Másodállást vállalhatnak a közmunkások?

Smuzewitz Ilona
2013. 07. 24. · Hócipő 2013/15
Közmunkaprogramot indít a kormány azoknak a munkanélkülieknek, akik a mostani közmunkaprogramban már nem tudtak részt venni, mert nem jutott számukra munka. Az új program résztvevői közül egyesek a közmunkások úgynevezett aktív tartalékába kerülnek, míg mások azokat a közmunkafeladatokat látnák el, amire a jelenlegi közmunkásoknak már nincs idejük. A kormány azon is dolgozik, hogy elindítsa a közmunkások harmadik hullámát. Arról győznék meg a cégeket, hogy a kormány célja, a teljes foglalkoztatás csak úgy érhető el, ha a cégek elküldik munkavállalóikat, és helyükre közmunkásokat igényelnek. Ez nemcsak további munkalehetőséget biztosítana a közmunkásoknak, de a vállalatoknak is jobb megoldás lenne, hiszen a közmunkások alkalmazása olcsóbb, mint a munkavállalóké. Ezt a programot elsősorban azok a földbirtokos polgármesterek szorgalmazzák, akiknek földjeiken már most is közmunkások dolgoznak. Ezeken kívül lenne még egy további közmunkaprogram is: ebben azok a közmunkások vehetnek majd részt, akik meglévő közmunkájuk mellett másodállást vállalnának.*
A Fidesz megdöbbent azon, hogy Bajnai Gordon valódi neve Gyurcsány-Bajnai, mondta Kocsis Máté, és hozzátette: a Fidesz nem érti, vajon az országot tönkretevő volt miniszterelnök eddig miért hallgatta el ezt a fontos információt a magyar emberek elől. A Fidesz szerint Gyurcsány-Bajnai arra készül, hogy ott folytassa, ahol a Gyurcsány-Bajnai kormány abbahagyta. Ebből azonban a magyar emberek nem kérnek, mondta Kocsis, mert pontosan emlékeznek, milyen volt a maffiabaloldal kormányzása. Ha netán mégis elfeledték volna, a Fidesz kész emlékeztetni őket, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány idején egy euróért több mint ötszáz forintot kellett adni, egy liter benzin nyolcszáz, a dízel meg kilencszáz forintba került, Magyarországot külföldiek árasztották el és mindent felvásároltak vagy elloptak. A magyar emberek nem felejthetik el, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány idején nőtt a munkanélküliség, nem volt közmunkaprogram, a termőföldet nem védték meg, a dohányt pedig nem csak magyar emberek árusíthatták magyar embereknek. A magyar emberek arra is emlékezhetnek, hogy a Gyurcsány-Bajnai kormány idején csatolták el a Felvidéket és Erdélyt, továbbá sorba kellett állni egy kiló kenyérért, nem volt fűtés az otthonokban, fekete autók szállították a Gulagra a magyar embereket, Mátészalkára pedig atombombát dobtak, kifejezetten a Gyurcsány-Bajnai kormány kérésére. „A magyar emberek arra is egészen pontosan emlékezhetnek, hogy most viszont minden nagyon jó”, olvasható a Fidesz közleményében.
*
Mégiscsak elindítja új demográfiai programját a kormány. A gazdasági növekedés ugyan még nem érte el a kívánt mértéket, de a kabinet úgy látja: a nemzet érdeke megkívánja az azonnali cselekvést. „Magyarország jobban teljesít” - mondta Orbán Viktor, aki szerint ennek a jobb teljesítménynek a demográfiai mutatókban is meg kell jelennie. A kormány azt javasolja, hogy azok a közmunkások, akik tisztességgel helytállnak és még egy gyereket vállalnak, megkaphassák az Élközmunkás kitüntető címet. A május 1-jei felvonulásokon az élközmunkások vihetnék a közmunkaszervezetük lobogóját. A kormány arra számít, hogy ezek az előremutató intézkedések megfordíthatják a jelenleg indokolatlanul kedvezőtlen demográfiai trendeket.
*
Az agrártárca elképzelhetőnek tartja, hogy költségtérítést fizessen azoknak a tüntetőknek, akik megjelennek Bajnai Gordon rendezvényein. A tárca szerint ugyanis ezek a tüntetések nem csupán arra alkalmasak, hogy rossz színben tüntessék fel Bajnait, de egyúttal a kiváló magyar liba előnyeire is felhívják a figyelmet. „Azok, akik Bajnai ellen tüntetnek, valójában sokat tesznek a magyar mezőgazdaságért, annak talpra állításáért és fellendítéséért, éppen ezért megérdemlik, hogy költségeik egy részét megtérítsék” - áll a közleményben. A tárca szerint ez jelképes összeg lenne, ami legfeljebb az üzemanyag, a libák takarmányának árát, illetve a transzparensek előállításának költségét fedezné.
