4980 db
2010. 03. 10.

Smuzewitz Ilona
Repülőügyi taggyűlésünk
Örvendetes esemény történt velünk nemrég. Hatalmas ajándékot kaptunk az államtól. Nem volt születésnap, nem volt nemzeti ünnep, nem volt semmi rendkívüli. Csak úgy. Kaptunk valami nagyot. Kedvességből. szeretetből. Ismét miénk lett a Malév. Az állam úgy döntött, hogy visszaveszi a légitársaságot, és tőkét is emel a cégben, nagyjából 25,2 milliárd forintot.2010. 03. 08.
Majláth Mikes László
Benőtt köröm
Mesterházy Attila, az MSZP miniszterelnök-jelöltje szakpolitikai vitára hívta ki Orbán Viktort. A videóüzenet pontos dátumokat is tartalmaz, hogy mikor, miről vitatkozzon a két fél. A jelek szerint azonban Orbán menekül a vita elől, mint ördög a tömjénfüsttől. A Hócipő riporterének sikerült mikrofonvégre kapnia Szijjártó Pétert, a Fidesz szóvivőjét.2010. 03. 06.

Litkai és Czki
Headline állat
Három fokkal csökkentette hazánk éves középhőmérsékletét a Monetáris Tanács" Előzetesben"-re változott Mesterházy Ernő kapcsolatcímkéje az iwiw-en
Tüntett a jobbik a meleg étkezési utalványok ellen
2010. 03. 06.
Varga Ferenc József
Orrgazda nincs, nem is lesz!
A Borsod megyei Arló telephelyéről elloptak egy szippantós autót - közölte Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője. Az emésztők kiszippantásánál használt gépjármű értéke meghaladja az egymillió forintot. Az ózdi rendőrkapitányság gépjármű lopás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A járművet most kábítószerélvezők körében keresik.2010. 03. 05.
Ürmös Zsolt
Fásy Ádám for President!
Többen sokkot kaptak a Frizbi felvételén, amikor Fásy Ádám különös coming-outtal rukkolt elő. A Zeneexpressz rekedt hangú csalogánya bejelentette, felkérést kapott a Vállalkozók Szövetsége a Reformokért párttól, hogy legyen a miniszterelnök-jelöltjük a parlamenti választáson. A hír hallatán máris tömegek készülnek Gyurcsány Ferencet és Bajnai Gordont visszakövetelő szimpátiatüntetésre.2010. 03. 03.

Trunkó Barnabás
Az inkubátor-tolvajok nyomában
Az egyre durvuló bűnözési hullám közepette is felkaptuk a fejünket a hírre: kirabolták a Heim Pál Gyermekkórházat, gyógyászati eszközöket, műszereket zsákmányoltak, számítástechnikai eszközöket pusztítottak el az ismeretlen elkövetők. Munkatársunk, Trunkó Barnabás a nyomozást irányító rendőr századossal készített interjút.2010. 03. 02.

Megyesi Gusztáv
Hazahozták Farkas Pétert
Hétfőn éjjel repülőgéppel hazahozták Farkas Pétert, akit Andorra adott ki a magyar hatóságoknak. A marihuána-termesztésért hét évre elítélt olimpiai bajnok birkózó még az ítélethirdetéskor szökött meg a bíróság épületéből. A sikeres hazahozatalról a kísérők parancsnokát kérdeztük.2010. 03. 01.
Majláth Mikes László
Áltrógerek
A Fővárosi Főügyészség a Capital Partners hét vezetőjének letartóztatását rendelte el. A prágai székhelyű pénzügyi befektető cég magyarországi irodája több száz ügyfelét károsította meg uszkve három milliárd forinttal. A Hócipő riporterének egy volt alkalmazottal sikerült beszélnie, aki olyan figyelmetlen volt, hogy vállalta az interjút.2010. 02. 27.
Szabados Gábor
Budapesti olimpia és focivébé
Horváth Csaba, az MSZP főpolgármester-jelöltje azt mondta: nemcsak olimpiát, hanem futball vébét is szívesen látna Budapesten. Ígéretet tett rá, hogy fog is látni. Ha másként nem, tévében.Rablók, riadó!
Kiraboltak egy ékszerboltot Budapest XV. kerületében pénteken délután, a bolt tulajdonosa gázriasztó-pisztollyal a levegőbe lőtt. A támadók zsákmányukkal elmenekültek. A tulajdonos szabadlábon védekezik.
2010. 02. 25.

