak adott interjújában kifejtette: a két szomszédos ország közti vitás kérdéseket leginkább diplomáciai csatornákon, párbeszéddel lehet megoldani. Most, hogy Kövér László végzett Romániában, jó eséllyel ő lesz a magyar párbeszélő.
2012. 06. 08.
Ismét erdélyi magánlátogatáson tartózkodik Károly herceg brit trónörökös, aki szerda délután különjárattal érkezett a marosvásárhelyi repülőtérre, ahonnan a székelyföldi Miklósvárra utazott erdélyi barátja, Kálnoky Tibor gróf kastélyába. Innen kezdte meg kampánykörútját, miután Kövér László elmagyarázta neki a helyzetet.
Százhúsz év után először szerdától nem tud eleget tenni a tájékozatási kötelezettségének az országos vízjelző szolgálat. Végnapjait éli ugyanis a Vituki Környezetvédelmi és Vízgazdálkodási Kutatóintézet, amely a vízjelző szolgálatot működtette - adja hírül a Népszava. Az anyagi ellehetetlenülés kapóra jön a kormánynak ahhoz, hogy az eddigi szocialista-liberális vízállásjelentést végre felváltsa a nemzeti együttműködésivel.
2012. 06. 07.
„Ez az inzultus bár Schweitzer professzor urat érte, mégis önbecsülésünkben támadott meg minket, magyarokat. Az... ilyen és ehhez hasonló, nemzetünk bármely tagját, értékét támadó tettek szégyenével nekünk, mindannyiunknak kell szembenéznünk” - fogalmaz az ország polgáraihoz írt nyílt levelében Áder János. Arról nem ír, hogy mi, a nemzet polgárai meghívjuk-e Schweitzer Józsefet Nyirő József újratemetésére, vagy a legközelebbi Horthy-szobor-avatásra.
Hivatalos megerősítést kapott a korábban már kiszivárgott információ: a Magyar Posta volt vezetője, Schmidt Pál az új, állami mobilszolgáltató vezérigazgatója. Arról nincs hír, hogy majdani távozása után Schmitt Pál közeli névrokona jogosult-e többszázmilliós állami villára.
2012. 06. 06.
Felröppent a hír, hogy a nagy diplomáciai sikerre való tekintettel Kövér Lászlót Orbán Viktor kinevezi másodállású romániai nagykövetnek.
Újabb két, magas beosztású, a szervezett bűnözés elleni nyomozati munkában kulcspozícióban lévő rendőrt vett őrizetbe az ügyészség. A rendőri korrupciós ügynek így már hat gyanúsítottja van, négy rendőr és két civil. Úgy tudni, Budai Gyula már fogalmazza a közleményt, amely szerint a gyanúsítottak egyértelműen Gyurcsány-rendőrök voltak.
2012. 06. 05.
A Magyar Honvédség egyik katonai helikopterének közreműködésével zajlik majd szerda délelőtt a Die Hard - Drágább, mint az életed című szuperprodukció forgatása a fővárosban - közölte a Honvédelmi Minisztérium. A három hónapig tartó forgatás után Bruce Willist tiszteletbeli magyar szuperhonvéddé avatja Hende Csaba és Orbán Viktor.
A nemzeti összetartozás napja alkalmából megtartott ünnepi események és szónoklatok után folytatódhatnak a dolgos hétköznapok.
2012. 06. 04.
Victor Ponta román miniszterelnök szerint Orbán Viktornak kötelessége lenne elhatárolódnia Kövér László Romániával kapcsolatos kijelentéseitől, s bocsánatot kellene kérnie Magyarország nevében. A román miniszterelnök kijelentése nyomán Hende Csaba harckészültségbe helyezte magát, és készen áll arra, hogy átlépje a határt, megvédendő Orbán Viktort és a hazát.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/17 • VIII. 12. – VIII. 25.
Para-Kovács Imre: Szerencsére nem mindenki élte úgy az életét, hogy az elmúlt 16 év összes mocsokságát és trükkjét érzékelte, holott konkrétan ellopták a jövőnket!
Váncsa István: épp ideje, hogy a Mesterséges Intelligencia egyre okosodjék, mivel dicső fajunk egyre hülyül
Smuzewitz Ilona megtudta, hogyan rontotta el a klímát a kormány
Farkasházy Tivadar: Orbán Tusványoson azt kiáltotta, hogy Előre!, holott középkori uralkodók még többnyire azt kiáltották, hogy Utánam!
Havas Henrik nyilvánosságra hozza Orbán még nem publikált videóját, melyben bocsánatot kér
Dési János: A cső a saját farkába harap
Lendvai Ildikó megfejtette a Fidesz üzemzavarát: egyszerűen túlmelegedtek
Majláth Mikes László a legnagyobb nyilas író, Nyírő stílusában búcsúzik a köpcöstől és a súlytalantól
A Heti Kamu megtudta: Matolcsy György és Ádám is menekülni fog az RTL új realityjében, a Hajszában!
Selmeczi Tibor Kína legszebb tartományában él: a belső Ferencvárosban

GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.