Eric I.

Faludy György
2007. 02. 14. · Hócipő 2007/04

1966 novemberében levelet kaptam egy huszonhét esztendős amerikai fiatalembertől, Eric Johnsontól. A levélben rendkívüli dicséretekkel halmozta el a My Happy Days in Hell című könyvemet, és ugyanakkor azt írta, hogy szeretne közelebbről megismerkedni velem, mert legnagyobb álma teljesülne, ha a küszöbömön alhatna. Válaszomban megígértem: ha Máltából Londonba kerülök, ami félévenként bekövetkezett, úgy meglátogatom őt Stuttgartban, ahol egy nagy gyárban dolgozott, előkelő állásban. Ez azonban nem vált szükségessé, mert 1967 februárjában ismét sürgönyt kaptam, melyet azonban Eric Siracusából adott fel: „jöhetekemaltabalatogatninagyonkivanommaratalalkozast.” Ebből kivettem, hogy Eric pénztárcája már nagyon sovány lehet.

Sötét, beborult ég alatt érkezett Eric hajója Máltába. Amikor végigvezettem lakásomon, azt gondoltam, hogy a két hálószobán osztozkodunk. Láttam, hogy egyik sem tetszik néki.
- Mivel járhatnék a kedvedben? - kérdeztem tőle.
- Ha ebben a sufniban alhatok - válaszolta, és a mintegy 2x2 méteres helyiségre mutatott.

Elhelyezte a dolgait, és ebédelni ültünk. Elmondta nékem, hogy engem először Budapesten keresett, egy fél esztendővel ezelőtt, miután nem értette, mi az, hogy én emigráns vagyok, miért nem tartózkodhatom Budapesten? A Hotel Astoriában lakott, és jelentős összeget vitt magával - hiszen az apja a Time magazin egyik tulajdonosa volt -, de a pénz rendkívül hamar elfogyott. Ekkor fogta magát, és a magyar rádió Bródy Sándor utcai kapujához ment, tudakozódni, de a portás nem akarta beengedni. Erre Eric azt rögtönözte, hogy a Belügyminisztérium küldi az angol szakosztályra. Mire a kapus kinyitotta előtte az ajtót. És valóban, néhány hétig a magyar rádió angol nyelvű osztályán dolgozott. Időközben egyszer a Külügyminisztérium egy magas rangú képviselőjével ebédelt, és meggyőzte, hogy ő mégsem kém - mert ezt a lehetőséget mindenki tényként kezelte. Ennek ellenére mégis észrevette, hogy figyelik minden lépését. Ezen felháborodva sikeresen elmenekült Budapestről Stuttgartba, ott tovább kutathatott utánam, miközben egy német gyárban helyezkedett el dolgozni. Pár hónapon belül azonban, teljesen véletlenül, a BBC egyik munkatársától értesült, hogy Máltán tartózkodom.

Elmesélte, hogy fiatalabb korában, tizenhét esztendősen, egy jóindulatú japán családdal megállapodott, hogy ő maga egy hónapot tölt Tokióban, a tokiói család fia pedig Amerikában tölt egy esztendőt. Mikor Tokióba érkezett, csendesen havazott, a szobalány eltolta a ház oldalfala mellől a porszerűnek tűnő, finom havat, majd azon kapta magát, hogy ott ülnek a földön, a havazással szemközt. És hogy miért mesélte el ezt mindjárt? Mert életének ez a jelenete kitölti a lelkét. Ezt a szépséget kereste mindaddig, amíg a Happy Days in Hell szövege elébe nem került. Máltai tartózkodásom alatt - és utána még harminchét évig - Eric Johnson nálam lakott, és nagy segítségemre volt angol nyelvű könyvek írásában, boldogságomban, mindenben. Furcsa módon a kicsi, sötét szobákban szeretett élni, így igazi „barlanglakónak” számított.

Eric Johnson találkozásunk előtt a koreai háborúban volt katona, és azon a szigeten lakott, amely már az észak-koreai parttal van szemközt. A repülőgép nagy nehézséggel közlekedett a két part között, mert homokon szállt le, és ha a homok vizes volt, nem tudott felemelkedni. Nappalait egyébként biztonságosabbnak érezte, mint éjszakáit. Szabadságát Tokióban töltötte régi barátaival, de a hadsereg fegyelmét nem bírta.

