Orrgazda nincs, nem is lesz!

Ma volt a holnap tegnapja

Varga Ferenc József
2010. 03. 06.
A Borsod megyei Arló telephelyéről elloptak egy szippantós autót - közölte Dobi Tamás, a megyei rendőr-főkapitányság helyettes szóvivője. Az emésztők kiszippantásánál használt gépjármű értéke meghaladja az egymillió forintot. Az ózdi rendőrkapitányság gépjármű lopás miatt indított eljárást ismeretlen tettes ellen. A járművet most kábítószerélvezők körében keresik.

Négymillió kínai helyett
Vona Gábor, a Jobbik elnöke, miniszterelnök-jelöltje egy miskolci lakossági fórumon azt mondta: a magyar nemzet győztes, lesz Magyarországon feltámadás. A hallgatóság nagyon megijedt, hiszen ha az eddig elhunytak mind feltámadnak, kicsit sokan leszünk, és már így is elég nagy a munkanélküliség!

A villamos is aluszik!
További három hónapig előzetes letartóztatásban marad a BKV-ügy három gyanúsítottja - így döntött a bíróság pénteken. Azért kell előzetesben maradniuk, mert az ügyészség szerint fennáll a veszélye, hogy összebeszélnének tanúkkal vagy iratokat tüntetnének el, vagy hogy elmenekülnének valamelyik BKV járattal - és ráadásul jegyet sem lyukasztanának.

Az Isten állatkertje
Egy cseh utazási iroda az ügyfelek plüss állatait küldi nyaralni egy vadonatúj szolgáltatás keretében. Az utazások ára 90 eurótól indul, amiért a plüssállat egy hetet tölthet Prágában, a gazdi mindennap emailben tájékozódhat hogylétéről, és az út végén egy fotóalbumot is kap. Ez azért is jó, mert ha az utazási iroda csődbe megy, a plüssállatok nem fognak vernyákolni, hogy valaki "vigyen már haza minket!" Az ötletet egyébként bizonyos utasok szellemi szintje adta, akik többnyire egy játékállat tekintetével járják körbe az adott várost.

Tütű!
Egy japán kutatónak köszönhetően hamarosan nem kell félnünk az injekcióstűtől. Az új orvosi eszköz egy másfél centiméter átmérőjű korong, amely 300 aprócska, 0,3 milliméteres tűt tart s így a bőr felsértése nélkül, fájdalommentesen juttatja be a hatóanyagot a szervezetbe. Már készül a szadista és vallatói változat is - 3 cm átmérőjű korong, rajta 300 db 40 cm-s tűvel.

Ölt a tévé!
A Survivorman egyik rajongója életét vesztette, amikor a show-ban mutatott túlélő technikákat próbálta meg alkalmazni a vadonban. A kanadai Richard Code a múlt héten, csütörtökön indult el az ontariói vadonba, ahol élelem és sátor nélkül akart maradni napokig. Időközben egy magyar valóságshow-utánzó is meghalt, akit a Győzike-sorozat ihletett meg. Agyhalál végzett vele.

Türelmetlenek
Voltak szexuális visszaélések a templomi fiúkórus tagjainak sérelmére - ismerte el a regensburgi érsekség. A társulatot akkoriban vezető Georg Ratzinger, a jelenlegi pápa bátyja cáfolja az információkat. Állítása szerint aki csak megkísérelt bármiféle rossz cselekedetet, azt jól megvesszőzték.

Így könnyű!
Anna Hocul, az ukrán feminista mozgalom vezetője arra szólította fel nőtársait, hogy a férfisovonizmus elleni tiltakozásul március 8-án tagadják meg a szexet. Bár mi még nem láttuk Anna Hocult, többek állítása szerint a vezetőasszonynak nem lesz nehéz betartania a "böjtöt", hiszen 1917 óta párttag.

Béna
A Konzervatív Párt elnökjelöltségére pályázó Andres Félipe Arias egy összejövetelen szólalt fel, s miután a hallgatóság nem fogadta kitörő örömmel, egy nő az első sorból szandáljával dobta meg a politikust, de nem találta el. A politikus visszaadta tulajdonosának a lábbelit, és azt javasolta neki, hogy kérjen leckéket Muntadar Al-Zaidi iraki újságírótól, aki a hátsóbb sorokból két cipővel is eltalálta az amerikai elnököt.

Na most akkor...?
A Zala Megyei Rendőr-főkapitányság üzletszerűen elkövetett, jelentős kárt okozó csalással gyanúsítja a Jobbik keszthelyi szervezetének vezetőjét, a helyi Magyar Gárda egyik alapító tagját, S. Szilárdot, és társát, egy K. András nevű roma férfit. További kilenc társukkal jelentős összegű hiteleket vettek fel túlértékelt ingatlanokra, melyeket aztán nem tudtak visszafizetni. A Jobbik továbbra is cigánybűnözésről beszél, a cigányok pedig jobbikbűnözésről. Ha a gyanúsítottak között van nem-roma és nem-jobbikos, megismerhetjük magát a bűnözés fogalmát is.

Te kis buta!
A BBC hírportálján olvasható az a kormányzati felmérés, miszerint a brit fiatalok többsége úgy véli, a szexről való beszélgetés az őszinte kapcsolat jele. Én a szomszéd Misivel épp a szexről beszélgettem a napokban...
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/5  •  II. 25. – III. 10.
Peti megháborúdott – kilépünk a NATO-ból, Magyarországot ezentúl a Kispest Honvéd kapusa védi! Lengyel László: Eltorzult magyar alkat, avagy lehet-e új világ az orbáni rendszerben kiformált új embertípussal? Para-Kovács Imre: a „láttam a neten” az új „megírta az újság, mutatták a tévében”, mi meg reneszánsz ember helyett Fekete Pákóvá változunk Váncsa István a Samsung Fülöp-szigeteki munkásai által felfalt vízilovakról Smuzewitz Ilona: Nagy Márton, egy osztrák 18+-os szálló parkolójában elvesztett repülőrajtjáról Farkasházy Tivadar már a hetvenes évek Úttörő Áruházában látta Trump Béketanácsának logóját Havas Henrik megszerezte a Karmelita kolostor népmeseíró pályázatának győztes alkotását Nagy Bandó András Marika néni új könyvéről Dési János az egykori Magyar Nemzet szerkesztőségének legrejtélyesebb szobájáról Verebes István a Puskás Colosseum építésének nehézségeiről A Heti Kamu megtudta: Szijjártó beköltözött a gödi Samsung üzemcsarnokába, mert annak fémpor-lepte tetején szereti zöld pikkelyeit süttetni a napon
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.