Smuzewitz Ilona
Mint Makaó Jeruzsálemtől
A magyar közélet egyik központi misztériuma, hogy rótta-e Veres János Makaó sétálóutcájának ódon köveit, vagy csak egy kivetítő segítségével idézték meg alakját az előzékeny kínaiak, netán kollektív hallucináció áldozatai érezték úgy, hogy a végítélet pillanataiban Veres színe elé kerültek a parlament költségvetési bizottsági ülésének szünetében.2010. 02. 24.
Farkasházy Benedek
Miki egér kopogtatócédulát gyűjt
Egyre több a visszaélés az induláshoz szükséges fejenkénti 750 szelvény összegyűjtésével. A választási bizottságok ahelyett, hogy szervereikért aggódnának, egymásnak ellentmondó állásfoglalásokat hoznak. A Hócipő riportere egy képviselőjelöltet kért arra, hogy segítsen eligazodni a kusza helyzetben: Miki egeret!2010. 02. 24.

Kéri László
Ha már úgysincs értelme...
Ha már úgysincs értelme a kampányidőszaknak, ha már tényleg nem lehet abban reménykedni, hogy időnként egy-egy értelmes szó elhangozhassék, akkor jobb lenne ezen a helyzeten radikálisan fordítani. Például azzal, hogy az utolsó két napra elrendelt kampánycsendet kellene meghosszabbítani. Előre. Egészen a kampány kezdetéig.2010. 02. 24.

Megyesi Gusztáv
Pálinkás jövőt
Azt, hogy annak idején apámmal afféle vegyészként miféle műgonddal készítettünk pálinkát, békés, polgári otthonunkban, kizárólag azért említem, hogy hozzátegyem: apám mindig a hétvégi telkünkön a fáról lehulló, kukacos, ütődött, vagy épp rothadni induló gyümölcsöt szedte össze cefrének, tehát azt, ami másra már nem volt használható.2010. 02. 24.
Murányi András
Vándorcirkuszok: Síelés
Hát mi, magyarok? - tehetik fel most a kérdést. Hát mi: két ezüst, négy bronz a „hőskori” termés, de lehetne aranyunk is, hogy messzire ne menjek, a Regőczy Krisztina, Sallay András jégtáncpárostól Lake Placidben (1980) konkrétan ellopták az első helyet, Krisztina még ma is ideges lesz, ha „arról” beszél, viszont tényleg változik a világ, a műkorcsolyaduóknál például megtört a 46 éves szovjet/orosz hegemónia.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2025/24 • XI. 19. – XII. 2.
Para-Kovács Imre keresi a kizárólag propaganda-filmekben és műtrágya-ismertetőkben felbukkanó atyafiakat, anyámasszony katonákat és fehérnépeket
Váncsa István az ismét népszerű „fosztogass úgy, mintha osztogatnál” receptről
Smuzewitz Ilona: Magyar ország és Egyesült Államok ország elnökeiről, akik a tenyerükbe köptek, mielőtt kezet fogtak egymással
Farkasházy Tivadar a sapkabolttá változott ovális irodáról, a saját szemével halló Szijjártóról és az ATV tervezett, autópálya-építési sikerekről beszámoló Führer-interjújáról
Havas Henrik beavat a Mészáros Lőrinc-mélyinterjú előkészítésének rejtelmeibe
Dési János: Hogyan szerezzünk miniszterként szponzort a másodosztályba csúszott focicsapatunknak?
Verebes István röviden arról, hogy ne legyen hosszú
A Heti Kamu a MOMA, a Guggenheim Muzeum és a New York-i galériák Orbán rajzáért folytatott versenyéről
Selmeczi Tibor: Hogyan készítsük el szankciómentes orosz olajjal Orbánék fehér házi menüjét?
2025/24 • XI. 19. – XII. 2.
Para-Kovács Imre keresi a kizárólag propaganda-filmekben és műtrágya-ismertetőkben felbukkanó atyafiakat, anyámasszony katonákat és fehérnépeket
Váncsa István az ismét népszerű „fosztogass úgy, mintha osztogatnál” receptről
Smuzewitz Ilona: Magyar ország és Egyesült Államok ország elnökeiről, akik a tenyerükbe köptek, mielőtt kezet fogtak egymással
Farkasházy Tivadar a sapkabolttá változott ovális irodáról, a saját szemével halló Szijjártóról és az ATV tervezett, autópálya-építési sikerekről beszámoló Führer-interjújáról
Havas Henrik beavat a Mészáros Lőrinc-mélyinterjú előkészítésének rejtelmeibe
Dési János: Hogyan szerezzünk miniszterként szponzort a másodosztályba csúszott focicsapatunknak?
Verebes István röviden arról, hogy ne legyen hosszú
A Heti Kamu a MOMA, a Guggenheim Muzeum és a New York-i galériák Orbán rajzáért folytatott versenyéről
Selmeczi Tibor: Hogyan készítsük el szankciómentes orosz olajjal Orbánék fehér házi menüjét?


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.





Egészpályás gól




