2012. 05. 09.
Pintér Sándor elismerte, hogy az ő szolgálati autója az, amelyről a Jobbik fényképeket mutatott be, azt bizonyítva, hogy egy kormányzati politikus gépkocsija jogosulatlanul használta a Képviselői Irodaház előtti parkoló egyik, mozgássérültek számára fenntartott helyét. Pintér az MTI-nek úgy nyilatkozott: nem ült az autóban a parkolás idején, és felelősségre fogja vonni a gépjárművezetőt. Úgy tudjuk, nem ússza meg dorgálás nélkül az autó se.
A belügyminiszter indoklás nélkül visszavonta a budapesti rendőrfőkapitány rendészeti helyettesének vezetői megbízatását, az országos főkapitány pedig a közlekedésrendészeti főosztály vezetőjéét - közölte az ORFK szóvivője. Kiszivárgott, hogy a leváltott főrendőröknek vagy az autójuk mentődobozában levő géz szavatossága járt le, vagy a sajátjuk.
2012. 05. 08.
Oligarchák a nemzeti együttműködés rendszerében nincsenek és nem is lesznek - mondta a parlamentben a miniszterelnök, aki Karácsony Gergelynek válaszolt. Karácsony azt kérdezte, hogy a kormány miért a Fidesz-közeli oligarchák érdekeit képviseli, miért nem a magyar emberekét. Nem tette hozzá Orbán, hogy ha elvétve akad is néhány száz oligarcha, ők is magyar emberek, tehát részei a nemzeti együttműködésnek, és ezért hálásak lehetünk nekik.
A nyári londoni olimpia után visszavonul Michael Phelps, az amerikaiak 14-szeres olimpiai bajnok úszója. Mint mondta, ha sikerülne még három érmet szereznie, akkor úgy vonulhatna vissza, mint a legtöbb olimpiai medált szerzett sportoló. Úgy hírlik, visszavonulása után ismét hal lesz, mint korábban.
2012. 05. 07.
A Francois Hollande-tól vereséget szenvedett Nicolas Sarkozy hívei előtt tartott beszédében utalást tett arra, hogy a jövőben „másfajta feladat” várja, de azt nem mondta ki egyértelműen, hogy visszavonul a politikától. A kampányban viszont többször is megemlítette, hogy ha nem választják újra, akkor abbahagyja a politizálást. Egyes hírek szerint nagydoktorit ír, amihez Schmitt Pálból meríti az erőt.
Az orvosok a többéves angliai várólisták lerövidítésével, a fogorvosok pedig az olcsóbb ellátásokkal profitálhatnak a júniustól induló közvetlen Debrecen-London repülőjáratból... a városban működő magánklinikák össze akarnak fogni és közösen szerveznék Debrecenbe a betegeket - írja az Index. A projekt neve: „Az angol beteg”.
2012. 05. 05.
Emberi Erőforrások Minisztériuma lesz a Nemzeti Erőforrás Minisztériumból, a kormány pénteken nyújtotta be az erről szóló törvénymódosítást a parlamentnek. Az átnevezés oka: ahogy Szent László vizet fakasztott a sziklából, úgy fog emberi erőforrásokat fakasztani belőlünk Balog Zoltán.
Nem kért személyi védelmet Schmitt Pál a Köztársasági Őrezredtől lemondása után, s a testület embereinek az exállamfő házának biztosításáról sem kell egyelőre gondoskodniuk - tudta meg a hvg.hu. A volt köztársasági elnök jelenleg egy autóra tart igényt sofőrrel együtt, aki a programjaira viszi őt. Azt már a Hócipő derítette ki, hogy a sofőr egyben kiváló magyarnyelvtanár.
2012. 05. 04.
Lemondott posztjáról Réthelyi Miklós nemzeti erőforrás miniszter; a tárca új vezetőjének Balog Zoltán társadalmi felzárkózásért felelős államtitkárt kérte fel Orbán Viktor miniszterelnök. A társadalmi felzárkózás úgy nyilatkozott, hogy nem fogja észrevenni Balog Zoltán hiányát.
A korábbi hírekkel szemben megvan a Pécsi Tudományegyetem Földrajzi Intézetében Gyurcsány Ferenc sógorának 1980-ban írt szakdolgozata - írta csütörtökön a Pécsi Újság. A hírportál beszámolója szerint Rozs Szabolcs dolgozatát csütörtök délelőtt találták meg az intézményben. Állítólag még meg se száradt rajta a tinta.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/14 • VII. 2. – VII. 15.
Para-Kovács Imre: Az én hazám nem lehet ellenzékben. Kormányon sem, mert a haza nem a NER. A haza önök és én!
Váncsa István: Be akarták tiltani, de nem sikerült, nem azért, mert elkúrták, hanem mert a földindulás nem betiltható!
Smuzewitz Ilona: Ha még néhány napig megy a kampány, kb. négyszáz millió magyar ember és nő szavazott volna a Voks2025-ön!
Farkasházy Tivadar: A világon az ausztrál kormányfőnek lehet a legtöbb birkája. Utána Orbán jön a sorban.
Havas Henrik megtudta, hogy Szijjártó portyázói szerzik be a Xanaxot a Karmelita számára, nem olcsó közvetítőkön keresztül
Nagy Bandó András: Üzenetek a melegvagyok.hu oldalról • Dési János: Pride-történet 1908-tól napjainkig
Selmeczi Tibor: Mészáros nem is zebrát akart venni, hanem fekvőrendőrt, csak nem jutott eszébe a szó
Lendvai Ildikó: Orbán szerint civilizált ország vagyunk? Eddig ez nem tűnt fel!
Verebes István receptje valóságrealityhez: hogyishívják, izémizé és mittudomén
Demszky Gábor a szovjet katonák disznótartási fortélyairól
A Heti Kamu megtudta: Lázár megszüntette a késéseket, leszereltette a vasútállomások óráinak mutatóit
2025/14 • VII. 2. – VII. 15.




GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.