Ezért kilépett, és másfél esztendeig táncos volt a Párizsi Operában. Ismerte Nurejevet, és elmesélte, hogy vendégszereplése után megsejtette, hogy disszidálni szeretne. Könnyű volt megsejteni, hiszen nemcsak együtt táncolt vele, de rengeteget tolmácsolt is neki. Tehát kikísérte a társulatot az Orly repülőtérre. Az utasok akkoriban gyalog mentek ki a repülőgépekhez. Látta, amint a szovjet társulat elindult a gép felé, majd Nurejev hátramaradt, és egy francia nemzeti gárdista felé igyekezett, aki a repülőtér kijáratánál állt. Megragadta a kabátját, és az egyetlen mondatot mondta, amelyet francia nyelven tudott: „Szeretnék Franciaországban maradni!” Az utánaeredt orosz tiszt (aki a társulat kísérője volt) ekkor ráncigálni kezdte Nurejevet, hogy teljesítse szovjet kötelességét, és utazzon haza. Tudta, ha nem viszi haza Nurejevet, életfogytiglani fegyházat kap, vagy megölik. Hirtelen mozdulattal Nurejev teljes erőből belerúgott a szovjet katonába, és az ajtón át „visszasurrant” Franciaországba.

Először Eric azt állította, hogy Fort Wayne-ben született, Indiana állam területén. Egy héttel később, amikor kérdezősködtem, hogyan nevelkedett fel, azt mondta, hogy Rigában született, és ott is nőtt fel. Ennek ellenére furcsa módon az volt az érzésem, hogy mindig az igazat mondja.

Mikor Máltából visszaköltöztem Londonba, azt képzeltem, hogy egy három-négy szobás lakást vásárolhatok, ahol Kelemen barátomnál elhelyezett bútoraim elférnek, és ahol majd az intézet után fiamnak is lakhelyet biztosíthatok. Arra számítottam, hogy a Happy Days nagy sikere Angliában, Amerikában és Dániában (Németországban megbukott) lehetővé teszi ezt. Tévedtem, ám úgy hiszem, hogy az erkölcsi felelősséget másra kell hárítanom. Így például, hogy csak egyetlen esetet említsek, levelet kaptam budapesti jó barátomtól, Fabinyi Andortól, aki az ausztrál parlament egyik rangos tisztviselője volt, hogy közkönyvtárak számára az ausztráliai kormány százhúsz példányt vásárolt a My Happy Days-ből. Az Andre Deutsch cég nékem küldött, végső összegezése és kimutatása szerint könyvemből Ausztráliában összesen hét példányt adott el. Mit tehetek? Öt-hat esztendeig pereskedjem az Andre Deutsch céggel, melynek sok pénze és pompás angol ügyvédi összeköttetései vannak? Inkább hagytam a pert, búcsút mondtam Andre Deutschnak, és két hónapos szobát vettem ki számunkra.

2006, Csillaghegy

HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2022/25  •  XI. 30. – XII. 13.
PARA • VÁNCSA • SMUZEWITZ • DÉSI • FARKASHÁZY • VEREBES • TRUNKÓ • SELMECZI • MARABU • BÉLABÁTYÓ... Para-Kovács Imre: a hülyék nem azért hülyék, mert nincs lehetőségük nem hülyének lenni, hanem azért, mert szeretnek hülyék lenni Váncsa István megfejtette az illiberális kleptokrácia végcélját: irány a kirgizisztáni Tokmok, ahol Rákosi elvtárs tengette öreg napjait Smuzewitz Ilona szerint mi sem bizonyítja jobban, hogy Brüsszel Moszkva ellen hozott szankciói a magyar emberek ellen irányultak, mintsem a pedagógusok lázadása Farkasházy Tivadar Descartes-módjára definiálta újra korunkat: Nem gondolkodom, tehát nem vagyok! Dési János: a fideszes nem születik, hanem lesz! Verebes Istvánnak elege van az amatőr hazudozásból, ezért tanfolyamot tart a Münchhausen Program szakirányú továbbképzésén A Heti Kamu megtudta: Felcsúton is olajat talált a MOL, bár a bejelentést lefújták, amikor kiderült, hogy véletlenül a hatvanpusztai majorság teremgarázsába fúrtak be
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.