*
Matolcsy György az IMF új magyarországi képviselője szeretne lenni. Meg nem erősített információk szerint a Magyar Nemzeti Bank elnöke azt ajánlotta a Nemzetközi Valutaalapnak, hogy alkalmazzák őt magyarországi képviselőjükként. Matolcsy érvelése szerint ez a megoldás jelentősen megkönnyítené az IMF dolgát, és harmonikus, zökkenőmentes kapcsolatot biztosítana a jelenlegi magyar kormánnyal. Elképzelése szerint ugyanakkor maradna az MNB élén is, és a Valutaalapnak közmunkásként, havi 47 ezer forintért dolgozna. „Azt hiszem, nyilvánvaló, miért jó ötlet ez” - mondta a jegybankelnök. „Nem kellene például napokat várni, ha az IMF képviselője találkozni szeretne a Nemzeti Bank elnökével. Ugyanilyen egyszerű lenne a kormány képviselőivel is találkozni, és az IMF végre első kézből értesülhetne a magyar emberek kormányának elképzeléseiről.” Matolcsy szerint mindenki csak jól járna, hiszen a Valutaalap többé nem ellenezné a magyar kormány elképzeléseit, vagy ha éppenséggel ellenezné, a magyar kormány könnyebben meggyőzné igazáról. Ugyanakkor - mivel a kormány nem kérne az IMF tanácsaiból - ez nem járna kiadásokkal a Valutaalap számára. Matolcsy szerint ez a megoldás nemcsak egyszerű lenne, de takarékos is. „A jegybankelnök és az IMF képviselőjének találkozóin elég lenne egy kávét és egy kis üveg szénsavmentes ásványvizet felszolgálni.”
Smuzewitz Ilona
legolvasottabb cikkei
legolvasottabb cikkei
Smuzewitz Ilona
legfrissebb cikkei
legfrissebb cikkei
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2026/23 • XI. 4. – XI. 17.
Para-Kovács Imre: a morális dögkúttá váló Orbán és Vucic örök és megbonthatatlan méltóságáról
Váncsa István: a Lengyelországban kitört bábeli zűrzavarról, avagy milyen lenne Magyarország kétharmad nélkül
Smuzewitz Ilona: miért nem hagyjuk, hogy Orbán egy párizsi temetőben bolyongva élje az életét?
Farkasházy Tivadar: április 12-én ezentúl ünnepeljük a költészet másnapját – amikortól már nem tudták elkölteni a pénzünket!
Havas Henrik megtudta, hogy Orbán titkos videót forgatott Párizsban, amit egy fodrásszal akart Hankónak beküldetni
Dési János: kibogozta a Matolcsy klán által örök körforgásban tartott pénz útját
Lendvai Ildikó: Viktor menni ENSZ? Jó! Hát miért pont az ENSZ-nek legyen jobb?
Verebes István nemcsak a csontvázak kidőlését várja a szekrényből, de már a pozdorja mögé is benézne nagyon
Heti Kamu megtudta: az Álarcos énekesben bújt el Matolcsy Ádám
A Gyorskocsiban az első gyorskocsis, avagy indul új sorozatunk: Matolcsy György élete és kora
2026/23 • XI. 4. – XI. 17.
Para-Kovács Imre: a morális dögkúttá váló Orbán és Vucic örök és megbonthatatlan méltóságáról
Váncsa István: a Lengyelországban kitört bábeli zűrzavarról, avagy milyen lenne Magyarország kétharmad nélkül
Smuzewitz Ilona: miért nem hagyjuk, hogy Orbán egy párizsi temetőben bolyongva élje az életét?
Farkasházy Tivadar: április 12-én ezentúl ünnepeljük a költészet másnapját – amikortól már nem tudták elkölteni a pénzünket!
Havas Henrik megtudta, hogy Orbán titkos videót forgatott Párizsban, amit egy fodrásszal akart Hankónak beküldetni
Dési János: kibogozta a Matolcsy klán által örök körforgásban tartott pénz útját
Lendvai Ildikó: Viktor menni ENSZ? Jó! Hát miért pont az ENSZ-nek legyen jobb?
Verebes István nemcsak a csontvázak kidőlését várja a szekrényből, de már a pozdorja mögé is benézne nagyon
Heti Kamu megtudta: az Álarcos énekesben bújt el Matolcsy Ádám
A Gyorskocsiban az első gyorskocsis, avagy indul új sorozatunk: Matolcsy György élete és kora


GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT
Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.





