
Vízumkérés
Milyen filmekben látott már tájakat a célországból? Mely tájakat látta? Kívánja-e ezeket mostani látogatása során megnézni? Ha igen, akkor milyen jellegű ajándéktárgyakat szeretne a helyszínen vásárolni Kinek a részére venné az ajándékokat?
Orbán bejelentette: készül az ellenzéki program

- Adnak ezekért költségtérítést?
Yes, Comment - 2007/25
Idén nem kapnak év végi jutalmat a kormány tagjai.Vérlázító
Már várom a Fidesz reakcióját, hogy a kormány ezzel az átlátszó év végi jutalom nem adási trükkel vonja el a figyelmet arról, hogy tavaly pedig kaptak.

Jelentés Gorenjéből

Háziszínház
Az egyik kormánytag házépítésénél megjelent a munkaügyi felügyelet, és kiderült, hogy a betanított szakembereket feketén alkalmazták. Ez elég egyszerű helyzet. Akkor is, ha ilyesmire itt emberemlékezet óta nem volt példa. Mármint hogy kormánytagot bárki ellenőrizgetne.

Csatorna töltelék - 2007/24
A szerb alkotmányba belerakták, hogy Koszovó Szerbia része, és most erre hivatkoznak. Ha lenne végre új alkotmányunk, mi is beletehetnénk, hogy Manhattan Magyarország része, egyébként pedig mindenki adjon nekünk pénzt, mert mi védtük meg a Nyugatot a törököktől.
Kiút a szociális válságból

- A szociális válság legyen szociális válság!

Falon belül
Az afgánok annyira szeretik a magyarokat, hogy csak jóval a küldöttség elutazása után lőttek a táborra, meglehetősen pontatlanul. Az utazásokhoz egy teherautóra szerelt, páncélozott konténerbe kellett bemásznunk. Az ülésekbe német katonák szíjaztak...

Barackai ősanyák
Egy bulvárlap nemrégiben szenzációs bejelentést tett, miszerint megtalálták Álmos vezér nővérének, a barcikai ősanyának a sírját egy domb alatt, s ezt a hírt az MTI is azonnal átvette. Hogy aztán nem sokkal később röhögve jelentsék be, hogy vicc volt az egész.Yes, Comment - 2007/23
Gyurcsány Ferenc nyilatkozza a 168 Órának: "A kormányzás nem szépségverseny. Majd 2010-ben lesz az."Kontinuitás
Amit ő majd esetleg megnyer. Feltéve, hogy jól áll rajta a fürdőruha. 2011-től pedig jöhetnek a megszorítások. Ám ha nem lesz őszödi beszéd, azokat nyilván senki sem fogja észrevenni.

Halloween
Clifton határában mindennap óriási tömeg zarándokol egy sarki házhoz, ahol a tulajdonos a berendezett egy temetőt halloweenre. A ház tetején vérző hullák fekszenek, az ablakokból kísértetek járnak ki-be, horrorfilmekből felvett nyögések, sikolyok és ordítások hallatszanak...
Nem értem - 2007/23
Vasárnap reggel a lépcsőházban Böröczkyvel futok össze:- Nyugi, ez már megvan!
- Megbolondultál?
Hát szabad egy ilyet elkiabálni? De aztán egy pillanat alatt rájövök, nem hozzám szól, önmagát nyugtatja, hogy ne bolonduljon bele.

Gyorsulási
Az emberi hülyeség a motorizáció megjelenése óta gyorsulási versenyben van, önmagával. Nem emlékszem mostanában, a háborúkat és a spanyolnáthát leszámítva, olyan járványra, amelyik több áldozatot szedett volna, mint a közlekedés.
Utcai
A zászlófelvonást a fővárosiak is nézik. Képernyőn. Vidéken. Hátha megtudják, áll-e még a házuk. A vidéki szállodások kisebb budapesti zavargásokat szponzorálnának. Különösen holtszezonban. Jót tesz az üzletnek.

Nem értem - 2007/22
- Akartok tandíjat fizetni?- Nem!
- Akarjátok ezt a kormányt?
- Nem!
- Akartok egy másikat?
- Nem!

Autogramvadászok
Ennyi autogram Magyarország történetében még soha nem forgott közkézen, ideértve Karádi Katalin fénykorát, és Ayrton Sennának a kilencvenes évek elején a Rákóczi úton tartott autogramosztó félóráját is. Ráadásul a Nagy Autogramvadász maga is mikrofon elé állt...
Mindent kiszivárogtatok XVI.
Talán előbb voltam humortalan, s aztán már kevésbé az. S nem fordítva. Bár mintha az idő ennek az utóbbi, lefokozó folyamatnak kedvezne jobban. Vagy ezt már csak humorral lehet kibírni?!
Terv
Hív Bronfman, menjünk sétálni. Mielőtt befejeznénk,
emlékeztet, hogy vigyek magammal egy botot is békésen.
Igazából zászlórúd lenne a jó, vagy még jobb, ha kapanyél,
mondja Bronfman.
Hócipő szerkesztőség: Zöldség / Gyümölcs- Zsidólakás, zsidóbútor egy nap alatt Sulyok filoszemita apjának
- Verebes István: Álom, álom, édes álom, álomkép
- Farkasházy Benedek: Fagyjon le a te tököd is!
- Váncsa István: Kétezer tonna szúnyoggal több
- Smuzewitz Ilona: Kéttannyelvű tarifa
- Dési János: A győztes politikus törzsfejlődése
2026/02 • I. 14. – I. 27.
Para-Kovács Imre: Trump káeurópai makettje úgy pörgeti a hazudozást, hogy reggelente a Magyar Nemzetből kell kimazsoláznia, mit hablatyolt előző nap
Váncsa István megtudta: énekelni és tangóharmonikázni tudó belgyógyászokat keresnek a kórházak, akik kis kalappal rendelnének az épület bejárata előtt
Smuzewitz Ilona: Segítene Trump védőpajzsa a vasúti mosdókban nyíló kisboltok felújításában?
Farkasházy Tivadar a 38. évfolyamról és az összmagyar Tarrfogyatkozásról
Havas Henrik jelenti a Karmelitából: hogyan keverték össze Orbán előre megírt válaszait a nemzetközi sajtótájékozhatóján várható kérdésekre
Dési János nem érti, miért 300 milliós peront épített a vasútminiszter-gróf, ahelyett, hogy NER-es létrakölcsönzőt nyitnának
Verebes István: a hatalomgyakorlásnak felelőssége van, vagy következménye?
A Heti Kamu megtudta: vonatpótló sífutó-csoportokat szervez a MÁV
Selmeczi Tibor egy Blikk-címlapról, amely 50 évet késett
Megünnepeljük az orosz újévet, és, hogy újra oroszol tanulhatunk, ha Viktor nyer
2025 Hócipő-Díjasai – II. rész
2025 Hócipő Hírei – II. rész









