A két Saárossy

Boncz Géza
2011. 02. 23. · Hócipő 2011/04
- Tessék, parancsolj!

- Köszönöm, de most te menj!

- Ugyan! Mire ez az udvariasság?! - majd vállukat összevetve nekiszaladtak az ajtónak.

Így jött világra a Saárossy, Arisztid és Tasziló.

A bábaasszonynak nyitva maradt a szája, mert dr. Nacsa fogorvos a falu kovácsának szánt öt számmal nagyobb protézisét ácsolta bele az arcába. Julcsinak, a segédkező cselédlánynak a látványától eszébe jutott, hogy jó lesz vigyázni a bakter csókjaira, mert így jár, aki MÁVAUT-on jár!

A lovagteremben kettő páncél hatalmas dörrenéssel összeölelkezett, mert ők is szerettek volna kispáncélt.

A hír hallatára az öreg gróf felvette díszmagyarját, oldalára kardot kötött, és peckes léptekkel elment aludni.

Másnap a kastély személyzetének bemutatták az új jövevényeket.

A látványuktól föllelkesült házipék föltette mindkét kezét, és ennyit kiáltott: Ezek úgy hasonlítanak egymásra, mint két tojás a gázórára. Az elcsípett örömhírt a kisbíró továbbította a falu lakosságának, és olyan lelkesen dobolt, hogy észre sem vette, amint a hangszere leesett a nyakából, és amit most ver, az neki nagyon fáj.

Ez idő alatt cseperedtek a fiúkák.

Gyermekkoruk boldog volt, mert állandóan viccet meséltek egymásnak.

Négyéves korukból egy vicc:

(Arisztid és Tasziló ülve játszik, édesanyjuk valamiért lehajol, de nincs alsónemű rajta.)

- Mondd, Tasziló, az ott az mi?

- Tudod, Arisztid, az a kefe!

- És hol a nyele?

- Naná, majd mákos!

Iskoláséveiket végigviccelték, amikor egy páradús júliusi éjszakán a réten keresztülhaladva, beléptek az úgynevezett nagybetűs Életbe.

A tehénpásztor meg is jegyezte: Uraim, ez az élet sója! Ebből azonnal vicc is született:

- Idefigyelj, Arisztid, láttad?

- Nem láttam!

- Akkor miért léptél bele. Ha... ha... ha...

A tréfának híre ment.

Szerették volna őket a dobogón látni. Kettő hét múlva teljesült a kívánság.

A helybéli „Lóugráshoz” étteremben (persze úri környezet!) léptek a közönség elé. Letettek kettő széket, egy asztalt, és nekiláttak a viccmesélésnek.

A tizedik polyén után egyszer csak elszabadult a pokol. Akkora sikerük volt, hogy a férfi hallgatóság nem kapott levegőt, és egymás után pattantak le a kaucsuk inggallérok, kik a konyha felé repülve megnyugodtak az éppen fortyogó lábszárpörkölt kellős közepén, márhogy egy kis színt is adjon neki... Valaki vagy valami.

Ám ekkor jött a fergeteg.

- Ide figyelj, Arisztid, mi az! - Se keze, se lába, mégis fölmegy a padlásra.

- A dinamit!

Falat rengető röhögés, Julcsi, a kikapós csaposlány hatalmasat sikoltott, ettől olyannyira elszégyellte magát, hogy zavarában keresgélni kezdett a nadrágjában, amit most történetesen a pincemester hordott.

Ettől percekig nézték egymást...

Ezalatt a fellelkesült tömeg kocsijukból kifogta a lovat, és eladta.

Kis idő múlva a tömeg a vállára kapta, és meg sem állt a fővárosi „négy résen” kabaréig, ahol azonnal fölléptek egy polgári ízű viccel.

- Szerrbusz Arisztid!

- Szerrbusz Tasziló! Azt mondd meg nékem, hogy miért menekül az orrszarvú!

- Ezt még én sem tudom!

- Azért menekül, nehogy megmetéljék!

A siker leírhatatlan volt. Menedzserek, üzletkötők lepték el őket, adtak mindenféle előnyös szerződést, annyian voltak, mint derült égből a mákostészta!

Párizs-London-New York után kitört az első világháború. Ami nem volt vicc.

Hőseink a harmincas években még kisebb sikert arattak, de fényük korántsem halványult el. A mai napig emlékeznek rájuk a hálás vicchallgatók.

Hadd búcsúzzam kedvenc viccükkel:

- Tasziló, hallottad azt a viccet?

- Hallottam.

Hát így nem múlik el a világ dicsősége.



1. kép: A testvérduó egy sikeres fővárosi fellépésen.
2. kép: Tasziló és Arisztid gyermekkori képe a farsangi bálon.
3. Arisztid
4. Lelkes hívünk egy vidéki föllépésen.
5. Tasziló.
HÓCIPŐ AZ ÚJSÁGOSNÁL
2024/8  •  IV. 10. – IV. 23.
Sulyok Papa Doc: Zsidólakás
és zsidóbútor után olvasson
zsidókutya-igénylésekről is!
Para-Kovács Imre: Hamburgerekkel lehet a szemétdombra juttatni a Fidesz nevű állampártot, nem tárkonyszószos pirított pisztránggal! Váncsa István: embercsoport saját magának önszántából ennyire hülye nevet nem találhat ki, mint hogy Talpra Magyarok Közössége Smuzewitz Ilona: az úgynevezett ellenzéki pártok is megmondták, hogy nem Magyar a messiás, de ha olyan nagy a szükség a messiásra, ők vállalják Farkasházy Tivadar szerint a brazil Bolsonarónak Kisvárdára vagy Mezőkövesdre kéne igazolnia, de még mielőtt kiesnek Havas Henrik belecsöppent a Békemenet transzparenskészítőinek mindennapjaiba, és megtudta, azzal fognak vonulni, hogy: Elfoglaljuk Brüsszelt, mert Magyar Péter egy geci! Dési János a miniszterelnök (apjának) hatvanpusztai pálmaházában ugrándozó majmokról Verebes István újabb Örkényiádái A Heti Kamu megtudta: Tiborcz Istvan árufeltöltőnek állt, hogy belülről foglalja el a SPAR-t.
GYENGÉBBEK KEDVÉÉRT Képaláírásaink a képzelet szüleményei, nem a rajtuk szereplők mondták. • A Hócipő hírei álhírek. • A Képzelt riportok álinterjúk, nem az azokban nevesített személyek szólalnak meg bennük. • Legyen résen: oldalunkon a valódiak mellett alkalmanként álhirdetések is előfordulnak • A Föld gömbölyű.